Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-57

4743 Az Országgyűlés 57. ülése, 1989. szeptember 27-én, szerdán 4744 Kérdem Krekács László képviselőtársamat, egyetért-e a válasszal. KREKÁCS LÁSZLÓ: Igen, egyetértek a válasszal, elfogadom. ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a miniszteri választ. Kérem, hogy erről szavazzunk. Köszönöm szépen. Kimondom a határozatot: a pénzügyminisztériumi államtitkár válaszát úgy az interpelláló képviselő, mint túlnyomó többséggel az Országgyűlés elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Dr. Szabóné dr. Kakas Irén, "Vas megye 8-as számú választókerületének képviselője interpellál a szociális és egészségügyi miniszterhez a 87/19&7. számú minisztertanácsi rendelet hatályon kívül helyezése tárgyában. Dr. Szabóné dr. Kakas Irén képviselőtársamat illeti a szó. DR. SZABÓNÉ DR. KAKAS IRÉN: Tisztelt Parlament! Egyetlen hátránya mégis van annak, hogy nem úgy hozzák a mikrofont: vizet sem kapunk mostanában. (Derültség.) Nem captatio benevolentiae-nek szántam a mondandómat, elnézést kérek. Az általam interpellált minisztertanácsi rendelet — azok kedvéért, akik nem ismerik, elmondom, így szól: lehetővé teszi, hogy közeli hozzátartozó otthoni ápolása céljából a dolgozó fizetésnélküli szabadságot vehessen igénybe, legfeljebb két évre, ebben az esetben a 150 forintos társadalombiztosítási járulék fizetése mellett munkaviszonyban töltött időnek számít ez az időszak. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszteraszszony! Azt hiszem, hogy ebben a körben nem kell azt magyaráznom, hogy ezt a rendeletet a mai viszonyok között nagyon kevesen vehetik igénybe. Nagyon kevés család engedheti meg ma azt magának, hogy az egyik kereső fél fizetésnélküli szabadságra menjen, és abból az egy keresetből kelljen megélni, gyerekeket nevelni, iskoláztatni és az életbe elindítani. így aztán ha magatehetetlen gyermek, szülő, vagy ápolásra szoruló nagyszülő van a családban, akkor elkezdődik a vívódás, először önmagunkban. Aztán a magunk előtt való megszégyenülés, sokszor a családi tanácsban az egymással vívott harc, aminek aztán az a vége, olyan döntés születik, hogy ezt a bizonyos hozzátartozónkat vagy kórházba, vagy elfekvőbe, vagy szociális otthonba helyezzük el. Ha már ez a fájdalmas döntés megszületett, akkor elkezdődik a futkosás a protekció után. Mennek a taácstaghoz, mennek a megyei tanácstaghoz, az országgyűlési képviselőhöz, írják a levelet a minisztériumba, a miniszterasszonyhoz címezve. Kinek sikerül, kinek nem. Az eredmény mindenképpen az, hogy ma a kórházi aktív ágyak 80 százalékát olyanok foglalják el, akiknek nem kórházi ellátásra, hanem ápolásra, gondozásra lenne szükségük, és hatalmas sorok állnak sorban az elfekvők, illetve szociális otthonok előtt. Ma az államnak egyetlen szociális otthoni férőhely létesítése 1 millió forintjába kerül, és egy-egy ilyen helynek a havi fenntartása mintegy 7000 forint. Egyetlen helyé! Rakják kérem a mérleg két serpenyőjébe az elmondott erkölcsi és anyagi indokaimat, és kérem támogassanak engem abban, hogyha ez a rendelet hatályon kívül kerülne, akkor egy olyan rendelet megszületését támogassuk, amely lehetővé teszi azt, hogy közvetlen hozzátartozó gyermeke, szülője, nagyszülője számára táppénzt vehessen igénybe, amennyiben úgy ítélik meg, hogy valóban gondozásra szorul. Én bízom abban, hogy ez a serpenyő sokak érdekében megfelelő irányba fog elmozdulni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Az interpellációra dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter válaszol. DR. CSEHÁK JUDIT szociális és egészségügyi miniszter: Tisztelt Képviselőasszony! Tisztelt Ház! Egyetértek a képviselőnővel abban, hogy az 1987. decemberi minisztertanácsi rendelet csak jogi lehetőség az idős családtag ápolására és nem valóságos anyagi esély. Akkor, amikor ezt az intézkedést a Minisztertanács meghozta, én személy szerint is tisztában voltam azzal, hogy ebben a kérdéskörben tovább kell lépni, azért is, mert hiszen idősödik ez a társadalom, hozzátartozóink idősebbek, betegebbek lesznek. Személyes példámat hadd mondjam. Ha valamelyik hozzátartozóm megbetegedne, erkölcsi kötelességemnek kell éreznem, hogy orvosként magam gondoskodjak róla, de a miniszteri fizetés mellett is csak ezt a lehetőséget, a fizetésnélküli szabadságot vehetnem igénybe, és éppen ezért azonnal — a magas fizetés mellett is — súlyos anyagi gondokkal tudnám csak ezt a megoldást választani. Tehát nemcsak az alacsony fizetésűeknek gondja ez, hanem mindenkinek gondot jelent a társadalomban. Számos egyedi ügyet intézünk, úgy, ahogy erről a képviselőnő szólt, közösen a tanácsokkal, és valóban jóval kevesebbet tudunk elintézni, mint ahányra igény volna. Javasoltuk éppen ezért a Kormány 1990—91-es szociálpolitikai csomagtervében a Kabinetnek, hogy vezessünk be egy ápolási díj lehetőséget. A Kabinet augusztusban a javaslatunkat elfogadta. Tulajdonképpen a jövő évi társadalombiztosítási és az állami költségvetés keretében egy meghatározott keretösszeget biztosítottunk a tanácsok és a társadalombiztosítás számára, hogy legyen fedezet a támogatásra. Szakértői egyeztetés folyik, hiszen átalakul a társadalombiztosítás gazdálkodása és átalakul a tanácsoké is. Ma itt és most nem tudnám Önöknek megmondani, hogy hogyan tudjuk megosztani ezeket a kiadásokat. Mindenesetre én az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságában a múlt héten kértem a tisztelt bizottságot, hogy vegye napirendjére októberben a költségvetés jövő évi tárgyalása mellett a társadalombiztosítás jövő évi gazdálkodását és egyidőben, a két költségvetés egyidejű mérlegelésével és áttekintésével tegyen javaslatot a tisztelt Háznak, hogy milyen fedezetet biztosítsunk erre a kérdéskörre. Éppen azért, mert feltehetően sem az állami költségvetés, sem a társadalombiztosítás nem fog elegendő fedezetet tartalmazni, tehát bizonyos megszorításokra is szükség lehet, ezért itt és most kérem a tisztelt bizottságot, a képviselőnővel