Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.
Ülésnapok - 1985-55
4605 Az Országgyűlés 55. ülése, 1989. június 30-án, pénteken 4606 DR. CSEHÁK JUDIT: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőnő! Bármint emlékeznek, az idei ülésszakok egyikén már volt lehetőségem szólni az özvegyi nyugdíjrendszer ellentmondásairól és nagyon röviden vázolhattam az ellentmondások feloldására vonatkozó elképzeléseinket. Most mégsem tartom feleslegesnek ismételt interveniálást ebben a kérdésben, sőt szeretnék Kovács Lászlóné képviselőnőnek köszönetet mondani, mert a válasz kapcsán talán felhívhatom ismételten a figyelmüket az özvegyi nyugdíjrendszer és az alacsony nyugdíjakból adódó problémák egészére és ez nem lehet felesleges, önök közül az ülésszakon erről többen szóltak. Válaszolhatnék nagyon egyszerűen. A férfiak özvegyi nyugdíjjogosultsága egyetlen rendeletmódosítással megoldható. Évődhetnék is, hiszen mondhatnám, hogy bölcs, okos és előrelátó férfiak alkották az özvegyi nyugdíjrendszert, akik úgy gondolták, hogy a férj sosem éli túl a feleségét, tehát nem érdemes az özvegyi nyugdíjat a férfiakra kiterjeszteni. Tovább folytathatnám az évődést és mondhatnám, hogy mi sem egyszerűbb, mint az élettárs után járó férfi özvegyi nyugdíj elrendezése, hiszen a férfiaknak csak el kell venni feleségül az élettársukat és akkor ez a kérdés egész egyszerűen megoldódik. Én azonban szeretném a szót komolyra fordítani. Miről van szó? Jogszerűen nagyon egyszerű a megoldás. De hogy érdemes legyen özvegyi nyugdíjat, vagy nyugdíjkiegészítést kapni a feleség nyugdíja után is, az nemcsak intézkedést kíván, hanem az pénzbe kerül. Ugyanis arról van szó, hogy ma az egyedül maradó özvegy, ha nem dolgozott, ha nincs sajátjogú nyugdíja, a férje nyugdíjának csak 50 százalékát kapja meg. Ebből pedig nem lehet megélni. Az özvegyi nyugdíjnak többnek kell lennie ma még csak abban az esetben több, mint 50% ha nem éri el az özvegyi nyugdíj minimumát sem az így kiszámított összeg. Az özvegyi nyugdíj minimum azonban a létminimumnál jóval kevesebb, tehát többet kellene ennél adnunk, legalább 60—70 százalékot az átlag nyugdíj színvonaláig. Ma már az a gyakoribb hogy két önálló sajátjogú nyugdíjjal rendelkező házaspár él együtt, módosítani kellene a nyugdíjjogosultság szabályait ebben a körben is. Éspedig az lenne a méltányos számukra, hogyha az özvegyen maradó megkapná legalább egy részét az elhunyt nyugdíjának egész élete során. Az átlagnyugdíj ma Magyarországon 5000 forint. Ha csak 10 százalékát tartanánk jogosnak, az 500 forint havonta. 500 ezer özvegy él, ez azt jelentené, hogy 2—3 milliárd forintot kellene erre az intézkedésre fordítani. Lehet-e reálisan erről gondolkodni, van-e erre komoly esélyünk? Én azt gondolom,, hogy számba kell venni az egész kérdéskört. Mert például ma Magyarországon 250 ezer olyan 65 és 70 év közötti sajátjogú nyugdíjas él, akinek az ellátása nem éri el a létminimumot. Nem 70 éven felettiek, 65 és 70 év közöttiek. Dolgoztak, saját nyugdíjuk nem éri el a létminimumot. 80 ezer idős házaspárnak egy alacsony nyugdíjból kell megélnie, csak házastársi pótlékot kapnak kiegészítésként. Tervezzük, mert meg kell oldani, hogy a szociális segély ne segély legyen 65 év felett, hanem minimum állampolgári jogon járó ellátás. Ezeket a kérdéseket együtt és egyszerre kell elrendeznünk, de gondolkodnunk kell az alacsony nyugdíjak és az átlagnyugdíjak reálérték megőrzéséről is, mert hiába az egyszeri nyugdíjintézkedés és a jogosultság, hogyha elveszti gyorsan az értékét a frissen megemelt, s megállapított nyugdíj. Eddig úgy gondolkodtunk, hogy majd a nagy nyugdíjmódosítás egészében fogjuk elintézni ezeket a dolgokat. Úgy tűnik, hogy új stratégiát kell kidolgozni és új megállapodásokat kell kötni ebben a kérdéskörben is. Én természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sok kérdés vár rendezésre ebben a Parlamentben politikai és gazdasági természetű kérdés is. Félek attól, hogy nem lesz időnk, türelmünk, kedvünk, pénzünk és bátorságunk, hogy ezeket a sokakat érintő intézkedéseket az alkotmányozással párhuzamosan megvitassuk. Mégis úgy vélem, hogy miután mi az előkészítő munkákat elvégeztük, legalább a kedvező intézkedéseket, legalább ezeket a legsürgetőbb intézkedéseket meg kellene hoznunk és nem szabad várnunk a nyugdíjrendszer átfogó módosításáig. (Taps.) Mert egyetértek mindazokkal, akik úgy vélekednek, hogy nem terhelhető a társadalom ma a nyugdíjrendszer egészének a vitájával, de nem várhatunk addig ezeknek a kérdéseknek a rendezésével sem. Az a véleményem, hogy mi nemcsak a világbanknak tartozunk. Adósak vagyunk ennek a generációnak is és ennek az adósságnak a törlesztését, ennek a kormánynak, ennek a Parlamentnek és az idén kell elkezdenie. Kérem tehát a válaszom elfogadását. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm. Kérdem Kovács Lászlóné képviselőtársamat elfogadja-e a választ? KOVÁCS LÁSZLÓNÉ: Mindenekelőtt szeretném megköszönni a miniszter-asszony és apparátusának külön azt a pozitív hozzáállást, melyet a kérdés megoldása érdekében kifejtett. Interpellációm benyújtása után a minisztérium megkeresett az előzetes egyeztetés céljából, ellentétben a Mezőgazdasági Minisztériummal, aki a neki benyújtott interpellációmat nem értette és csak itt az ülésszakon az interpellációmra adott válaszában közölte velem. Természetesen miniszter asszony — válaszát elfogadom. Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm. Kérdem az Országgyűlést, hogy a miniszter-asszony válaszát elfogadja-e? Aki igen, kézfelemeléssel szavazzon. Ez látható többség. Ki van ellene? Tartózkodott-e valaki a szavazástól? Kimondom a határozatot. A miniszteri válasszal az interpelláló képviselő egyetértett, a választ az Országgyűlés 1 tartózkodással elfogadta. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérhetem-e, hogy mind az interpelláció, mind a válasz rövidebb legyen. (Igen.) Sápi Ferenc képviselőtársunk interpellál a közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszterhez a Hungária körút korszerűsítése tárgyában. Sápi Ferenc képviselőtársamat illeti a szó.
