Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2861 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2862 ELNÖK: Fehér Tibor Veszprém megyei képviselő felszólalása következik. FEHÉR TIBOR: Tisztelt Országgyűlés! Egy veszprémi iskolában dolgozó mérnök-tanár­ként kívánom röviden elmondani gondolataimat az előttünk fekvő költségvetésről, illetve annak tételéről. Fokozott figyelemmel kísértem én is az elmúlt idő­szak parlamenti bizottsági vitáit, de tagként is résztvé­ve a kulturális terület beszűkült lehetőségeinek mérle­gelésében, egyre jobban értem és érzem — és azt hi­szem, érezzük mindannyian - a kialakult helyzet fe­szítő gondjait, az előterjesztők vitathatatlan szembe­nézését a valósággal, a tervezetben rejlő dilemmákat. Amit közelebbről vizsgálni kívánok az anyagban, az az oktatás, illetve főként a középfokú szakmai oktatás néhány fontos kérdése, amely a leírtaknál na­gyobb figyelmet érdemelt volna, és kell, hogy érde­meljen még évekig. A felvetésem pontosítása érdekében kell, hogy el­mondjam számszerűen, hogy a költségvetés gondosko­dik a mintegy 400 ezer óvodáskorú gyermek mellett közel 1,2 millió általános iskolás oktatásáról, csak­nem félmillió 15-18 éves korú fiatalról, akiknek há­romnegyed része szakmát tanul és nem utolsósorban 70 ezer nappali főiskolai és egyetemi hallgatóról. Az összességében mintegy 2,2 milliós létszám mö­gött időben nem egy egyenletes elosztás, hanem egy sokak által ismert demográfiai hullám húzódik meg számos következményével együtt. Ennek frontvonala e tanévben érte el a középfokú iskolákat. Az elhúzó­dó, mintegy 6-8 évig levonuló hullám a megjelenését követően 2-3 évre tetőz. Az általános iskolai gondok után tehát várható, hogy 2-3 év múlva szinte szétfe­szülnek a középfokú iskolák falai — ha egyáltalán ké­pesek lesznek fogadni a növekvő számú tömeget — és akkor mintegy 120-150 ezer fiatallal tanulnak többen e fokozaton, mint az 1987-88-as bázis-évben. E körülmény — azt gondolom érezhető— rendkívü­li helyzetet teremt, - a felnőtté érés időszakában az iskolákban, — amely ráadásul csak lassan szűnik meg. örvendetes, hogy a népességnövekedésnek az álta­lános iskolákon való átvezetése — mint az Oktatás Ku­tató Intézet egy tanulmánya számos értékes gondolat felvetése mellett beszámol róla —, ha feszültségekkel is, de úgy tűnik, lényegében eredményesen zajlik. A középfokú iskolákban azonban ez a feladat je­lenleg számos nehézséggel terhes. Addig ugyanis, amíg az általános iskolai oktatás a jó pedagógusok mellett a tantermeken és a szükség-tantermeken kívül nagy­részt krétát, táblát igényel, a költségvetésnek köny­nyebb a dolga. A középfokon azonban minden négy fiatal közül három szakmát tanul, akár hároméves, akár négyéves képzésben. Itt mások a ráfordítási költ­ségek. Egy tanulóra vonatkoztatva az előző többszö­röse jelenik meg. Ehhez, ha hozzáteszem, azt a nagyjelentőségű tényt is, hogy a technikusképzés újból történő megin­dításával létrejött a középfokú oktatásban az ötödik évfolyam — amely jövőre lép be —, akkor a dolog még bonyolultabbá válik, a költségvetés gondjai még to­vább fokozódnak. A népességnövekedés terhei tehát a középfokú oktatáson való átvezetéssel ugrásszerűen megnövekednek. Ezzel arányosan növekszik az igény az új tanműhelyekre, laboratóriumokra, gépekre, mű­szerekre és más anyagokra, nem beszélve a jó szakok­tatókról, technikusokról, mérnöktanárokról. Igaz, ez akkor is igény, ha az oktatás feltételeit nem a de­mográfiai csúcsot alapulvéve tervezik. Ezzel párhuzamosan természetesen karbantartani, illetve fejleszteni kellene a szakképzés elméleti és gya­korlati oktatásának bázisait iskolában és vállalatoknál egyaránt. A szakmai oktatásban dolgozóknak az egyik fő kérdése tehát az, hogy az állam, a költségvetés meny­nyiben tudja megteremteni a kor szellemének, a gaz­daság nyitottságának megfelelő szakképzési feltétele­ket, a jövő gazdaságának alapjait. Ehhez, ha hozzávesszük a tanácsi költségvetés fej­lesztési lehetőségeinek radikális szűkülését, akkor alig­ha várható helyi erőből tanterem-fejlesztés, új iskola építése és így tovább. Olvasva azonban a költségvetés oktatási ágazatának tervezetét, az elmúlt évi alacsonynak nevezhető szint­hez képest a pénzügyi lehetőségek mindössze 16,5 százalékos bővülést jeleznek. Ha figyelembe vesszük a forint értéktelenedését és a felsőoktatásra szánt jogos többletkiadásokat, sejthető, hogy még a szintentartás is alig valósul meg. Nem tapintható ki a művelődésügyi kormányzat elképzelése, ami a középfokú oktatás fokozott fel­adatait illeti a költségvetésben. Nem nyert az előter­jesztésben kiemelést minden előzetes várakozással szemben a gimnáziumi, a szakközépiskolai és a szak­munkástanuló-oktatás. Nem tudok egyetérteni az olyanfajta relatív kiemeléssel a középfokú képzésben, mint amilyenről a pénzügyminiszter helyettese be­szélt a közelmúltban a Népszava munkatársának. A kérdés így szólt: „ön szerint az országgyűlés költségvetési vitája után javulni fognak-e az oktatás feltételei?" A válasz: „Az idei esztendőhöz képest egyértelműen igen. Hiszen 1988-ban nagyon jelentős, 8-10 százalékos reálérték-csökkenés ment végbe... Jö­vőre ez minimálisra szűkül." Nem lehet ezt elfogadni akkor sem, ha a szakmai oktatás kilátásai a vállalati gyakorlati oktatás színterén a szakképzési alap törvé­nyének megalkotásával várhatóan nem a költségvetés bőkezűségének folyománya, hanem az egyesített vál­lalati többletelvonás eredménye. A kérdés tehát az, hogy létszámban, mennyiségben tudja-e fogadni a középfokú iskolahálózat a megnöve­kedett számú korosztályokat, ha minden fiatal tovább tud tanulni? Felkészülten várják-e a gimnáziumok, a szakközépiskolák, szakmunkásképzők és szakiskolák a várható továbbtanulási rohamot? Nekem úgy tűnik, hogy nem. Idő pedig volt bőven a felkészülésre, a vár­ható helyzet sokoldalú latolására. Hadd szóljak ugyanekkor arról a kérdésről, hogy a közeljövőben ha minden fiatal tovább akar tanulni, meg tudja-e ezt tenni, tovább tud-e tanulni, ami tör­vény adta joga és kötelessége? Az e területen jelentke­ző ellentmondások ugyancsak aggodalomra adnak okot. A napjainkban megjelenő, a korábbinál racioná­lisabb munkaerőgazdálkodás ugyanis létszámleépíté-

Next

/
Thumbnails
Contents