Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-49

4051 Az Országgyűlés 49. ülése, 1989. május 31-én, szerdán 4052 A háztáji gazdaság politikai, gazdasági csatározások szintere volt. Hol szükséges rossznak, máskor társadalmuktól idegen, amolyan kapitalista maradványnak is tekintették. Méreteit jogszabály korlátozta. A szövetkezeti mozgalom második időszakában, 1968—71 között, az új gazdasági mechanizmus a közös gazdaságokban is növelte a gazdálkodás szabadságát. A most ötödízben módosításra kerülő mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló törvény 1967-ben született. Ebben a szövetkezeti önállóság és demokrácia fejlesztése már hangsúlyt kapott, a tervutasítás gyakorlatilag megszűnt, ám bizonyos informális utasítások, társadalmi elvárások továbbra is elmaradtak. A termelőszövetkezeti tagok javadalmazásában némi előrelépés történt, a 80 százalékos garantált készpénzfizetés egyre általánosabbá vált. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek gazdasági társulásokat hozhattak éshoztak is létre. Elindult a kiegészítő tevékenység fejlődése is. E rövid időszakban érlelődtek a nagyüzemi termelésnek azok az anyagi, műszaki, biológiai feltételei, amelyekvégül is honi mezőgazdaságunk, termelőszövetkezeti mozgalmunk gazdasági sikereit megalapozták. 1971 és 1977 között, tehát a harmadik időszakban a termelőszövetkezetek jelentősebb részében a technikai, technológiai, biológiai alapok fejlődése felgyorsult. Megjelentek és izmosodtak a termelési rendszerek, amelyek egy-egy termelési ágba technikát, tudást, szakmai műveltséget, rendszerszemléletű gazdálkodást hoztak. Az ebben az időben alkotott 1971. évi egységes szövetkezeti törvény a szövetkezeti önállóság, a gazdálkodás szabadságát növelte. A termelőszövetkezeti tagság szociális helyzete jelentősen javult. A termelőszövetkezeti tagoknak a társadalombiztosítás új rendelkezései a betegellátásban, a nyugdíj tekintetében, az alkalmazottakéval azonos, vagy csaknem azonos feltételeket teremtettek. A közgazdasági szabályozórendszer a területi adottságokhoz igazodott. Elismerte a kedvezőtlen adottságot. A tagok számára az állam garantálta az éves munkadíj 80 százalékának kifizetését, általánossá vált a 100 százalékos készpénzfizetés. Kormányhatározat született a háztáji termelés, a kistermelés elismerésére és támogatására is. A 80-as évek elejére a szövetkezetek gazdasági fejlődése töretlen volt. Erősödött a vállalkozási szellem, az ipari tevékenység dinamikusan nőtt. Ezekben az években a belső érdekeltség számos sikeres formáját dolgozták ki és vezették be. 1983-tól napjainkig a termelőszövetkezetek fejlődésében többhelyütt megtorpanás, sőt jelentős visszaesés is tapasztalható. Figyelmeztető módon és egyre veszélyesebben növekszik az egyszerű újratermelésre sem képes üzemek köre. Nem tudott ezen érdemben segíteni a törvény 1988. évi módosítása sem, amely a tagsági viszony vállalkozói elemeinek erősítését és az önkormányzat érdemi bővítését célozta. A gazdálkodás szabadsága minden tekintetben megnőtt. A jövedelemhez jutás feltételei viszont szűkösebbek lettek. A szövetkezeti mozgalom fejlődésének három évtizedes, sok társadalmi, politikai és gazdasági csatától kísért történelmi múltja tehát jól érzékelteti azokat a korszakos változásokat, amelyek az önrendelkezésben, a vállalkozások lehetőségében, a szövetkezeti tagság élet- és munkakörülményeiben, azoknakaváltozásában végbementek. Ezekkel együtt is megfogalmazható az a vélemény, hogy a megtorpanás megakadályozásához már korábban is több előremutató reformra lett volna szükség. Az Önök elé terjesztett törvényjavaslat — megítésésünk szerint — minden eddigi módosítástól eltérő sajátossága, hogy a tulajdonlás alapkérdésben, a magyar gazdasági reformhoz illeszkedő, reform szellemű változásokat tartalmaz. Szövetkezeteink, a szövetkezeti tagság számára létkérdéssé vált, hogy a tulajdonhoz és a formaválasztás szabadságához fűződő jogok maradéktalanul érvényesülhessenek, hogy az alapjogok eredendőentegyék lehetővé a demokrácia tényleges érvényesü lését. A törvénymódosítás szellemében a tagság szövetkezeti vagyoni kapcsolatának a jogokat, és a felelősséget és a kockázatot is együtt kezelő, igazi tartalma lesz. Ez a kapcsolat határozza meg a tag tulajdonosi minőségénektartalmát és teszi lehetővé a tag számára atulajdon feletti rendelkezést. Ha ez a jog igazából érvényesül, akkor az új típusú, vállalkozó szellemű, kezdeményező, kockázatot is vállaló, és persze ennek előnyeit a saját boldogulásában érző szövetkezeti tag eszménye valósággá válik. Tisztelt Országgyűlés! Mint említettem, az Önök elé tárt tervezett kialakításását sok vita, konzultáció, egyeztető tárgyalás előzte meg. A vagyoni kapcsolatok kialakításával összefüggésben vissza^isszatérően felvetődött a szövetkezeti törvény kapcsán még ategnapi napon is, hogy a szövetkezeti vagyonnak száz és nem az ötven százalékát kellene feloszthatóvá tenni. Az átmeneti és látszólagos korlátozás azonban két ok miatt tűnik szükségesnek. Az egyik: ez az út még járatlan. Mondhatnám azt is, hogy egy átgondolt, társadalmi kísérletről van szó, amely magában hordozza a tapasztalat hiányával járó kockázat veszélyeit is. A másik, soktekintetben még jelentősebb ok, hogy a termelőszövetkezetek mai vagyonát nemzedékek hozták össze, gyarapították működtették azt. A mai vagyon megalapozói és gyarapítói közül sokan már nem élnek, és jöttek, jönnek utánuk az újabb nemzedékek, akiket szintén tulajdonosként is érdekeltté kell tenni a mindennapi munkában. A törvénytervezetben javasolt változásokhatását szemléltetve szíves figyelmükbe ajánlom, hogy az egy aktív és nyudíjas tagra jutó tiszta szövetkezeti vagyon meghaladja a 260 ezer forintot, s ennek 50 százalékos feloszlása esetén átlagosan egy tagra több mint 130 ezer forintnyi vagyonrész jut. Az átlagok nyílván nagy szóródást takarnak, valahol milliókról van szó, ám az előbbiekből bizonyára érzékelhető, hogy a szövetkezetek és a tagság vagyoni kapcsolatában a tagi érdekeltség növekedésében korszakos jelentőségű előrelépésről van szó. Tisztelt Országgyűlés! Az oszthatatlanság és a tulajdonviszonyok kapcsán beszélni szeretnék a kötelező földbevitel, a földjáradék és a földmegváltás kérdéseiről. Ez a kérdéskör lényegében több évtizede sajátosan rendezett, igazodott az alacsony mezőgazdasági árakhoz. Most azonban a változtatás igénye több helyütt markáns megfogalmazást kap. E valósprobléma megoldásához önmagában valamilyen liberális ideológiai fordulat, vagy magasabb jogszabály i előírás nem elegendő. A kérdést gyakorlati megoldására hivatott döntéshozók, a termelőszövetkezetek közgyűlései, a gazdasági korlátok okozta dilemmák előtt áll-