Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-57

4729 Az Országgyűlés 57. ülése, 1989. szeptember 27-én, szerdán 4730 zása alapján a nyomozó úgy látja, hogy nem sérti a jelenléte a nyomozás érdekeit. Attól eltekintve, hogy ezt a mondatot egyébként is bántónak és sértőnek ítélem, úgy érzem, hogy nem tudok olyan eljárást, törvényes eljárást, ahol a tanúkihallgatásnál való védői jelenlét sértené a nyomozás érdekeit. Arról már nagyon sok szomorú történelmi tapasztalatunk van, hogy mi van azokban és mi volt azokban az ügyekben, ahol a védő nem lehetett jelen. Ezekből alakultak ki és ezen okok egyike volt a koncepció lehetősége. Most azzal az indokkal, hogy a védő jelenléte sérti a nyomozás érdekeit, ki akarjuk rekeszteni azon tanúk kihallgatásának jelenlétéből, amelyeket nemő indítványozott. Egyébként is furcsa és félreérthető a törvény szövege, amikor azt mondja, hogy azon tanúk kihallgatásánál lehet jelen, akiket ő indítványoz. Rögtön felmerül a kérdés, mi van, ha mindketten indítványozzák, a védő is és a nyomozó. Erre csak a miniszteri indokolás ad választ, és pedig hogy ilyen esetben ez abba a körbe tartozik, ahol a védő jelenléte feltétlenül megengedett. Kérem én úgy tanultam, hogy a miniszteri indokolás az a törvényalkalmazót nem köti. A miniszteri indokolás nem egyéb, mint a jogalkotó számára egy irány, egy szöveges magyarázat a törvény értelmezéséhez. A törvény jóváhagyása, elfogadása után a miniszteri indokolást el kell felejteni. Tehát világosan kell fogalmazni és e vonatkozásban már ebből az okból is elégtelennek tartom azt a fogalmazást, amely csak a miniszteri indokolással együtt értelmezhető, egységesen és félreérthetetlenül. De azért nem kívánok ebben módosítást, mert az én igényem többletigény, és azt mondom: ne féltsük mi a nyomozás érdekét, a védő jelenlététől. Tegyünk próbát. Az ellenkezőre már voltak szomorú tapasztalataink. Arra, hogy a védő részt vehetett a nyomozásban, ennek a törvénytelen voltára, ennek a nyomozati eljárás akadályozására még rossz példáink nincsenek. Ezért az a kérésem, amikor ebben a kérdésben állást foglalnak, tegyék megfontolás tárgyává a most elmondottakat. A 15. szakasz (4) bekezdése szintén egy sokat vitatott kérdés, és valahogy úgy tűnik nekem, hogy egy kicsit a kompromisszum erejével jött létre. Ennek lényege, hogy olyan terheltnél, akinek a cselekménye nem olyan jellegű, hogy előzetes letartóztatásának elrendelése indokolt, azt mondja a jelenleg hatályos jogszabály: ha magatartásával akadályozza a nyomozás lefolytatását, akkor őrizetbe lehet venni. Eddig ez az őrizet az általános szabályok szerint 72 órát tarthatott, most a jogszabály a módosítást, mint nagy eredményt, 24 órára csökkenti. Ez elvi kérdés, elvi kérdés, hogy vajon indokolt-e egy esetleg nem helyes magatartás miatt valakit őrizetbe venni azért, hogy ezzel számára olyan joghátrányt okozzak, ami a büntető eljárásban visszaélésre is adhat alkalmat. Erre a jogi bizottság igen tisztelt előadója úgy nyilatkozott, érvei felsorakoztatása során, hogy lehet, hogy visszaélésre alkalmat ad, de bízzunk az emberek öntudatában. Én azt hiszem, hogy nekünk a törvény rendelkezéseit kell úgy megfogalmazni, hogy az semmilyen irányban visszaélésre lehetőséget ne adjon. Azt a kérdést, azt hiszem, nem kívánom külön