Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-61

5055 Az Országgyűlés 61. ülése, 1989. október 19-én, csütörtökön 5056 vitára is sor kerül, ott szeretném ismertetni a szövegszerű törvénymódosító javaslataimat. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik dr. Sziráki András képviselőtársunk, Szolnok megye, 2. választókerületének képviselője. e DR. SZIRÁKI ANDRÁS: Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, valamennyien örömmel és megnyugvással vettük tudomásul, hogy a nemzeti kerekasztaltárgyalásokon létrejött megállapodások nyomán látótávolságon belülre került a békés átmenet legnehezebb szakasza. Megteremtődtek a politikai törésektől mentes evolutív átalakulásnak alapvető feltételei. A jelenleg megvitatásra kerülő törvényjavaslat a háromoldalú tárgyalások eredménye. Kényes egyensúlyok mentén megszületett törékeny kompromisszum, amely leginkább kész helyzet elé állítja az Országgyűlést és személy szerint valamennyi országgyűlési képviselőt. Igaz ugyan, hogy jogi előírás nem köt bennünket. A tervezeteket illetően elméletileg korlátlan felhatalmazást élvezünk, ám nem kell túl messzire tekintő reálpolitikusnak lenni ahhoz, hogy belássuk: a politikai mozgásterünk e kérdésben minimálisra zsugorodott. Az Országgyűlést 1985-ben népképviseleti funkció ellátására választották hazánk állampolgárai, ám ahogyan az akkori politikai struktúra felett is elzúgott az idő, a mi szerepünk is alapvetően megváltozott. Jelenlegi helyzetünk leginkább a parlamentáris demokráciák felsőházaira emlékeztet, és nem is lenne baj, ha a sarkalatos törvények vitáiban tudatosan vállalnánk ezt a szereposztást. Reményeink szerint olyan felsőházzá válhatnánk, amelyben széles látókörű, honorációs politikusok foglalnak helyet, akik tisztában vannak nemzetünk hosszú távú érdekeivel, és szolgálni akarják azt ha kell, éppen az alsóház, a nemzeti kerekasztal kulcsfontosságú döntése irányában jelentkező lojalitásukkal. Mindezek alapján, ha bölcsen akarunk cselekedni, csak egyet tehetünk: nem lemondva a kisebb javítások, pontosítások lehetőségeiről, csendestársként csatlakozunk a megállapodások aláíróihoz. Tudomásul vesszük, hogy a politikai egyeztetés már e ház más termeiben megtörtént. E látszólag kényesnek tűnő álláspont ellenére vannak fenntartásaim a tervezettel kapcsolatban. Ezek a következők: a választójogi törvénnyel szemben hazánk jelenlegi helyzetében kettős követelmény állítható. A törvényeknek versenysemleges szabályozással biztosítani kell, hogy a választások alkalmasak legyenek a társadalom politikai tagoltságának minél markánsabb kifejezésére. Ugyancsak alapvető követelmény, hogy a kialakulóban lévő többpártrendszeri struktúrára tekintettel olyan választási rendszer szülessék, amely elősegíti a pártok fejlődését, a többpártrendszerű struktúra megszilárdulását. A feltételezett célt — véleményem szerint — leg.kevésbé a választási rendszert meghatározó szabályozásoknál sikerült elérni. Kezdhetném úgy kételyeim felsorolását, hogy a javaslat összességében túlságosan bőkezűen irányozta elő a mandátumok számát. Nyugatiparlamentáris demokráciák megfelelő arányait figyelembe véve 374, javarészt professzionista képviselőre nem lesz szükség e hazában. Igaz, természetesen, hogy e kérdésről csak a tapasztalatok ismeretében nyilatkozhatunk kellő bizonysággal. Nehezebben oszlathatók el azon ellenérzéseim, amelyek az egyéni választókerületekben, illetve a lajstromon szerezhető mandátumok javaslatbéli arányaival kapcsolatban vannak. A két rendszernek egymással szembeállított előnyei és hátrányai közismertek. Az egyéni választókerületek túlsúlya stabil kormányzást, a pártokat, helyi szervezetek alakítására és a képviselői hivatásra alkalmas, versenyképes jelöltek állítására ösztönzi. A képviselő és a képviseltek közötti bizalmi viszony a kapcsolat személyesebb jellegénél fogva erősebb és nagyobb tér nyílik a pártokhoz nem tartozó független politikusok állítására. Ezzel szemben a lajstromos rendszer jobban megfelel az arányosság elveinek, hitelesebben képes lesz közvetíteni a társadalom politikai tagozódását. Könnyebben megjelenhetnek a kisebbségi politikai csoportok a Parlamentben. A többpártrendszer stabilizálásában is jelentős a szerepe. A pártokat programadásra, a választópolgárokat pedig a pártprogramok közötti választásra ösztönzi. Mindezeket egybevetve én az egyéni választókerületi rendszer túlsúlyának szükségét látom indokoltnak. Legfőbb érvem, hogy a javaslatban szereplő elképzelés stabil többpártrendszeri struktúra viszonyai közé van méretezve, és nem a mi kialakulóban lévő viszonyaink szerint. Hazánkban sem a pártok, sem a választók nem kaptak eddig elegendő időt és lehetőséget ahhoz, hogy eljussanak a javaslat által megkívánt követelményekig. A pártrendszer jelenlegi fejlődési fokáról legalább ugyanúgy tudomást kell venni a választójogi törvény megalkotásakor, mint a parlamentáris demokrácia által kijelölt perspektivikus irányról. Én a javaslatban az utóbbi szempontokat eltúlzottnak vélem az előbbivel szemben. Tipikusan erre jellemző példának tartom a megyei lista gondolatának újraélesztését. Kétségkívül vannak történelmi tradíciói, és felületesen nézve a vidék érdekeit védi a pártok fővárosi szellemi elitjeinek elburjánzása ellen. A valóságban azonban ezek elvi alapokat nélkülöző kompromisszumok, amelyeket az egyik oldalról ,,a titeket vidéken nem ismernek", a másik oldalról, ,titeket vidéken ismernek, de nektek annál rosszabb" gondolata szülte. A megyei lista legnagyobb fogyatékossága, hogy egyszerűen hiányzik a személyes megmérettetés, ami a pártosodás jelenlegi szakaszában óriási fogyatékosság. Az újonnan alakult vagy újjáalakult pártok többsége különösen vidéken nyíltan panaszkodik a politikával valamilyen szinten foglalkozó szakemberek hiányára. Márpedig az a furcsa helyzet áll elő, hogy néhol 50—60—100 fős megyei tagságból 12-en listás képviselőjelöltek lesznek. A választók kontrollja pedig végképp hiányzik a megyei listán feltüntetett jelöltekkel kapcsolatban, hiszen az érdeklődés homlokterében törvényszerűen az egyéni választókerületek, illetve az országos politikai események fognak majd állni. Meg vagyok arról győződve, hogy az alig másfél éves többpártrendszerű politizálás után a jelöltek politikai hitele nem dönthető el kizárólag a politikai párthoz tartozás alapján.