Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-53

4443 Az Országgyűlés 53. ülése, 1989. június 28-án, szerdán 4444 dóan támogatom a nagycsaládokat. Azonban a segítséget ott látom szükségesnek, ahol valóban segíteni tudunk, ahol szükség van rá. Jelenleg az a helyzet, hogy ezt a támogatást mindenki a magasabb adósávból veheti igénybe, ezáltal ott is veszik igénybe. Ezáltal van O-tól 54 százalékos kedvezményt élvező gyermek is. Magyarul: 54 százalékos adósávban 36 ezer forintos adókedvezmény figyelembe vételével, három gyerek után, 19 440 forint a kedvezmény, egy gyerekre 6480 forint. Ez 30 százaléknál 10 800 forint, gyermekenként 3600, 17 százaléknál 6520, gyermekenként 2040 forint. Aki 17 százalék alatt van nem vehet igénybe támogatást. Tudom, egy adórendszer nem lehet igazságos, mert az igazság az relatív. De az igazságtalanságokat mégis meg kell szüntetni. Én az előbbi számokat annaktartom. Nem lehet célunk, hogy az esélyegyenlőséget már gyermekkorban feladjuk. Ezért javaslom, a gyermekek után járó kedvezményt vonjukki az adórendszerből. Atáblázatban megtalálható, ilyen címen visszaadott összegeket, építsék be a családipótlékba, egységesen, gyermekenként, a többgyermekeseknek, természetesen ez az összeg őket illeti meg. Ugyanakkor fontolóra ajánlom a kormánynak, hogy minden gyermekre terjesszék ki az előbbi kedvezményt, mert nekünk a még meg nem született gyerekekre is szükségünk van. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Elvtárs! Tudom, hogy javaslatom nem mindenki véleményévelesik egybe. Ezt is tudom, hogy átcsoportosítanijövedelmet, támogatást, nem könnyű feladat, komoly ellenállásba ütközik. Mindezért hadd ajánljam a kormány figyelmébe az alábbi bölcs megállapítást: azt, hogy érdemes-e többfelé elosztani a pénzt, nem attól kell megkérdezni, akinél az éppen van. Köszönöm a türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Kelemen Zoltán Szolnok megye 10-es választókörzetének képviselője következik felszólalásra. KELEMEN ZOLTÁN: Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt néhány évtized alatt nem volt olyan országgyűlési választási ciklus, amelyben egy képviselőnek lehetősége lett volna annyi népszerűtlentörvényt alkotnia, mint Önökkel együtt nekem. A népszerűtlenségi verseny dobogójának a legmagasabb fokán a napirenden lévő és nagyító alatt álló adórendszer vezet. Ezen belül is a személyi jövedelemadó, mivel ez érinti legközvetlenebbül a dolgozókat. Szándékosan mondtam dolgozót és nemkeresőt, mivel a kettő nem fedi egymást. Márpedig napi problémáink fő okozója a pénz, az a pénz, amiből napjainkban egyre kevesebb van, az a pénz, amely a különféle adók befizetése, levonása után megmarad. Hozzászólásom lényege is ezzel függ össze. Tudom, gazdasági bajainknak nem forrása a személyi jövedelemadó, hanem szoros velejárója, közvetítője. De azt is tudom, hogy lehetőségünk van a bajok orvoslására is. Ennek egyik lehetősége a mostani napirend, amelytől azt ugyan nem várhatjuk, hogy osztatlan népszerűtlenségnek örvend majd, de abban bíznunk kell, hogy elviselhetőbbé, emberközpontúbbá teszi a mostani adórendszert. Módosítanunk kell tehát, mert be kell látnunk jelenlegi formájában gátja a teljesítmények igen óhajtott növekedésének, a vállalkozások élénkítésének, mi több társadalmi feszültségek okozója. Erre néhány negatív példa. A nem egyenlő, rapszodikus kereseti lehetőségben dolgozni kénytelenek — ilyenek például a mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozók — idényjellegű munkájuk miatt, az év egyes hónapjaiban más-más, egymástól jelentős mértékben eltérő bért kapnak. Emiatt természetesen eltérő adóelőlegeket vonnak le tőlük. Ebből fakadóan év végén 4—6, sőt néha még ennél is többezer forintos adó túlfizetés is előfordul. A többlet kimutatására és visszautalására azonban csak a következő év első dekádjának végén kerül sor. Ezzel olyan eset áll elő, hogy mire az adóalanyhoz a tőle előlegként levont összeg visszajut, eltelik jó esetben közel egy fél év, néha ennél több is. így a példabeli honfitársunk büszkén és bátran vallhatja, hogy kölcsönt adott az államnak, közel fél évre kamatmentesen. Hasonlóan megszüntetendő rossz gyakorlat az is, amely a termelő szférában dolgozók és többletmunkát vállalók, de más ágazatokra is jellemző progresszív adóztatást jelenti. Erről előttem már többen szóltak. Nehezen magyarázható az atény, hogy egy munkavállaló, napi fő munkaidejének ledolgozása után túlmunkájáért a fö munkaidőben kapott összegnek csupán töredékét vigye haza, az elvonások miatt. Olyan vállalatoknál, ahol létszámgondokkal küzdenek, és szükség van, vagy lenne további műszakok beindítására, a gazdaságvezetés kénytelen túlórában foglalkoztatni dolgozóit. Ezek a munkavállalók a 9.10. és az ezt követő órákban egy másik kollégájuk helyett dolgoznak, és minden bizonnyal nem öntudatból, a vállalat iránt érzett elkötelezettségből, hanem a korábban említett anyagiak miatt. Ezért etikátlan dolognak tartom a fő munkaidőben kapott bérükhöz az így keresett munkadíjat hozzáadva, progresszíven adóztatni őket akkor, amikor — hangsúlyozom — olyan munkát végeznek, amit helyettük más munkavállalónak kellene elvégezni, s lehet, hogy olyannak aki még csak nem is adóköteles besorolásba esik. Ugyanez az eset vonatkozik az ügyeleti-készenléti rendszerben dolgozni kénytelen munkavállalókra is, mint amilyenek például az áramszolgáltatásban, vagy más közüzemi szolgáltatásban alkalmazottak. Ezért azt javaslom, hogy a kidolgozásra kerülő törvénytervezetbe a következő három megfogalmazás közül valamelyik kerüljön be: a fő foglalkozású napi tevékenység után végzett munkáért járó jövedelem vagy teljesen adómentes legyen, vagy nulláról induljon; vagy egységesen 30 százalékos adó alá essen, nem összevonva a fő jövedelemmel. Ha ez túl nagy adókiesést jelentene az államkasszának, akkor szűkítsük úgy a fogalomkört, hogy csak az új értéket létrehozó, vagy közvetlenül ezt a szférát kiszolgálókat illesse meg ez a kedvezmény. Akkor talán nemcsak hangoztatnánk, hanem tennénk is a mostanában sokat emlegetett ígéretes programok megvalósítása érdekében. Most erre van igénye a munkások zömének, hiszen ők vállalkozni tőkeszegénységük miatt, csak így képesek. Tudom, hogy a kibontakozási program és a kormány vállalkozást elősegítő politikája nem ezt érti vállalkozáson. De ismétlem, a munkás csak munkaerejével tud vállalkozni, azzal is csak akkor, ha értelmét látja és nem azt érzi, hogy az adó az utolsó garast is kiveszi a zsebé-