Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.
Ülésnapok - 1985-46
3847 Az Országgyűlés 46. ülése, 1989. május 11-én, csütörtökön 3848 szüntelen növelése olyan gondolatokat ébresztettek a közvéleményben: az ország népességének immáron krónikus fogyását valakik talán tudatosan idézték elő. Magam is megértem, hogy a költségvetésből csak annyit lehet költeni, amire futja. És azt is, hogy a kormány lehetőségeken felüli anyagi tehertételt tovább nem vállalhat. Hiszen a gazdaság, — mely napjainkban legjobb esetben is csak stagnál - és a szociálpolitika egymástól elválaszthatatlan kategóriák. A magyarság jövője szemszögéből azonban aligha vitatható, hogy a fiatalok családalapításához szükséges, valamint a gyermekneveléssel járó terheik viseléséhez a mostaninál lényegesen nagyobb arányú központi finanszírozásra lenne szükség ahhoz, hogy a társadalom népessége legalább azonos létszámon legyen képes reprodukálódni. A kormány a korábbi években tett ugyan bizonyos intézkedéseket a feszültségek feloldására. Ezek azonban jószerével még az infláció okozta életszínvonalcsökkentő hatások ellentételezésére sem voltak elegendőek. így a kisgyermekes családok helyzetének javulása sem következhetett be. Erre tekintettel úgy látom, mielőbb át kellene csoportosítani egyéb, kevésbé életbevágóan fontos területekről a fiatalok helyzetének javítását célzó anyagi eszközöket. Emellett a kormányzatnak azt a szigorú rendezőelvet kellene követnie a jövőben, hogy amíg az ország jelentős létszámát kitevő népességcsoportokat a napi kenyérgondok lehúzzák a sárba, vagyis amíg a lakosság több mint egyötödénél hiányoznak a tartós életben maradás lehetőségei, addig ne lehessen élettere a különféle lobbyk kezdeményezte sok milliárdot felemésztő gigantomániás beruházások létesítésének. Tisztelt Parlament! Magam is egyetértek a kormánnyal abban, hogy az állam ifjúságpolitikáját új alapokra kell helyezni. Az olyan elképzelését is osztom, miszerint arra kell törekedni, hogy a felnőtt életkor küszöbén a fiatalok az önálló életvitel feltételeit saját erejükből legyenek képesek megteremteni. Ennek megvalósítására mielőbb hatásos pénzügyi intézkedésekre és mintegy a kormány lelküsmereteként működő, a kormányzati munkára érdemben hatni tudó szervezet létrehozására van szükség. Azért hangsúlyozom mindezt, mert az előterjesztésből számomra úgy tűnik, mintha a kormány csupán óhajként fogalmazta volna meg a sajátos ifjúsági és gyermeki jogok érvényre jutásának igényét, felsorolva az élethez, az életre való felkészüléshez, az önálló életkezdéshez, a neveléshez, a művelődéshez, az egészséghez, a szabadidő-töltéshez, az egészséges környezethez, a munkához, illetve az első munkahelyhez, a családalapításhoz, a gyermek- és ifjúságvédelemhez biztosítandó konkrét jogokat. Úgy gondolom, ezek a jogok nem vadonatújak. Papíron eddig is léteztek, s nagyobbrészt ismertek voltak. Jámbor óhajnál azonban nemigen jelentettek többet. Nyugtalanít tehát az a gondolat, hogy az állami költségvetésből az ifjúság életkörülményeinek javítását célzó hányad szűkös volta, a pénzeszközök esetleges szertelen felhasználása, valamint a tűzoltómunkára emlékeztető központi intézkedések továbbra is elejét veszik a halaszthatatlan ifjúságpolitikai teendők következetes gyakorlati realizálásának. Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm dr. Südi Bertalan képviselőtársunk felszólalását. Kókai Rudolf képviselő következik felszólalásra Szolnok megye 15. választókerületéből. KÓKAI RUDOLF: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Választókerületemben az utóbbi hetekben, hónapokban fokozódó a társadalmi aktivitás, nemcsak az ifjúság, hanem a jövő generációért felelősen aggódó felnőtt lakosság részéről is. Űttörővezetők, pedagógusok, társadalmi szervezetek és maguk a fiatalok több témában kérik az országgyűlési képviselőktől is a kezdeményezést, támogatást. Növekedett ez az érdeklődés az ifjúsági törvény végrehajtásáról szóló beszámoló helyi vitája kapcsán, amit - mivel azt időben kézhezkaptuk - sikerült megszervezni. Őszintén meg kell mondanom, hogy választóim és a leendő választók körében a beszámoló nem aratott sikert, nem növelte a kormány tekintélyét. Úgy értékelték, hogy teljesen általános, nem minősíti a folyamatokat, keretjellegű. Kifejezték azon kételyüket, miszerint ezt akár egy jó szóbeli expozéval is, amit egyébként most hallhattunk, rendbe lehetne tenni. Mégis arra biztattak, nehogy levegyük a témát napirendről, mert erről tárgyalni kell és ez nem tűr halasztást. Továbbá, hogy lehetőleg ne rágódjunk a múlton, azt ők is ismerik, tudják, hogy mi minden nem, illetve torzultan valósult meg az 1971. évi negyedik törvény kapcsán. Én magam a beszámolót csak azzal az optimizmussal tudom minősíteni, hogy hitem szerűit ez az országgyűlés nem úgy kezeli a gyermekek és az ifjúság sorsát, ahogyan ezt az írásos jelentés visszatükrözi. Kormánypárti lévén, elgondolkoztam azon: mi képviselők, hogyan tudnánk hatékony segítséget adni, felgyorsítani az eseményeket. Arra a megállapításra jutottam: kötelezni kell a Minisztertanácsot, hogy hasznosítva a parlamenti vita tapasztalatait, még ebben az évben, de minél előbb terjessze az Országgyűlés elé a konkrét elképzeléseket, feladatokat. Tegnap is, ma is tapasztalhatjuk, hogy erre a fogadókészség megvan. Ehhez feltétlenül szükséges egy, a számszerűségeket sem nélkülöző alapos helyzetelemzés, továbbá a felmerülő igények korrekt összevetése lehetőségeinkkel, egy társadalmi-gazdasági modernizációs program beindításának szükségszerű prioritásaival. Itt jegyzem meg: kár, hogy az ÁISH háttéranyagait csak május 8-án kaptuk meg. A helyzetértékelést viszont szélesen kell értelmezni. Úgy gondolom, nem tévedek, ha kijelentem: mindenki azt várja, hogy végre őszinte, sokirányú és teljes tájékoztatást kapjunk az ország valós helyzetéről. Az elhangzott szónak pedig csak úgy lesz hitele,
