Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-48

4037 Az Országgyűlés 48. ülése, 1989. május 30-án, kedden 4038 rémben is kiosztásra került, éspedig a Pénzügyminisztérium koncepciója. Minthogy a körültekintő szabályozás nyilván időt is vesz igénybe, a szabályozásnak a minőségét csak emeli ha az előkészítés során azokat a gyakorlati tapasztalatokat, amelyek a vagyonértékeléssel kapcsolatosan összegyűlnek, értékelni, elemezni tudják a jogalkotók. Arra is utaltam — és csak megismételni szeretném —, hogy a világon nagyon sok helyütt egyáltalán nincs a vagyonértékelésre vonatkozó jogszabály: a gazdasági, kereskedelmi élet az, amely ezt kialakítja. Tehát a gyakorlatban működő — ha szabad így mondani — spontán szabályok azok, amelyek a vagyonértékelésben közrehatnak. Mi azonban szeretnénk szabályozni ezt, és a szabályozáshoz szükségesek a gyakorlati tapasztalatok is. Minthogy konkrétan kérdést kaptam Kovács Lászlóné képviselőnőtől: mikorra lesz meg ez a vagyonértékelési szabály? — erre azt válaszolhatom, hogy ez nem az Igazságügyi Minisztérium feladatköre. A Pénzügyminisztériumban dolgoznak a vagyonértékelési szabályokon, ennek a koncepciója került kiosztásra. A Pénzügyminisztérium hivatott tehát válaszadásra, mikor kívánja ezt a vagyonértékelési szabályt előterjeszteni. Elvi kérdésként merült fel — mint az expozéban említettem — parlamenten kívül, de a parlamenten belül is, hogy ez az átalakulási törvény a jelenlegi helyzetet stabilizálja, örökíti át, menedzsertulajdont és ezzel mendzserhatalmat teremt egy olyan vezetői kör számára, amelyet itt ékesszólóan jellemeztek. Ehhez én nem kívánok hozzászólni. Hiszen hasonló szabályok működtek az élet minden területén — nemcsak a gazdasági vezetők körében érvényesültek például káderhatásköri lista követelményei. Érdemes ezért szélesebb körben feltenni a kérdést és ne viseltessünk eleve előítélettel valamilyen foglalkozás iránt. Vannak mindenütt jó és vannak mindenütt rossz professzionalisták, menedzserek is vannak nagyon jók és nagyon rosszak. A kérdés inkább az, hogy valóban mendzseruralom készül-e? Nagyon hálás lettem volna, ha kaptam volna indokokat arra nézve: mik azok a szabályok, amelyek kialakítják ezt a menedzseruralmat a törvényjavaslatban? Hyen indoklás hiányában kénytelen vagyok olyan érveket elmondani majd, amelyek az én elgondolásom szerint utalhatnak ilyen problémára és ezekkel szemben kívánnék néhány ellenérvet felsorakoztatni. Engedjék meg, hogy a rövidség kedvéért felolvassam ezeket. Azt már említettem, hogy a menedzsertulajdon és a menedzseruralom víziója sok szempontból a törvény félreértésén alapszik és azon, hogy ezeket a jogszabályokat, amelyek születtek, nem eléggé egymással öszszefüggésben, egymás kontextusában vizsgájuk. Minderre az határozottan kijelenthető, hogy ez a törvény kifejezetten a gazdálkodó szervezetek körében ma tapasztalható összefonódások megakadályozására tartalmaz sajátos társasági jogi garanciákat. Említettem néhány ilyet az expozéban már, hozzátennék még néhányat : Legalább 20 százalékában külső tulajdonos meglétét követeli meg a javaslat, a tulajdonos tényleges értéket fizet a részvényért, így csak azok jöhetnek szóba, akiknek van befektetni való pénzeszközük. Hozzáteszem, hogy a részvényjegyzés nyilvánosan, tehát bárki által ellenőrizhetően történik. A társaságnál értékesítésre három évre ott maradt részvények eladásáról nem a korábbi vállalati vezetés, ebből következően nem is a menedzser, hanem a társaság új kollektív vezető testülete, az igazgatóság dönt, ahol nem a menedzser és a társaság emberei ülnek, hanem a külső részvényesek, illetőleg azok képviselői. A társaságnál átmenetileg maradó részvények nem engednek befolyást a döntésekbe, mert a társasági törvény szerint a saját részvényt a közgyűlés határozatképességénél figyelmen kívül kell hagyni, az ilyen részvény nem szavaz, s nem jár utána osztalék sem. A társaság kérdésében tehát kizárólag a külső részvényesek — ide értve az állami vagyonkezelő szervezetet is — az általuk birtokolt részvények arányában döntenek. A társaságnál maradó részvényeket tehát a társaság nem tudja barátainak, üzletfeleinek áron alul vagy ingyenesen szétosztogatni, mert egyfelől ez a részvényesek érdekeit sérti, hiszen a társaság ezáltal bevételtől esik el, másfelől saját dolgozóinak dolgozói részjegyalapját vonná el így a társaság, amely szintén nem az érdeke. Végül az átalakuló vállalatokból létrejövő részvénytársaságokra is alkalmazni kell a társasági törvény szigorú konszern-szabályait, amelyek jelentős módon nehezítik, egyes esetekben ki is zárják a kereszttulajdonlást — ez tűnt itt a vita során a legnagyobb veszélynek — és a túlnyomó többségi részesedés megszerzését egy másik társaságban. Felmerült az is, hogy ezek a rossz, nem hatékony menedzserek, akik majd féltik a saját pozíciójukat attól, ha munkát követelnek tőlük, nem akarják majd eladni külföldi részvényeseknek a rendelkezésre álló részvényeket, nem akarják majd a külföldi tőkét látni a vállalatoknál, mert hiszen ebben az esetben nyilvánvalóan hatékonyságra késztetnék őket vagy pedig távozásra. Nos én azt gondolom: a magyar vállalatok jelentős részben olyan pénzügyi helyzetben vannak, hogy eleve nem engedhetik meg maguknak azt, hogy a kínálkozó külföldi tőke bejövetelét megakadályozzák. Tőke hiányában tönkremennek, megbuknak, és ha van egy hatékony elszámolási rendszer, amely kezd kibontakozni, akkor ez az adott vállalat végét jelenti. Azonfelül általánosan is elmondható, hogy a külföldi részvétel elősegítését nemcsak a társasági törvénynyel, a külföldi befektetésről szóló törvénnyel, mert arról se feledkezzünk meg, s az ott biztosított kedvezményekkel, adókedvezmények például,hogy mást ne mondjak, lehet elősegíteni, hanem gazdaságpolitikai, gazdasági szabályozási eszközökkel is. Részben már működnek is ilyen szabályozási eszközök, részben pedig ilyen eszközöket meg lehet teremteni. Végül az állami pénzintézetek és a költségvetési szervek részvény túljegyzését nem lehet visszautasítani. Miből következően az állam, ha szabad így mondani, gazdasági eszközökkel is be tud lépni, ha erre szükség mutatkozik.