Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-46

3829 Az Országgyűlés 46. ülése, 1989. május 11-én, csütörtökön 3830 sághoz, ha az ifjúságpolitikáról gondolkodunk, ez is hozzátartozik. A legutóbbi időszakra tehát az a jellemző, hogy döntően a kényszerhelyzet, a források szűkössége szab gátat a kormánytörekvéseknek. Németh Miklós elvtárs napirendi vitában elhangzott szavai azt tükrözik, hogy a kormánynak a vele járó konfliktusokkal is vállalnia kell az ifjúság élethelyzetét érdemben javító döntéseket. A készülő új kormányprogram erre most lehetőséget ad. Mégpedig mind a nagyobblélegzetű, programigényű döntések meghozatalára, mind a sürgető, azonnali lépések megtételére, beleértve korábban elhatározott kormányzati intézkedések végrehajtásának következetesebb számonkérését is. Tisztelt Országgyűlés! A kormánynak az előterjesztésben vázolt ifjúságpolitikai felfogása, a társadalomtudomány által az utóbbi időben megfogalmazott újszerű megközelítésmódjára épült. Miben foglalható össze ennek a felfogásnak a lényege? Egy adott társadalmat nagymértékben jellemez, egyben a jövőjét is meghatározza, hogy képes-e nemzedékről-nemzedékre újratermelni népességét, biológiai vagyonát, termelőerőinek emberi oldalát, a korszerű általános és szaktudással felvértezett, képzett munkaerőt; hogy hogyan őrzi és fejleszti tovább értékeit, erkölcsét, kultúráját, társadalmi-politikai berendezkedését, intézményeit. Ennek megfelelően az ifjúságpolitika tehát nem más, mint a társadalmi lét nemzedéki újratermelési feltételeinek biztosítása és ezzel a társadalom tartósan kiegyensúlyozott működésének az elősegítése. Vagyis annak garantálása, hogy a gyerekek és a fiatalok létbiztonságban növekedhessenek fel. Annak az ifjúsági érdeknek a megvalósítása, hogy lehessen tanulni, dolgozni, lakni — XX. századvégi színvonalon. Olyan demokrácia megteremtése, ami valóságos lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok, az ifjúság képviselői, szervezetei érdemi részesei legyenek az őket érintő döntéseknek. A kívánatos állami kormányzati ifjúságpolitikai gyakorlat lényegét tehát a társadalmi generációs feszültségek pontos ismeretében, kezelésében, megoldásában és a társadalmi ellenőrzést ellátó mechanizmus kiépítésében, működtetésében látjuk. Ez a folyamat tekinthető egy társadalom tényleges ifjúságpolitikájának és nem az ifjúságra vonatkozó deklarációk. De ez folyamat. Az írásos előterjesztésben is jelzi a kormány, hogy milyen területeket, irányokat foglal magába a korszerű állami ifjúságpolitika. Véleményünk szerint az alábbiakat: mindenekelőtt az értékrend, a tudásanyag közvetítését, vagyis milyen értékrendet, milyen tudásanyagot örökítsen át a társadalom állami intézményei útján a következő nemzedékre. Ebben nyilvánvalóan az oktatás, az iskola szerepe igen nagy. Másodsorban: az ifjúság jogvédelmének a biztosítása, vagyis annak az elvnek az elismerése, hogy az ifjúságot az általános állampolgári jogokon túlmenően, élethelyzeténél fogva külön jogvédelem is megilleti. Harmadsorban: az ifjúság szociális biztonságáról, illetve életkezdési lehetőségeiről való gondoskodás. Igaz, az ifjúság a társadalom szerves része, de sajátos élethelyzetben van, egzisztenciális gondjai a nagy társadalmi-gazdasági problémákban gyökereznek, de külön kezelést is igényel. Ezt az elvet hangsúlyozottan kell érvényesíteni a kormány gazdasági és szociálpolitikájában. Ebbe illeszkedve kell megjelenniük az ifjúság egzisztenciális helyzetével összefüggő tennivalóknak. És végül az ifjúsági érdekérvényesítő mechanizmusok kiépítése, működtetése, azaz a részvétel elvének az érvényesítése. Jó ifjúságpolitikát csak a fiatalokkal együtt lehet kialakítani és megvalósítani. E kérdéskörök tartalmának részletes kimunkálása, az időszerű tennivalók kijelölése jelenti majd az igényelt állami ifjúságpolitika cselekvési terét és magát a programot. Tisztelt Ház! Engedjenek meg néhány megjegyzést az előbb kifejtett felfogáshoz. Az elmondottakból kitűnik, hogy ez az állami ifjúságpolitika sokirányú, dinamikus kormányzati gyakorlatot jelent. Végleg le kell számolni azzal az illúzióval, hogy az ifjúság ügyében időről időre egy-egy átfogó egységes dokumentummal egyszerre minden elrendezhető. Eddig ezt az utat jártuk, s ez az út nem volt helyes. Abból kiindulva, hogy az alapvető ifjúságpolitikai kérdések nem külön ifjúsági problémák, hanem össztársadalmi, össz-gazdasági ügyek szerves részei, az következik, hogy nincs külön megoldásuk és nincs azonnali megoldásuk. Az ifjúság helyzete a jövőben sem függetleníthető a társadalom helyzetétől. Ezt nehéz elfogadni, de ehelyett új igazságot kitalálni még nehezebb lenne. Illúzió volna azt gondolni, hogy miközben a társadalom helyzete romlik, az ifjúságé lényegesen javulhat. Az ifjúság életkörülményeinek érdemi javítása csakis a válságból kiutat mutató kormányprogram részeként lehetésges. Az viszont komoly kormányzati kötelesség, hogy a szűkös viszonyok adta lehetőségeken belül is változtasson az elfogadhatatlan helyzeten. Ne az ifjúság viselje a gazdasági válság fő terheit. Ezzel azt mondom: következetesebben tudomásul kell venni, hogy még a korábbinál is visszafogottabb ifjúságpolitikai célok megvalósítása is költségvetési fonás-átcsoportosítást igényel. Ám, ha valakinek pénzt adunk, meg kell jelölnünk azt is, hogy honnan vesszük el, kinek a javára és kinek, vagy minek a kárára döntünk. És ennek a kérdésnek a megválaszolását nem háríthatjuk el azzal, hogyha hatékonyabb lesz a gazdaság, ide is majd több pénz jut. Az újraelosztási harcokban a kormánynak és a parlamentnek az ifjúság pártján kell állnia, mert ez a társadalmi csoport lehet a legaktívabb hordozója a reformnak, a kibontakozásnak. Mert a tizen-, huszonévesek, a mi gyerekeink most és itt a ma rájuk irányuló figyelem alapján mérik föl saját jövőjüket, valamennyiünk közös jövőjét. Fel kell tehát számolni az ifjúságpolitika viszonylagos elszigeteltségét a reformtörekvésektől. A jó reformpolitika objektíve ifjúságpárti, az ifjúság élethelyzeténél fogva reformérdekelt. Hiszen, ha a re-