Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-51

4233 Az Országgyűlés 51. ülése, 1989. június 2-án, pénteken 4234 Tudom, a régi mondás, hogy az igazság és a politika nem egy kategória. De hiszem, hogy egymás nélkül sem létezhetnek, ezért mint politikust, az igazságérze­tem is szólásra késztet. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mint annyiszor, így most is vajon valós döntési helyzet előtt állunk-e, vagy csak az a feladat, hogy utólag szentesítsünk egy a valóságban már eldöntött kérdést? Etikai, és persze jogi kérdés is, hogy mi lehet a parlament szerepe egy olyan döntésben, amelyben előzetes elkötelezettség utólagos törvényesítése a feladatunk, még akkor is, ha az előzetes megállapodás mégoly jó és nemes célokat is szolgál, mint jelen esetben például a kormány — SZOT legutóbbi megállapodása. A már említett bizott­sági ülésen kiderült, hogy a kormány—SZOT legutób­bi megállapodásának pénzügyi fedezete a jelenleg előt­tünk fekvő törvénymódosításában fog realizálódni. A költségvetés bizonyos mértékig ugyanis már elkötelez­te magát a vitathatatlanul jogos szakszervezeti követe­lések mellett, miközben döntés csak akkor fog szület­ni, ha e vita után a tisztelt ház a törvénymódosítást elfogadja. Tehát meggyőződtem arról, hogy jobb ha ezt most elfogadjuk, a tanulságot pedig ki-ki vonja le magának. Mert mi van, ha mondjuk nem fogadjuk el, mert a pak­liban ez a lehetőség is benne van? Akkor hogyan korri­gálja a kormány a tervezés alapvető hibáit mutató alá­és fölétervezést az egyes költségvetési tételeknél? Vagy, mint adott esetünkben uram bocsa' mi lesz az el­őre publikált és a közvélemény által is olyan jól foga­dott kormány-SZOT megállapodással? Erre az esetre ebben a házban előző pénzügyminiszterünktől hang­zott el már megoldás, miszerint majd úgy is kitalálunk valamit. Ez is lehet egyfajta megoldás, ha azonban egy hajóban hajózunk — és én úgy gondolom ez így van —, akkor ennek a ténynek a szavakon kívül a cselekedetek­ben is meg kellene nyilvánulnia. Talán nem kell bizonyítanom, hogy nekem ezzel a hangosan gondolkodással igazán nem az volt a célom, hogy a már amúgy is érdektagolt parlamentet újabb ta­gozódásra késztessem, mert ez a tagozódás talán lehet hogy szűkítené az egyre szaporodó parlamenti szekto­rok számát, mondjuk esetleg kormánypárti, vagy csak szakszervezeti-párti és egyéb kategóriákra.Én hiszem, hogy valamennyiünknek társadalompártinak kellene lennünk. A ma már láthatóan elveszett bizalomért lépésről lé­pésre valamennyiünkek újra és újra meg kell küzdeni. Ezért úgy gondolom, hogy a bizalomerősítő intézkedé­sek nemcsak a külpolitikában és a retorikában fonto­sak, legalább olyan fontos, hogy ezek a mindennapok munkamódszerévé is váljanak. Azt hiszem, már régen itt az ideje, hogy a beidegződéseket levetkőzzük és a családi döntéseknél az időközben felnőtté vált gyereket is egyenrangú családtagként kezeljük. Köszönöm meg­tisztelő figyelmüket! (Taps) ELNÖK: Köszönöm Tóth Attiláné képviselőtársunk felszólalását. Kovács András képviselő következik, Heves megye 10. választókerület. KOVÁCS ANDRÁS: Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomban nem tudok, nem is akarok további tanácsokat adni a kormánynak, pedig úgy gondolom nagy szüksége lenne rá a csomagterv további alakításá­hoz. Ez a szükség abból is látszik, amilyen gyorsaság­gal az 1989-es költségvetési törvény szanálási javaslata a képviselők kezébe került, és méginkább abból, hogy az ülésszak kezdete előtti napra kellett halasztani a tár­gyalást a terv- és költségvetési bizottságban azért, hogy további 10 milliárd forint deficit csökkenést lehessen elérni. Az intézkedések halaszthatatlanságára azonban legjellemzőbb, hog a további 10 milliárdból 5-re bian­kót kért a kormány, mert egyszerűen nem volt ideje ki­tölteni ezt az összeget ésszerű intézkedéssekkel. Úgy gondolom, hogy erre a gyors intézkedésre a Nemzetközi Valutaalap ultimátuma adott okot. Én hét­főn választópolgáraim körében kaptam egy olyan kér­dést, hogy vajon enélkül az ultimátum nélkül a kor­mány megtette-e volna ezeket a lépéseket. Meggyő­ződésem szerint, úgy válaszoltam, hogy minden bi­zonnnyal sokkal kisebb mértékben. Ennek pedig az az oka, hogy nemcsak ez a feltétele a külföldi fizetőképes­ségünk megőrzésének. Itt a parlamentben kevesebb hangsúlyt kapott — bár elhangzott —, hogy a folyó fi­zetési mérlegünk hiánya is feltétele a hitelképesség megőrzésének, és ez ha jól emlékszem, pillanatnyilag 450 millió dollárban van meghatározva. A dolgok je­lenlegi állása szerint az év végére extrapolálható összeg ha nem változtatunk, megközelítheti az egy mil­liárd dollárt. Ennek a két feltételnek a teljesítése rend­kívül nehéz, majdnem hogy lehetetlen, mert egymás­sal ellentétben hatnak még akkor is, hogy ha a kormány csomagterve a költségvetés hiányának csök­kentésére szerény vállalkozás- és exportélénkítő intéz­kedéseket is tartalmaz. De vajon van-e lehetőségünk a kilábalásra? Azt mondják a politikusok, politológusok és történészek, hogy soha ilyen kedvező helyzet ebben az országban nem volt a felemelkedésre mint most, hi­szen olyan kiváló a nemzetközi helyzet és a hazai vi­szonyok konstellációja, amit nem szabad elmulasztani. A recept is rendelkedésre áll. Ez a recept azonban olyan orvosságokat tartalmaz, amelyeknek nagyon ke­mény a mellékhatása is. Úgy tűnik, hogy ezeknek a mellékhatásoknak a vállalalására a kormány eddig nem érzett elég bátorságot. Talán valamilyen befolyásoltatás kapcsán is. Nem akarom, itt felsorolni azokat az intéz­kedéseket — hiszen itt megtették azt előtten sokan — amelyek rendkívül keményen érintik a gazdaságot, és nem is egyformán az ország egyes területeit. Gondolok itt a szocialista export-támogatások csökkentésére a tartósan veszteséges vállalatok támogatásának csök­kentésére. De úgy gondolom, hogy nem szabad egy olyan árumennyiséget, egy limit fölötti árumennyisé­get szocialista irányba kihelyeznünk, amely még ráa­dásul elég nagy mennyiségű tőkés importot is tartal­maz, azt nem is kevés költségvetési milliárdokkal támogatjuk. Azt azonban el kell mondanom, hogy ezek az intéz­kedések érzékenyen érintik személy szerint is képvise­lőtársaimat. A választókerületükben, a kisebb közös­ségeikben is, és személy szerint is. Nem tudom, hogy a jelenlegi bizalmi válságban hogyan várható el, hogy ezek ellen az érdekek ellen szavazzanak a képviselők a

Next

/
Thumbnails
Contents