Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2961 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2962 De ezen milliárdos költekezés indokolttá teszi, hogy végre megvizsgáljuk, mely rétegek azok, amelyek igenis még terhelhetők. Nagyon egyetértek Bánfalvi András képviselőtársammal, hogy ilyenek vannak, csak a kormány, az adóhatóság sokkal több áldozattal viseltessen ezen probléma feltárása és megterhelése iránt. A másik: az idei esztendőig a jugoszláv Gorenje hűtőládákat árucsere-kompenzációban hoztuk be az országba. Aztán tavaly valaki ezt nagyon bölcsen megtiltotta. Azóta Ausztriából valutáért hordják a turisták ugyanazokat a hűtőládákat. Két kérdés motoszkál bennem: az egyik, mennyibe került ez az országnak? A másik, mit érdemel az a bűnös, aki ezt így rendelte el? (Derültség.) Szól az anyag a cserearányokról, számol is velük. Nekünk is azt kell tennünk mindhárom piacon, a belföldi, a tőkés és a KGST-piac vonatkozásában. Különösen az utóbbi elemzése, értékelése volna aktuális; sok a bizonytalan, számunkra nem világos tényező. Mert leggyorsabban a szocialista államközi elszámolásokhoz kapcsolódó költségvetési kiadások emelkedtek. Számomra érthetetlen, hogy amíg idehaza minden eszközt igénybe veszünk a termelőszféra fejlődése, a kultúra és az egészségügy működésének visszafogására, — néhol már az ésszerűséget jóval meghaladó mértékben -, addig a KGST4i belül játsszuk a Dáriust és nemzeti jövedelmünk általam nem ismert, de minden bizonnyal csak milliárdokban kifejezhető részét könnyelműen elherdáljuk. Arra is kíváncsian várnánk a magyarázatot, hogy az utóbbi időszakban milyen okból váltunk nettó nyersanyag-exportőrökké, sőt miért termelünk ki dollárból rubelt. Mindebből látni lehet, hogy ezen az igen fontos területen, mint a kereskedelem is, milyen sok a megoldásra váró feladat. Ezért javaslom, hogy a parlament a jövő év első felében tűzze napirendjére kereskedelmünknek - különös tekintettel KGST-kapcsolatainkra — a vizsgálatát. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Mondandóm még sok lenne, de valamennyien nézzük az óránkat, mert az idő kevés, a feladat viszont sok. De vajon ebben a nehéz időben szabad egy mondatot is bárkinek ki nem mondani, ami az előrelépést is segíti? A törvénytervezet van előttünk, dönteni és felelősséget vállalni nekünk kell. Mondják: kompromisszum kell. Vallom én is, ehhez azonban idő kell. Idő kell, hogy a javaslatokat elemezni lehessen. Idő kell, hogy a döntésvariációkat ütköztetni tudjuk. Ütköztetni az alternatív javaslatokkal is, mert éneikül csak részeket, de nem értelmes egészet kapunk. Most viszont azt tapasztaljuk, hogy nincs ráérésünk mindezekre, mert sok a tennivalónk emellett is. Nincs ez így rendjén. Mindebből adódóan javaslom, hogy foglaljon úgy állást az Országgyűlés, hogy fontosságára való tekintettel a költségvetést önálló ülésszakon tárgyalja a jövőben. Ettől én azt remélem, hogy lesz időnk a tisztességes felkészülésre, az átfogó tárgyalásokra, találkozhatunk az érdekvédelmek alternatív elképzeléseivel, mert enélkül egyoldalúbbak vagyunk, és így nem mondhatunk le róluk. Egyáltalán nem mondhatunk le senkiről. Azon kell munkálkodnunk, hogy gyarapodjunk. Tettekben, szellemben és lélekben. Mert, mint ahogy Széchenyi mondta: A tett, százezreknek egy célra törekvő tette emelheti ki nemzetünket! Megtisztelő figyelmüket megköszönve mindenkinek békében és szeretetben és a családja körében eltöltött kellemes karácsonyt kívánok! (Taps.) ELNÖK: Somogyi László miniszter elvtárs kért és kap szót. SOMOGYI LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Nem szerepelek a felsorolt felszólalók között, élek azonban azzal a lehetőséggel, amit az ügyrend kimond, hogy a vita lezárása előtt a miniszterek bármikor szót kérhetnek. Nem a minisztériumról szeretnék szólni, hanem a külföldi működő tőkéről. Ez az országgyűlés az ország, sőt nyugodtan lehet mondani, a nemzetközi nyilvánosság előtt zajlik és nem közömbös számunkra az, hogy a megítélés belföldön és külföldön etekintetben milyen. Néhány hozzászólás és a lelkiismeretem kötelez arra, hogy szót kértem. Elhangzott itt olyan, hogy a külföldi működő tőke amikor meglátja az ország állapotát, hátat fordít és hanyatt-homlok menekül; elhangzott olyan, hogy a büokráciát látva be sem lép, és látva a magyar körülményeket, a működő tőke nem jönni akar, hanem távozni. Szakmai személyes tapasztalat alapján szeretném mondani, nem a mundér becsületéből, hogy ez nem így van, A külföldi valóban észreveszi, hogy van bürokráció; észreveszi, hogy az infrastruktúránk hiányos; észreveszi, hogy vannak elavult gépeink és gyáraink; tényleg észreveszi a magas kamatot és az inflációt; és tényleg észreveszi mindazokat a körülményeket, amelyek között mi dolgozunik. De a külföldi észreveszi és konstatálja azt is, hogy a szocialista táborban példa nélkül álló, olyan egyesülési és vállalkozási törvényt alkotott ez a parlament, amely mindenki számára lehetővé teszi, hogy valóban vállalkozás legyen ebben az országban. Észreveszi azokat a nyitott kapukat, amelyeket mi a gazdaságpolitikánkkal ki akarunk alakítani. Észreveszi, hogy a vezetés szándéka nem sanda, hanem tisztességes és a külföldi, aki ide bejön, az a nyereségét, a termelését, a hasznát szabadon kiviheti és nem éri károsodás. Észreveszi azokat a lehetőségeket, amelyeket az idegenforgalom vagy a termelés kínál, és észreveszi azokat az áruhiányokat is, ami ebben az országban van, és ha annak a kielégítését megteremti, számára jó üzletet jelent. Észreveszi a mérnökök hozzáértését, akik az adott területen magas színvonalú munkát végeznek. Észreveszi a munkásoknak a hozzáértését. Észreveszi azokat a szakmai kultúrákat, ami ebben az országban van. Tapasztalja és látja, hogy az üvegfúvó munkás száz éves technikával csodálatos terméket állít elő. Észreveszi a herendi porcelánfestők hozzáértését,