indokolni — talán ez az, hogyha nagyon szükséges, a hajóból ki lehet dobni, bár elvi kérdés — hogy azonos-e a tárgyaláson az ügyész és a védő jogköre, hogy nem differenciált megkülönböztetés-e az, hogy az egyiknél egy nem helyes tárgyalási magatartás miatt figyelmeztetést lehet alkalmazni, a másiknál rendbírságot is. De ha valami mégis kidobható, talán hivatásomat űző társaim nem fognak megvetni érte, hogy az elvek megtartása mellett ezt tartom a leginkább elengedhetőnek a javaslataim közül. Végül, de nem utolsósorban talán a legfontosabb. Az a garancia, amelyet a BE 60. §-ának (1) bekezdéséhez kérek beiktatni. Minden garanciális elv annyit ér, amennyit a gyakorlatban meg lehet valósítani. Gyönyörű a mi büntetőeljárási szabályunk jónéhány alapelve. Ezek az alapelvek azonban részben olyanok, mint az Alkotmányunk, hogy deklarálnak, de nincs meg az a szankció, amely a deklarációban szereplő tény elmaradása esetén bekövetkezik. Miről van szó? Azt kívánnám a módosításban, hogy a bizonyítékok beszerzése csak törvényszerűen történhessék. A törvényellenesen beszerzett bizonyítékokat a bizonyítás szabad mérlegelése során felhasználni ne lehessen. Erre a példa az volt tegnap a jogi bizottság részéről, hogyha két pofon után előadja a vádlott a pisztolyt, akkor a két pofon a jogellenes, a bizonyítékok beszerzése törvényszerűtlen, ennek ellenére nagy kár lenne kihagyni a bizonyítékok mérlegelése sorából a pisztoly meglétének tényét. Erre én azt mondom, a pisztolyt ügyes nyomozástechnikával más módon is meg lehet keresni. Ne pofonnal keressük meg, ha mégis ezt tesszük, tényleg ne lehessen bizonyítékként értékelni. Ne lehessen a levelet felbontani! Ne lehessen a telefont lehallgatni és ezt bizonyítékként értékelni! (Taps.) Súlya van ennek, és ez az alapkérdése a büntetőeljárás jogunk módosításának. Én tudom, hogy ez jobb nyomozástechnikát igényel. Nem kell félnünk attól, hogy ez a bűnözők számára teremt majd lehetőséget. Jól kell nyomozni. Sokszor szidják a politikusokat, hogy az egypártrendszer keretében elkényelmesedtek, mert nem kellett megharcolni az elvek érvényesüléséért. Én is azt mondom: ezek mellett a büntetőeljárásjogi szabályok mellett, amelyek nem védték megfelelő módon a terhelteket, nem adták meg, nem biztosították a garanciális jogokat — a nyomozók elkényelmesedtek. Rá kell jönni: szemléletváltást kell végrehajtani, hogy egyszer belássuk, hogy a beismerő vallomás nem a nyomozás királynője. Olyan bizonyítékot kell produkálni, hogy utána önként ismerje el a cselekmény elkövetését. Nekem azok a filmek tetszenek, ha krimit nézek, ahol oly mértékben beszerzik a bizonyítékokat, és addig nem is szólnak a terhelthez, s utána leteszik elé, és azt mondják: kérem, ön tagadhat, ön nem köteles beismerni, ön mondhat bármit, itt vannak a bizonyítékok, majd a bíróság értékeli. Ilyankor az esetek nagy részében az, aki felméri a helyzetét, azt mondja, hogy nyert, és beismerem. Ez a helyes, de ehhez szemléletet kell váltani, s ehhez a szemléletváltáshoz nyújtana segítséget annak e néhány javaslat elfogadása. Tisztelt Országgyűlés! Ha lett volna szembeállítás a két jogszabály, a hatályos és a most javasolt módosítás között, akkor valamit észre kellett volna venniük, a 15. szakasz (3) bekezdését, ahol most visszaállítjuk azokat