Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-60

4959 Az Országgyűlés 60. ülése, 1989. október 18-án, szerdán 4960 Szeretném, ha nemcsak most, hanem a Parlamenti választásokon is az irányadó az angol gyakorlat lenne. Mégpedig az, hogy nem egymást akarják lejáratni a vetélytársak, hanem a saját programjukat és saját személyüket akarják elfogadtatni. (Taps.) Ha ezt követjük — és remélem, mindenki ezt követi majd, aki ebben a küzdelemben részt vesz, mert különben olyan folyamatokat indíthat el, amelyeket nem tud majd utána korlátozni —, akkor nem félek attól, hogy olyan viszonyok alakulnak ki, amelyek közepette a megválasztott elnök nem lesz képes arra, hogy közvetítő, kiegyenlítő tevékenységet folytasson. Egyébként is tisztelt Országgyűlés: nyilván észrevették, az Alkotmánymódosításnak a lényege a köztársasági elnök esetében az, hogy pártokon felüli, semleges pozíció legyen, és mindenkit, aki ebbe a pozícióba kerül, függetlenül attól, hogy milyen párt jelöli, nem a párt választ meg, hanem az ország. Ebből következően köteles az ország és nem egyes párt vagy pártok érdekeinek képviseletére. S ez az egyébként, amiért szükség van a köztársasági elnökre. Ez a vita éppen erről győzött meg engem: nagyon is szükség van rá! Szeretném jelezni, hogy Ballá Éva javaslata — és ez a jogi bizottság 293-as jelentésének 15. pontja — azzal a megállapodással, amelyet már oly sokszor idéztünk és amire majd még a „postásszerep" kapcsán szeretnék visszatérni, ellentétes. A politikai megállapodás lényege ugyanis az volt, hogy közvetlen választásról lévén szó, ami időigényesebb, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának megszüntetésétől számított 60 napon belül, de legkésőbb még az idén legyen elnökválasztás. A jogi érvelés: az Alkotmánymódosítás szelleméből és rendelkezéséből, a 29. szakasz (1) bekezdése szerint a köztársasági elnököt a korábbi elnök megbízatásának megszűntétől számított 30 napon belül meg kell választani, az következik tehát hogy az Országgyűlés elnökénekhelyettesítő jogköre nem tartható hosszú ideig. Ha az Országgyűlés Ballá Éva javaslatát mégis elfogadná, mert ez az Országgyűlés joga, akkor a 282-es számú bizottsági jelentés 77. pontjában javasolt rendelkezést a törvényjavaslatunk 35. szakaszának (11) bekezdéseként kell beépíteni, ez akkor bizonyos változtatást is jelent. Azt hiszem, nem kell felhívnom az Országgyűlés figyelmét arra, már elég sokszor megtette a Kormány, hogy ennek a javaslatnak az elfogadása politikai problémákat jelent. Természetesen az Országgyűlés legjobb meggyőződése szerint dönthet, csak tudnia kell, hogy ez annak a megállapodásnak lényeges eleme, amelynek alapján az egész törvényjavaslat és , »közjogi csomag" az Országgyűlés elé került. Szeretnék röviden kitérni néhány olyan problémára, amelyre nem kaptunk ugyan szövegszerű módosítást, de amelyekről beszélni kell itt a Parlament előtt, már csak azért is, hogy nyoma maradjon, és szólni kell'arról is, hogy a Kormány kötelezettségvállalása lehetséges-e ezekben az időkben. Az első kérdés az, hogy ideiglenes alkotmányként értékeljük-e ezt az alkotmánymódosítást — ahogyan ezt több képviselő is javasolta —, vagy pedig maradjunk az alkotmánymódosítás jellegénél? Azt hiszem, hogy jogilag — bármennyire is kevés marad az 1949. évi XX. törvény eredeti szövegéből — ez az alkotmánymódosítás: alkotmánymódosítás. Azt kérném, hogy tekintsük ezt így, mert az új Alkotmány előkészítése tovább folyik, az új Alkotmány elfogadásáig pedig nincs értelme akár ideiglenes jelleggel is egy most elfogadott törvényt Alkotmánynak nevezni. Az új Alkotmány, amely alapos munkálatok, politikai megegyezések, parlamenti viták után remélhetően elfogadást nyer, feltehetően hosszabb távra is rendezi majd az ország politikai struktúráját. Elhangzottak azonban nagyon lényeges megjegyzések is. Hadd ne idézzem a képviselők nevét, mert többen is beszéltek arról, amit én úgy foglalnék össze: a törvény és szemléletváltozás viszonya. Felmerültek a vállalkozásokkal, a dolgozó nép vagy nép megjelöléssel, különösen jelentős módon a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos megjegyzések. Azt gondolom, hogy mindenki, aki ebben az összefüggésben megjegyzést tett, jogosan tette, mert valóban: eddigi jogéletünk egyik rendkívül nehéz problémája volt, hogy sokszor jó jogszabályokkal, jó törvényekkel is rendelkeztünk, de ezeket a törvényeket vagy az alsóbb szintű jogforrások — miniszteri rendeletek, utasítások stb. — az érvényesülésükben lényegében megakadályozták. Az sem ritkaság, hogy a jogszabályt végrehajtókban, élt olyan szemlélet, amelynek folytán nem sikerült realizálni a törvényeket. Mind a gazdasági életet érintve, mind pedig a nemzetiségekhelyzetével kapcsolatosan bőven lehetne idézni ilyen példákat, mint ahogy az igen tisztelt képviselő urak idéztek is, de az élet más területein él sok hasonló jelenleg. Én tehát a Kormány nevében annyit mondhatok, hogy a Kormány máris elkezdett egy olyan munkát, a gazdasági élet és a közigazgatás területén deregulációs programként, amely azt célozza, hogy azokat a jogszabályokat, amelyek szemben állnak az elfogadott törvényekkel vagy más módon feleslegesek, rövid időn belül kiiktassuk a jogrendszerünkből. Erre a Kormány drasztikus eszközöket alkalmaz, és lényegét abban határozhatnám meg, hogy nem a miniszterek vizsgálják felül a joganyagot és döntik el milyen jogszabályt kívánnak életben tartani, hanem 1990 május 31-ével minden miniszteri és alsóbb szintű jogszabály hatályát veszti, kivéve, ha addig a Minisztertanács előtt a miniszter ezt a szabályt megvédte. Azt hiszem, hogy érzékelhető a lényeges különbség. Én ettől nem várom, hogy a problémát teljes mértékben megoldja, de azt igen, hogy csökkentse azokat az anomáliákat, amelyekkel most szembenézünk és azokat a jogszabályokat, legalábbis jó részüket kiiktassa, amelyek jó, hasznos törvényeink végrehajtását nehezítik. Ide tartozik természetesen az ügy pozitív oldala is, tehát, hogy egyes jogszabályokat meg kell változtatni, sőt új jogszabályokat kell alkotni olyan esetekben, amelyek bármelyik — akár a gazdasági, a nemzetiségi területen valamifajta problémát jeleznek. Nyilvánvalóan meg kell változtatni például azt a bizonyos kézikönyvet, amely az anyakönyvi igazgatással kapcsolatos, a használható nevekkel összefüggésben. Én magam is egyetértek azzal: nehezen várhatjuk el más országoktól azt, hogy a magyar keresztneveket elfogadják, ha a nemzetiségi nevek használata nálunk nem lehetséges.