Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2877 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2878 vetés nélkül az 1989-es évet nehéz lenne elkezdeni, ezért a 4 közül a 4.-et, ami számomra a legelfogadhatóbb, azt választottam. Hozzászólásomat megnehezíti, de egyben meg is könnyíti az a tény, hogy előttem szóló képviselőtársam, Varga János hasonló formában, hasonló gondolatokkal építette fel hozzászólását, s ezért igyekezni fogok kerülni, amit ő elmondott. Én is a képviselői munkáról, a költségvetésről és egy, saját szakmámat érintő kérdésről, az egészségügyről, a családról szeretnék 5-6 percben röviden elmondani pár gondolatot. A képviselői munkáról először. Egy képviselő számára majdnem megoldhatatlan feladat volt, hogy alig két hét alatt egy ülésszak anyagát, amelyben olyan fajsúlyos,hangsúlyos tétel is szerepel, mint a költségvetés, az ember alaposan áttanulmányozza, s elemezze, közben helyt álljon saját munkahelyén, részt vegyen a közéletben, mondhatom most már a nagyon színes és igényes közéletben, s netán még egy hozzászólásra is készüljön. A feszített tempó, mint tudom, a tervek szerint a jövőben sem csökken. Egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy a képviselői tevékenységet és a civil foglalkozást harmonikusan összehangoljuk. S mivel mindkettő egész embert kíván, jelenleg az egyik csak a másik rovására valósítható meg. Az állandósuló időzavar gátolja az átgondolt, mindenre kiterjedő előkészítő munkát, zavarja az alapos képviselői felkészülést, és így a döntések, határozatok sem érik el a várható maximumot. Lehet, hogy ez is az alapja az országgyűlést ért, időnként jogos kritikáknak. Gondolok itt például az adókérdésre. Már az országgyűlés ülésszaka előtt fellángoltak a viták a költségvetésről. Nemcsak a bizottságokban, a sajtóban, de lakossági fórumokon is gyakran felmerült, hogy csökkenteni kell a központi igazgatás, a fegyveres testületek kiadásait, le kell építeni a vállalati, ár- és egyéb támogatásokat, gazdálkodjanak lényegesen kisebb összegekkel a társadalmi szervek. Az érintettek igyekeznek bebizonyítani, hogy már így is a tűrési határon, küszöbön belül vannak és lényeges támogatás-leépítések további feszültségeket okozhatnak. Azt hiszem, ebben a vitában mind a két félnek van némi igaza. Egy dolog viszont tény. A keveset nagyon nehéz jól, vagy legalábbis elfogadhatóan elosztani. Tökéletesen egyetértek azzal a szemlélettel, amely a gazdálkodó szerveket ésszerű takarékos gazdálkodásra ösztönzi. Ám a költségvetésnek van egy másik oldala, ez pedig a bevételi oldal. A mai napig az előterjesztőktől erről viszonylag kevesebbet hallottunk. Itt szerencsére képviselő társaimtól szívesen hallgattam ide vonatkozó támogató javaslataikat. Természetesen nem az adóprés további szorítására és működtetésére gondolok. Egy háztartás, legyen az egy családé vagy az államháztartás, átmenetileg visszafoghatja kiadásait, amíg a kritikus helyzet, a válság elmúlik. De előre lépni, fejlődni restrikcióval nem lehet. A termelés hatékonyságában lévő tartalékokat kellene feltárni, növelni az értékteremtő tevékenységet, emelni a nemzeti jövedelmet. Tudom, ez nemcsak elhatározás kérdése. Bonyolult és összehangolt tevékenységet kíván a vezetéstől és a végrehajtóktól egyaránt, de a jövő érdekében ebbe az irányba kellene mozdulnunk, el kellene indulnunk. Egy ilyen koncepció kidolgozásával és végrehajtásával lehetne a költségvetési variációk forrásoldalát megnövelni. Szerintem a kormány számára is, de a képviselők számára is egy ilyen variáció és egy ilyen elképzelés jobban képviselhető és támogatható. Egy olyan politika, amely nemcsak visszafog, nadrágszíj megszorításra buzdít, hanem jobb teljesítményekre is ösztönöz. Tisztelt képviselőtársak! Még egy kérdésről, a családról, a családvédelemről szeretnék röviden beszélni. Ez áttételesen kapcsolódik a mai tárgyalási anyagunkhoz, kicsit inkább a foglalkoztatáspolitikához áll közel. A jelenség a következő, amit kollégáim, gyermekorvosok, pedagógusok megfigyeltek, hogy az utóbbi években nőtt a szorongó, neurotikus, különböző viselkedési zavarokban szenvedő óvodások és kisiskolások száma. Most a serdülőkori devianciákról nem beszélnék. Objektív vizsgálatokkal azt is kimutatták, hogy már ebben a korosztályban is jelentkeznek olyan betegségek — gondolok itt a magas vérnyomásra, fekély betegségre, emésztési zavarokra —, amelyek ezelőtt csak az idősebb korban voltak ismertek. Ahhoz, hogy az előbbi jelenségeket megmagyarázzuk, meg kell vizsgálni azt a közeget, amelyben a gyermek él. Ez a közeg az anya, a család, tágabb értelemben az óvoda és az iskola. Ezek mind hatnak a gyermekre. A gyermeknek áll legkevésbé módjában ezen változtatni. Az otthonától 8-10 órát távol lévő anya, a nyugdíj mellett is dolgozó nagymama nem tehet mindig eleget kötelezettségeinek. A munkahely és a család elvárásai gyakran kerülnek ellentétbe, konfliktusba egymással. A gyermekápolással gyakran megszakított munka, a munkaadót, a munkahelyet és a dolgozó nőt egyaránt frusztrálja, nehéz helyzetbe hozza. A munka értékét ' pedig megkérdőjelezi. A táppénzt igénylő anya egyaránt szorong a gyermekéért és a munkahelyéért. A család és a munkahely közötti konfliktus egy ideig önkizsákmányoláshoz, majd kifáradáshoz, korai megbetegedésekhez vezet. A fáradt anya, a kimerült pedagógus, aki sokszor ugyanaz a személy, a környezeti hatásokra oly érzékeny gyermeket is károsítja. Mi lehet a megoldás? Hiszem és tudom, hogy ma is vannak, s ha a feltételek megengednék, még többen lennének olyan anyák, akik számára a gyermeknevelés, a kiegyensúlyozott családi élet az önmegvalósításnak egy jól elfogadható példája. Ezt is támogatni lehetne és kellene. Tudom azt is, hogy a mai társadalmi helyzetben széles körben ez nem végrehajtható. A következő áthidaló megoldást javasolnám: ahol erre mód és lehetőség van, a nők ne a munkaidő leteltével, hanem munkájuk elvégzése után hagyhassák el munkahelyüket. Ez a kettő messze nem ugyanaz. Tovább kellene bővíteni a részfoglalkozású munkahelyek számát, az olyan munkaköröket, amelyek otthon elvégezhetők, elláthatók. A munkaadó így a munkát nemcsak munkabérrel, hanem megrövidített munkaidővel is dotálhatná, s így lényegesen több időt lehetne a családra és a gyermekekre fordítani. A munka minősége is megváltozna,