Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.
Ülésnapok - 1985-48
4007 Az Országgyűlés 48. ülése, 1989. május 30-án, kedden 4008 val a gazdaságnak, de meggyőződésem, hogy döntő mértékben rövid távú költségvetési szemléletet szolgálna és a gazdaságtól újabb jelentős tőkeelvonást eredményezne. Véleményem szerint nem megalapozott az a szemlélet sem, amely egyetlen vagyonkezelő központ szinte azonnali felállítását indítványozza, hiszen ez ismételten monopolisztikus helyzetet teremtene és a gazdálkodási vagyon elosztási feladatát látná el. Csendesen jegyzem meg, hogy közgazdasági szakértőink, akik a monopolisztikus viszonyok ellen küzdenek, ezért miért nem emelnek szót? Meg kell indítani a fejlődést, és az államháztartási törvény kapcsán kellene e kérdést rendezni, de véget kell már vetni ennek az osztogató-fosztogató szemléletnek! Csak sokféle vagyonkezelő szervezet képzelhető el a befektető intézetektől a holdingokon át az alapítványokig. Tisztelt Képviselőház! Egyik kezdeményezője voltam annak a módosító indítványnak az átalakulási törvényhez, - az átalakulni akaró kollektívák érdekeltségének elősegítése érdekében, — hogy az alaptőke maximum tíz százalékáig, vagy az értékesített üzletrészekből befolyt tőke 20 százalékának 50 százalékáig, azaz 10 százalékig dolgozói részvényeket lehessen kibocsátani ingyenesen vagy kedvezményezett áron. Ennek - törvényszintü lehetőségének megteremtése után - részleteit maguk a gazdálkodók határoznák meg. Néhány gondolatot kívánok a vállalati törvény módosításához is fűzni. E törvény 42/A §-ának (3) bekezdése lehetőséget adna a Minisztertanácsnak, hogy indokolt esetben a vállalati tanács, illetve a küldöttközgyűlés által vezetett vállalatot visszavegyen államigazgatásba. Véleményem szerint kitöltetlen, biankócsekket biztosítana a Minisztertanácsnak ez, mert az indokoltságot, - amely nem pontosan meghatározott, nincs közgazdasági tartalma, - bármikor és bármivel kitölthetné és mindenkori rövid távú költségvetési érdekként tudná azt felhasználni. Eredeti javaslatom e szakasz törlése volt a törvényből, figyelembe véve azonban a miniszter úr észrevételét, véleményem: ha a beterjesztett törvénytervezet e szakasza nem kerülhető el, célszerű megoldásnak látszana az Országgyűlés hatáskörébe utalni ezt a felhatalmazást, mert akkor a nyilvánosság előtt az okok kellő bemutatásával tudna a Minisztertanács ilyen lépést kezdeményezni. Egyben eleget tettünk annak az igényenk is, hogy a parlamentnek is legyen valamilyen kontrollja az állami vagyonkezelés felett, és egy nagyvállalat államigazgatásba visszavétele, eladása véleményem szerint ilyen dolog. Tekintettel arra, hogy Horváth Jenő képviselőtársam indítványa hasonló tartalmú, ezért mind a ketten e módosító indítványunkat fenntartjuk. Tisztelt Ház! A vállalati törvény végrehajtásáról szóló és bemutatásra került minisztertanácsi rendelet 28/A paragrafusa foglalkozik a vállalati tanácsok tagjainak tiszteletdíjával. Elöljáróban megjegyezni kívánom, hogy az új vállalatvezetési formák sommás elítélése ma az államigazgatás részéről nem teljesen megalapozott, mert pár évvel ezelőtt talán pont azok agitáltak mellette, akik ma ellene vannak. A közgazdasági sajtóban az elmúlt időszakban egyetlen jó szót sem írtak le azok a közgazdasági kutatók, akik 198485-ben dicsőítő cikkekkel méltatták azt. Minden hibája ellenére egyetlenegy célt elért: hogy a felügyeleti irányítástól a vállalatokat elszakította, a tulajdonosi szemlélet csíráit elültette. Kétségtelenül hibája volt, hogy az érdekeltségi rendszert nem teremtette meg, azt tabuként elhallgatta. Az elképzelés végrehajtóinak akkoriban a legnagyobb problémája a vállalati tanácsok összetétele volt, nem hagyva a valós folyamatok kialakulását itt sem. Mindezt azért vetem fel, mert a fent említett végrehajtási utasítás ide vonatkozó bekezdése említésre méltatlan, az elvárt felelősségtől aránytalanul kisöszszegű díjtétel megállapítását határozza meg. Könnyű azt belátni, hogy ma hazánkban az átlagkereset 110—120 ezer forint közé esnek, melyből 10 százalék illetné meg a vt tagjait, terhelve a személyi jövedelem adó progresszivitásával, a nyugdíjjal, a nyugdíjjárulékkal és esetenként szakszervezeti díjjal. Mindebből kiszámítható, hogy az egy hónapra jutó tiszteletdíj nevetséges alacsony összege ilyen formában történő bevezetése esetén csak nagyobb kárt, ellenszenvet, mint hasznot jelentene. Ezért mindenképpen azt célszerű fontolóra venni és javasolnám, hogy a szöveg minimális tiszteletdíj lehetőségét teremtené meg és attól a vállalat nyereséges gazdálkodásával lineárisan, - esetleg maximálva - a vállalati tanácsok dönthessenek. Tisztelt Országgyűlés! Az építési és közlekedési bizottság az átalakulási törvényt a vállalati és szövetkezeti törvény módosító indítványait megtárgyalta és azt egyhangúlag tárgyalásra alkalmasnak tartotta és bevezetését támogatja. Magam részéről a beterjesztett javaslatok elfogadását ajánlom a tisztelt képviselőháznak, mert az átalakulási törvényt keretszabálynak fogom föl, amely az önkéntesség elvére épül és a szerves fejlődés lehetőségét teremti meg az elkülönült gazdasági egységeknek nem sértve önállóságukat, melyet olyan nagyon szeretünk emlegetni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Dr. Puskás Sándor képviselőtársunk következik, Heves megye 2. számú választókörzetéből. DR. PUSKÁS SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Az átalakulási törvény annak ellenére, hogy egy pusztán technikai jellegű szabályozónak tűnik, joggal került a viták középpontjába. A társasági törvény, amely kétség kívül kiemelkedő, XX. századi, civilizált jogalkotói munka, megteremtette a piaci viszonyok között működőképes társulási formák jogi kereteit. Ez azonban egymagában nem bizonyult elegendőnek a sajátos politikai és gazdasági fejlődésünk következtében kialakult struktúra merevségének megszüntetéséhez. Ekkor és ezért sokak számára úgy tűnt, hogy ehhez már csak egy átalakítási törvény szükséges és akkor megnyílik az út a fejlődéshez. Szinte természetszerű, hogy az átalakulási törvény előkészítésének folyamata ezt az illúziószerű feltételezést nem igazol-