Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.
Ülésnapok - 1985-61
5073 Az Országgyűlés 61. ülése, 1989. október 19-én, csütörtökön 5074 vül ki voltak zárva a hatalomból, most odaállhassanak a választók elé, s azt mondhassák: mi semmi hibát nem követtünk el. Hát ez igaz. Aki nem dolgozott, és nem volt felelőssége, az hibát nem követhetett el. Mi pedig, akik 40 évet, vagy 45-öt dolgoztunk, mindenért ami rossz ebben az országban, felelősek vagyunk, és ránk lehet mutogatni, hogy ami hiba volt, azt mind mi csináltuk. Az eredményekről nem beszél ma senki. Én azt mondom: adjuk meg az ellenzéknek azt a lehetőséget, hogy a következő négy évben mutassa meg, hogy mit tud. Eredményeket produkáljon, de adjuk meg azt a lehetőséget is, hogy hibázzon is, mert uram bocsa' azt is el lehet képzelni, hogy ők sem fognak mindent tökéletesen csinálni. Tehát csináljunk egy olyan javaslatot, amely átmenetet képez a mai túlzottan egyéni választókerületre fölépített rendszerrel, és ezzel a teljesen pártcentrikus és egyoldalú rendszerrel szemben, ami előttünk mint javaslat fekszik. És csináljunk egy olyan javaslatot, amely a kettő között egy normális átmenetet képez. Egy dologban mindenki, aki kritizálta ezt a javaslatot, egyetértett, hogy az egyéni választókörzetnek kell többségben lenni. En új javaslatot nem teszek, de azzal javasolom visszaadni ezt a törvénytervezetet annak a bizottságnak, amely ennek előkészítésén dolgozott, hogy olyan javaslatot készítsen, esetleg egy vagy két variánsban, amelynek az alapgondolata az, hogy egyéni választókörzetben megválasztott képviselők adják a következő Parlamentnek a többségét. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm. Dr. Horváth Ferenc képviselő következik, Somogy megye 20. választókerületéből. DR. HORVÁTH FERENC: Tisztelt Országgyűlés! Sok képviselőtársam szájából elhangzott, hogy átmeneti időszakot élünk. Magam is vallom. Fontos garanciákat jelentenek napjainkban, és remélhetően hosszú távon a sorra került sarkalatos törvények. Választópolgáraink óriási érdeklődéssel várják a képviselőválasztásról szóló törvények megszületését. Megjelenése is remény, az igazi demokrácia működésének fontos garanciája lehet. Igen tiszteletre méltó buzgalommal vettek részt a pártok és mozgalmak az előkészítő munkálatokban. Hozzáállásuk alapos, átgondolt és igen harcos volt. A résztvevők zöme szinte minden ellenszolgáltatás nélkül töltötte idejét a nemzet ügyének szolgálatában. És minden kényszer nélkül, belső indításból. A nemes határozásokban értékes kompromisszumok is születtek. Én, mint gyakorló országgyűlési képviselő, úgy gondolom, köszönettel tartozunk azokért az erőfeszítésekért, amelyekkel nagyon sokat segítettek nekünk a törvényalkotó munkánkban. Azonban nincs olyan csillogó ékszer, melynek hátrányos oldalait ne lehetne felfedezni. A törvényjavaslatnak is vannak gyenge pontjai. E helyen nem a bírálati szándék, hanem a gyakorló törvényalkotó felelőssége és kötelessége kényszerít arra, hogy vitába keveredjek, és ezennel új javaslatokat is tegyek. Az első ismerkedésem alkalmával szembeötlött, hogy az előttünk levő képviselőválasztási törvényjavaslat szinte zöld utat biztosít a nagy neveknek, előnyben részesíti a nagyvárosokat, a pártok érdekeit szolgálja, hatásaiban hosszabb távon — félve merem kimondani — nemzetellenes, a vidék Magyarországának nem kedvez. Sokan mondták már képviselőtársaim is. És még egy dolog: az állandó lakhellyel nem rendelkezőket megfosztja választói joguk gyakorlásától. Ezen kívül a törvénytervezet fogadását illetően szeretnék bejelenteni majd két végrehajtó bizottsági tiltakozást az új választókörzetek területi átsorolása miatt. Engedjék meg, hogy részletesebben indokoljam a megállapításaimat. Célszerűnek tartom abból indítani, hogy a társadalmunk gazdasági alapja mélyponton van. Súlyos hatással kell ennek lenni felépítményi intézményrendszerünkre. A nehéz külső — szerintem ennél komolyabb belső — adósságaink egyenlítéséhez nem elegendő a megszokott formális tevékenység, nem elegendő a nyugati kölcsön, vagyis nyugati segélyek beszerzése. Nekünk magunknak is sokat és átgondoltan tennünk kell. Segíts magadon, az Isten is megsegít! — hangzik a régi mondás. Ma is aktuális. Az eddigi tartalékkeresés sajnos nem hozott megoldást. Sőt, erkölcsileg is kifogásolható. Egykor még tartalékaink felélését számonkérhetik utódaink tőlünk. Javaslom, helyette keressük adottságainkat és lehetőségeinket, éljünk azokkal. Meggyőződésem, a magyar vidék azokat bőven kínálja. Sokban került nemzetünknek az elmúlt évtizedekben a tapasztalt gigantománia, az indokolatlanul nagyra sikerült túlsúlyos főváros fejlesztése. Félreértés ne essék. Szeretem fővárosunkat, de el kell ismernünk, hogy a hasonló fejlesztésekbe invesztált eszközállományunk legföljebb egy kevés hányadát kaphatjuk vissza. A szóban forgó települések lakosságtömegei — meg kell állapítanunk — egyre nehezebben tudnak ott megélni. Üzemeik nehezen váltanak piacképes profilokra. A tizedik emeletekre egyre ritkábban érkezik hazulról a csomag, mert küldői vagy megöregedtek vagy elszegényedtek. Ennek megfelelően társadalmunkban bizonyos természetes törekvések máris jelentkeztek. Egyre többen vásárolnak hétvégi telkeket és építenek azokon drága pénzen zsebkendőnyi hétvégi hajlékokat, melyek a nemzeti vagyon szempontjából alig értékelhetők. Kikívánkoztak a betonkolosszusokból, mert ember azon a magaslaton nem érezheti jól magát. Sokan közülük most már az elnéptelenedett falvakat is felkeresik, dacolva az eddigi állami kötelmeinkkel. Tisztelt Országgyűlés! Új honfoglalásra van szüksége nemzetünknek. Hazánkat újra kell felfedeznünk az elmúlt negyven év torzulásai után. Az évtizedek alatt kizsákmányolt, elsorvasztott, elnéptelenített, majd elfelejtett gyönyörű vidékeinket, azok értékeit szinte újra kell felfedeznünk, és a boldogulásunk érdekében felhasználnunk. Reményeink szerint felértékelődik a vidék szerepe, gazdasági, egészségügyi és környezetvédelmi szempontokból egyaránt. Legyen szabad megkérdeznem; miért nem tükröződik mindaz a törvényjavaslatban? Miért tesszük lehetetlenné a vidék képviseletét a javaslatunkban?
