Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2965 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2966 kizárólag, hanem önmagán is. Az oktatás szorító gondjait nemcsak a felnőtt társadalom, hanem az ifjúság is érzékeli és igen élénken, meg kell mondani, hogy hozzáértőén reagál rá. Képviselőcsoportunkat megkereste a tanuló fiatalok megyei tanácsa, akik a megyei KISZ-bizottság kezdeményezésére gyűjtötték össze Baranya középiskolás fiataljainak 5472 aláírással ellátott véleményét. Azokat a gondokat taglalták, amelyeknek hozzászólásomban én is szeretnék hangot adni. Külön szeretnék szólni a nevelő-oktató munka egyik meghatározó tényezőjéről, a pedagógusról. Gondolom, egyetértéssel találkozik az a vélemény, hogy a pedagógustársadalom nemcsak képzettsége, hanem elkötelezettsége szempontjából is jelentős nemzetformáló erő. A diploma nemcsak valaminek a tanítására képesít, hanem feljogosít a jövő megteremtésére, kötelez az ifjúság távlati érdekeinek, a jövő felnőtt állampolgárainak képviseletére is. A pedagógus talán érzékenyebben reagál a gondokra, mert tudja, hogy azok őt is sújtják, de még jobban a jövő generációt. A pedagógusbérek ma lényegesen elmaradnak az azonos kategóriába tartozó más foglalkozásúak fizetésétől. Mondhatnám, hogy anyagi megbecsülésük igencsak szegényes, ők is rá vannak kényszerítve a többletmunkára, mire nem minden esetben van mindenkinek lehetősége. A pedagógusnak is — hasonlóan a többi foglalkozásúhoz — a munkahelyén, tehát az iskolában kell megtalálni a számítását, az iskolában kell a más értelmiségi rétegek bérszintjének megfelelő keresethez jutnia. A nevelő-oktató munka fejlesztésében most ezt tartom egyik fontos láncszemnek. Elhangzott, hogy 1984-ben az oktatásban dolgozók kétlépcsős bérfejlesztésre kaptak ígéretet. Az első lépcsőben körülbelül 10 százalékkal emelték a béreket, de a megígért második lépcső a mai napig várat magára. Tudom, hogy gazdaságunk jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy az oktatási dolgozók jogos, és szeretném hangsúlyozni, reális nagyságrendű igényét ki tudná elégíteni. Mégis azt vallom, hogy ezt a kérdést nem lehet tovább elodázni. Ismereteim szerint a jövő évi bérautomatizmuson túl 1,7 milliárd forint bérfejlesztés áll rendelkezésre. Ezzel a nagyságrenddel akkor tudok egyetérteni, ha felosztása a Pedagógus Szakszervezet javaslata alapján történik. Remélem — a miniszteri expozéban hallottam egy szót, hogy szeptember —, hogy a kormány és a Pedagógus Szakszervezet e tekintetben már közös álláspontrajutott. Nagyon kérném, tegyék egyértelművé, hogy a jövő évben mire is számíthatnak e tárca dolgozói. Az oktatásban dolgozók közül különösen nehéz anyagi helyzetben vannak az adminisztratív és a technikai állományban foglalkoztatottak. Különösen az utóbbiak, mivel nem ritka, hogy fizetésük a létminimum körül mozog. A bérfejlesztésnél természetesen rájuk is gondolni kell. Az utóbbi időben több alkalommal hallatták hangjukat a pedagógusok, fogalmazták meg nézeteiket. A felhívások némelyike tartalmaz irreális követeléseket is, de nem ebből kell megítélni a pedagógus-társadalmat. Figyelemmel kell lennünk jogos igényeikre és arra a csendben dolgozó többségre is, akiik lelkiismeretesen és megbízhatóan nevelnek-oktatnak. Tudomásul kell venni, hogy a magyar értelmiség 28-31 százalékát kitevő legnépesebb szellemi dolgozói csoport az elmúlt negyven évben elkötelezetten és alázattal dolgozott. De a jövő generációjának nevelése miatt ezt a munkát nem lehet megalázottan végezni. Szólni kívánok az oktatási intézetek önállóságáról is. Több oktatási dokumentum, — köztük az oktatási törvény — deklarálja az önállóságot. Ez ideig azonban az objektív és szubjektív okok miatt élni vele az intézetek többsége nem tudott. Nagyon sok vezető megfogalmazta, hogy a pedagógiai önállóság mit sem ér gazdasági önállóság nélkül. A jelenlegi tanácsi irányításban a személyi, tárgyi, anyagi feltételek nagymértékben függnek a fenntartó helyzetétől. Sokszor megegyezés kérdése az iskolafejlesztés. Elkülönül a bérgazdálkodói és a munkáltatói jog, ami a legtöbb esetben feszültséget idéz elő. Nem tudom a legszerencsésebb döntések közé sorolni azt a rendelkezést sem, amely a középfokú oktatási intézmények fenntartását a területileg illetékes tanácsok hatáskörébe utalta. Különösen vonatkozik ez a tény a nagyközségekben működő szakképző intézményekre. Ezek az intézetek regionális képzési feladatokat látnak el. Könnyen belátható, hogy a községi, nagyközségi tanácsok érdeke nem esik egybe a szakképzés érdekeivel. A helyi tanácsoknak nagyon sok gondot jelent az alsófokú oktatási intézmények ellátása, területi kommunális feladatainak megoldása, amelybe koncentrálni kell nem túl sok anyagi erejét. Meggondolásra ajánlom a kormánynak, hogy foglalkozzon a szakképző intézetek helyzetével is. Nem tartom eretnek gondolatnak azt sem, ha a szakképző intézetek nemcsak a szakmai irányítás, de a fenntartás szempontjából is a szakminisztériumhoz tartoznának. Középfokú képzésünkben a szakképzés mintegy kétharmados többséget képvisel. Jelentőségét nemcsak számbelisége, hanem a gazdaságban betöltött szerepe is jelzi. Az, hogy a jövőben mennyire tudja ezen képzési forma a szerepét betölteni, nagymértékben függ az oktatás feltételeinek megteremtésétől. Úgy ítélem meg, hogy a szakképzés fejlesztéséből a vállalatoknak az eddiginél nagyobb mértékben kell kivenni a részüket. Vállalati érdek is, hogy mennyire képzett, széleskörűen alkalmazható szakmunkaerő áll rendelkezésükre. Ezt a feladatot nem lehet és nem szabad a vállalatok egy részére hárítani, hanem valamennyi termelőüzemnek ki kell venni a részét a képzésből. Ezt a célt szolgálja az egységes szakképzési alap is. Az alap létrehozásával egyetértek, a kulturális bizottság által előterjesztett kiegészítésekkel együtt. A kiegészítések közül a második javaslatnál — mivel alternatív javaslat — elsősorban a tanulóarányos elosztást tartanám jónak. Meggyőződésem, hogy a szakképzési alap nagyban hozzájárul majd a középfokú szakképzés fejlesztéséhez, eredményesebbé tételéhez.