Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-51

4243 Az Országgyűlés 51. ülése, 1989. június 2-án, pénteken 4244 Úgy látom, nincs. Köszönöm. Ezzel a felszólalások sorát lezárjuk. Most kérem képviselőtársaimat, hogy egy pillanatra álljunk meg. Az elnök kollegám bejelentette, hogy ma itt az Országgyűlésben pedagógus-ünnepség van. Élve az alkalommal, engedjék meg, hogy nagy szeretettel és tisztelettel köszöntsem pedagógus képviselőtársainkat. Mindazon pedagógusokat, akik ma az Országgyűlésben, az Országházban tartózkodnak és az országban élő és dolgozó valamennyi pedagógust. (Taps.) Sok sikert és jó egészséget kívánok nekik, képviselőtársaim nevében is. Köszönöm a figyelmet. Kedves Képviselőtársaim! A vitában néhány képviselőtársunk szóban olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek érintik a költségvetés módosított irányzatait. Nem voltak elég pontosan körülvéve a javaslatok, ennek érdekében és éppen ezért is az ülést felfüggesztem és e javaslatokat véleményezésre — először is értelmezésre, aztán véleményezésre — kiadom a tervés költségvetési bizottságnak. Kérem, a bizottság foglaljon állást, hogy ezeket a javaslatokat módosító javaslatként kezeli-e, elfogadásukat támogatja-e vagy sem. Kérem a módosító javaslatokat megfogalmazó képviselőket, valamint a pénzügyminisztert, hogy vegyen részt a bizottság főemelet 55-ben tartandó ülésén. Ez a szünet lehetőséget ad a miniszternek a válaszadásra való felkészülésre is. Most tehát szünetet rendelek el. Csengővel fogjuk jelezni, remélem rövid idő múlva, hogy folytatjuk a munkát. (Szünet: 11.14—12.25 Elnök: dr. Szűrös Mátyás) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem képviselőtársaimat, foglaljanak helyet, hogy mielőbb eljussunk az ebédszünetig. Tanácskozásunkat folytatjuk. Németh Miklós miniszterelnököt illeti a szó. NÉMETH MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a megértést és a támogatást is azok részéről, akik az általunk most beterjesztett csomagtervhez —, amelynek részleteiről majd természetesen Békési László fog szólni, a vitához kapcsolódóan —, összességében a támogatást megadták. Én köszönöm a kritikai észrevételeket is. Ezek az észrevételek hasznosíthatók a kormány további munkájában, és meg is fogjuk szívlelni azokat. Úgy érzem, szándékában és törekvésében az itt elmondottak jórésze helyes irányban ösztönzi a kormányt abban, hogy meg tudja fogalmazni még a szorítások közepette is a holt pontról való elmozdulás minimálprogramját, és mindent megtegyen azért, hogy e minimálprogram feltételeit lépésről lépésre alakítsa, és a gazdaság mozgásterét tágítsa. Köszönöm a támogatást azért is — és ezt már nemcsak a kormány nevében teszem, hanem meggyőződéssel az ország nevében is meg kell köszönjem —, hogy amennyiben a bizottság állásfoglalásával kiegészítetten a beterjesztett törvényjavaslatot és a hozzá kapcsolódó egyéb javaslatokat a Parlament elfogadja, lehetővé teszik ezáltal azt, hogy az ország pénzügyi helyzetét illetően a szükséges lépéseket az egyensúlyteremtés irányában megtehessük, és ezáltal egy hosszabb távon — két-három év alatt — szükséges további lépések bázisát is kialakítjuk. Ez rendkívül fontos. Közös felelősségünk, hogy ezt a munkát a továbbiakban a mostani ülésszakon oly sok kritikával illetett szakmai megalapozó munkájánál a kormány minél alaposabban figyelembe vegye, és levonja a szükséges következtetéseket. Még egy elemet szeretnék kiemelni a vitából, amely az előterjesztett anyag, vagyis az előterjesztés stílusára és fogalmazására vonatkozik. Jogos a képviselők kritikája: bizonyos tételmondatokat joggal kifogásoltak. Azonban szeretném hozzátenni, hogy egy minisztériumi apparátusnak, vagy az előkészítőknek természetesen meg lehet a joga abban, hogy milyen mondatokat fogalmaznak meg. E mondatok mögött egyfajta értékítélet is van. E jog elismerése mellett azonban én látom a saját felelősségemet, mert leírni lehet valamit, de aláírni nem biztos, hogy mindig alá kell írni valamit: és ezt a dokumentumot én írtam alá. Ilyen értelemben elnézést kérek a szövegezés pontatlanságaiért, és szeretném kijelenteni, hogy a kormánynak nem állt szándékában, s a jövőben sem áll szándékában a parlamentre olyan felelősséget hárítani, amely felelősségért a parlament nem felelhet, és amely felelősség egyértelműen a kormányé. A második kérdéskör, amit fel szeretnék vetni, a vitában többek által érintett nemzetközi pénzintézetekkel való kapcsolatainkat illeti. Zsarol-e a Valutaalap, vagy a Világbank bennünket, mi itt a tiszta helyzet, és milyen részletesebb információk szükségesek a korrekt megítéléshez és tájékoztatáshoz? Es itt engedjék meg, hogy ennek a múltjáról is szóljak néhány szót. Ismeretes Önök előtt, hogy a két nemzetközi pénzügyi szervezetbe 1981 végén kértük a felvételünket, és amikor oda bennünket fölvettek, akkor a legnagyobbat, a legsúlyosabbat sikerült ezzel a lépésünkkel elkerülni, nevezetesen azt, hogy '82 közepére Magyarország beálljon — sajnos beállt volna —az átütemezést kérő országok sorába. Ehhez az információhoz tartozik még annyi, hogy '79-től '82-ig lejátszódik a világban egy sajátos átrendeződés, amely politikai, pénzügypolitikai és hosszútávú elemeket tartalmaz. Ez a politika, és gyakorlat is, most már hozzá tehetem olyan, amelyet lehet nem szeretni, lehet szidni, de egyet nem lehet vele tenni; nem figyelembe venni és durcásan elfordulni tőle. Mire gondolok? A szocialista országok eladósodásában számos kérdés, megfontolás mellett — ezeket engedjék meg, hogy most ne részletezzem — szerepet játszott az a felfogás és meggondolás, hogy ezen országok mögött ott áll a Szovjetunió, és a Szovjetunió, ha valamelyik ország bajba kerül, egyfajta ernyőelmélet alapján úgy is kisegíti őket. Ha kell dollármilliárdokkal, ha kell másképpen. Ez az ernyőelmélet, amikor Lengyelország becsúszott az átütemezést kérő országok közé, és a szovjet gazdaság is nehézségekkel küszködött, egyik napról a másikra összeomlott. De ezzel párhuzamosan kialakult a világban egy másik ernyő. Nevezetesen a pénzintézetek, vagy ha úgy tetszik a bankoknak és a bankároknak az a törekvése, hogy a továbbiakban egyfajta