Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-46

3871 Az Országgyűlés 46. ülése, 1989. május 11-én, csütörtökön 3872 beszámoló az ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvény érvényesülésének tapasztalatairól adjon számot, azzal kiegészítve, hogy a kormány tegyen javaslatot a további feladatokra. Felelősséggel állítom, hogy a törvény érvényesüléséről nem lehet számot adni az ifjúság helyzetének őszinte feltárása nélkül. A beszámolónak a valósággal és a reális lehetőségekkel számolva kellett volna javaslatot tenni az ifjúság helyzetétjavító konkrét intézkedésekre. A magam részéről értem az általam is választott és támogatott kormány nehéz helyzetét, de meggyőződésem, hogy a jelen helyzetben is lehet megvalósítható kormányzati intézkedéseket tenni az ifjúságért. De ennél most többről van szó. A kormánynak a hazáért, a nemzetért, a népért való felelőssége tudatában végre őszintén szembe kell nézni a valós helyzettel. Nyíltan fel kell tárni a gazdasági-társadalmi helyzetet, és megadni a véleményalkotás, a beleszólás jogát az ország minden tisztességesen dolgozó, a holnapért felelősséget érző állampolgárának, pártállástól, társadalmi hovatartozástól függetlenül. Meg kell adni a lehetőséget a beleszólásra mindazoknak, akik a szavakon túlmenően tetteikkel is bizonyítani akarják és bizonyítani tudják a nemzet ügyének szolgálatát. Ennek a feltárásnak őszintének és reálisnak kell lenni, mert a bizalom nemcsak fogytán van, hanem elfogyott. E ház falai között az elmúlt években reményt kelő megfogalmazások hangzottak el a kormány, illetve a kormány tagjainak részéről. Bízom abban, hogy az új összetételű kormány képes nemcsak kimondani, hanem ki is vezetni a nemzetet a jelenlegi nehéz helyzetből. A beszámolót, a további feladatokra tett ajánlásokat — amit írásban megkaptunk —, nem tartom jónak, kielégítőnek, s ezért azt nem is fogadom el, ha szavazásra kerülne sor. Valamivel többet mondott a szóbeli előterjesztés, és nagyon sokat mondtak képviselőtársaim, akik előttem szóltak. Én várom a kormány most születendő új programját, melytől azt remélem, hogy a nemzet számára, ha áldozatokat követelve is, megjelöli a kievezető utat, és csak ez az út biztosíthatja a reményt keltő jövőt magunknak és fiataljainknak. Tisztelt Országgyűlés! Az ifjúsági törvény érvényesülésével összefüggésben felelősségteljesebben kellett volna elemezni a törvény téziseit, annak végrehajtását, az ifjúság helyzetét, és megjelölni a lehetőség szerinti tennivalókat. Meg kellett volna kérdezni a fiatalok széles rétegeit, a tanuló-ifjúságot, a fiatal értelmiségieket, a dolgozó fiatalokat, és nemcsak a függetlenített fiatal tisztségviselőket. Talán még erre nem késő, hogy megkérdezzük a legilletékesebbeket is a témában. Napjainkban nagyon sokan megkérdőjelezik az 1971. évi ifjúsági törvényt. Egyes részeit valóban túlhaladta az idő. Én alapjában véve nagyon sok részét sok tekintetben ma is irányadónak tekintem, mert ettől pillanatnyilag nincs jobb. Szigorúan a törvény szerint tartottam volna szükségesnek az alapos felmérést, az elemzést. Például — és ebben a hozzászólások megerősítenek — részletesen kellett volna szólni az írásos anyagban is az ifjúság nevelésének és oktatásának helyzetéről, különös tekintettel az 1971. évi IV. törvény elfogadásától napjainkig. Szólni kellett volna az ifjúság részvételéről a munkában. Szólni arról, hogy hogyan állnak helyt a munkában. Hogy milyen a fiatalok munkafegyelme. Milyen a kötelességtudat? Szólni arról, hogy milyen a munka díjazása, s mit jelenthet számukra a munkanélküliség, milyen nehézségek lesznek az elhelyezkedést illetően, s mit jelenthet számukra a szerkezetváltás, az átképzés, és így tovább. Szólni kellett volna arról, hogy az ifjúság hogyan vesz részt az állami és társadalmi életben. Ennek keretén belül át kellett volna tekinteni a megtett utat és azt az új helyzetet, ami napjainkban jellemzi az ifjúság megnyilvánulását. Szólni kellett volna az ifjúság szociális helyzetéről és egészségi állapotáról. Különösen erről az utóbbiról azt hiszem, még nem beszéltünk eleget. Mindenképpen megérdemelné, hogy szóljunk róla. Ennek keretén belül a megélhetésről, beszéltünk a lakáshelyzetről, a családalapítás, a fiatalok gyermeknevelésének gondjairól, és tényleg keveset a gyermekek és fiatalok egészségi állapotáról. Szólni a művelődésről, a sportról, az ifjúság társadalmi szervezeteiről. Meg kellett volna vizsgálni, hogy miért hullott szét szemünk láttára a KISZ, és szembe kellett volna nézni a mai helyzettel, hogy ma ki irányítja felelősséggel hazánk ifjúságát, és hogyan tevékenykednek, milyen irányban teszik meg az első lépéseket az új ifjúsági szervezetek. A törvény nem kellő érvényesüléséről, a felnőttek, az állam, a társadalom felelősségéről — erről szükségszerűen szólni kellett volna, őszintén, s nyíltan ki kell mondani, hogy az irányítás vagy nem vette komolyan a törvényt, vagy hiányzott a felelősségérzet. Számtalan határozat született, de a tényleges tett kevés volt. Tisztelt Országgyűlés! Gyakorló pedagógusként mindig hiányérzetem volt, amikor az 1971. évi ifjúsági törvényt kézbe vettem, mert ez a törvény nemcsak a szó szoros értelmében vett fiatalok, hanem a 6—14 éves korú gyermekek törvénye is volt az eltelt két évtizedben. Ezért az a véleményem, hogy a gyermek- és ifjúsági törvény megnevezés méltóbban fejezte volna ki a jó szándékú és jó célú elképzeléseket. Most épp ezért is kértem szót, s élve a tisztelt ház türelmével, további figyelmüket kérve, szeretnék szólni a 6—14 éves korú gyermekek helyzetéről, a törvényben megfogalmazottakról, a teljesség igénye nélkül. Az ügy megérdemli a figyelmet, mert az 1988/89-es tanévben egy millió 242 ezer gyermek jár az általános iskoláinkba, s nem hagyható figyelmen kívül, hogy számuk — mint erről már mások is szóltak - csökken. Egy év alatt 35 ezerrel lett kevesebb, amit csak az súlyosbít, hogy ebben az évszázadban, 1988-ban született a legkevesebb gyermek. S joggal vetődik fel, hogy csökkenhet-e tovább, s miért csökken a születendő gyermekek száma? Felelősségteljes gondolkodásra késztessen valamennyiünket, a tisztelt házat.