Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-40

3445 Az Országgyűlés 40. ülése, 1989. március 9-én, csütörtökön 3446 lősségteljesen szolgálhatja az igazán szükséges és hangsúlyozni szeretném, a lehetséges nemzetközi közmegegyezés kialakítását. Két kérdéshez kívánok hozzászólni. Az egyik az ország közelmúlt történelme miként szerepeljen az alkotmányban, a másik az új alkotmány jellege. A történészek mindig is tudták, hogy a régmúltat sokkal könnyebb értékelni, mint a közvetlen tegnapokat. A közelmúltnak számító történészek kortársai, szereplői jórészt élő tanúként a saját élményeikkel, tapasztalataikkal szembesítik a tudomány igényével fellépő bármilyen minősítő ítéletet. A dilemma már azzal kezdődik, hogy mit is tekintsünk közelmúltnak. Hiszen például a tegnap felemlített szomorú esemény, a németajkú lakosság kitelepítésének előzménye volt a második világháború egymillió ember-áldozatot követelő tragédiája, a náci közreműködéssel végrehajtott területrevízió következményei, a tömegirtásba torkollt antiszemitizmus. És még ez sem előzmények nélküli. A nemzet történetének az elmúlt fél évszázadban a legsúlyosabb katasztrófát okozó rendszere az ellenforradalomból kinőtt Horthy-Bethlen-féle hatalmi struktúra volt. Még túl közel vagyunk ahhoz, hogy elfelejthetnénk, hogy a nemzetet a szakadékba taszító eszmerendszer, a nacionalizmus és az irredentizmus volt. De ez sem előzmények nélküli. Előtte ott van a trianoni békediktátum, és azelőtt pedig ott van az első világháború. Nehéz a múlttal szembenézni, de muszáj. Ugyanakkor az 1989-es tudást, szemléletmódot nem lehet például az 1949-es alkotmányon számonkérni. A közelmúlt napokban találkoztam választóim egy csoportjával és csak úgy szikrázott a terem a magasfeszültségű indulatok kisüléseitől. Választóim egy része szenvedélyesen tiltakozott az ellen, hogy a bestiális gyilkosságokba torkolló 1956 őszi eseményeket bárki is egyszerűen csak népfelkelésnek nevezze. Tiltakoztak az elmúlt több mint 30 esztendő korszakos jelentőségű eredményeinek méltatlan lebecsülésével szemben is. Választóim másik csoportja viszont - főleg fiatalok - 1956-ról mindössze azt kérdezték, hogy egyetértek-e Németh Miklós elvtárs szerintem is találó megfogalmazásával, hogy nem lehet egy jelzővel minősíteni az 1956. október végi eseményeket, hogy abban a néptömegeknek a Rákosi-korszak bűneivel szembeni jogos felháborodása, felkelése nyomában megjelent „a szodalizmuselienes terrorlázadás. Mert egész más volt az eleje, mint a vége." Elfogadom, hogy a történelmi igazságot ez az árnyalt megfogalmazás fejezi ki hűségesen. E kérdésekből és az igenlő válaszom fogadtatásából nem éreztem semmi provokatív szándékot választóim körében, sőt úgy tűnt, ezzel az árnyalt minősítéssel egyetértünk, a fiatalabb korosztályokkal is. Ők inkább azzal váltottak ki vihart, ahogy az elmúlt évtizedekről szóltak. Csak szürkeséget, sivárságot, bűnt, temetni valót láttak mindenben. A hangulat izzását fokozta a türelmetlenség, egyik csoport a másikba akarta fojtani a szót, sőt néha úgy tűnt, közel vannak ahhoz, hogy már ne csak a szót, hanem a szuszt, a levegőt is egymásba fojtsák. Megdöbbentő volt érzékelni a terem két része között egyre jobban nyíló szakadékot. Úgy tűnt, mintha a vitatkozók kölcsönösen hergelnék egymást, és ebben az acsarkodásban nem a nép tényleges érdekei és a reform lenne a legfőbb közös ügy, hanem a visszarendeződés, vagy a szocializmussal való szakítás, leszámolás alternatívája elé akarnák állítani az országot. Számomra ugyanolyan elfogadhatatlan az egyik, mint a másik. A Köztársaság téri pártház védői között voltam, ismerem az ellenforradalom, az elszabadult alvilág brutális kegyetlenségét. A történelem szemérmetlen meghamisításával sem lehet megbocsáthatóvá, elfogadhatóvá tenni azt az előre kitervelt támadást, gyilkolást, amelyben már a diadalittas fehérterror levetett álarccal, igazi valójában lépett színre a törvényes kormány és a párt védelmében harcoló párttagok, katonatisztek, karhatalmista sorkatonák ellen. De átéltem azt is, amikor az óráról-órára változó helyzetben gyakran annak következtében, hogy ki mit látott az események sodrásában, szinte a véletlenek miatt szembekerültek egymással a szocializmus ügyéhez egyaránt elkötelezett harcosok, akiknek tulajdonképpen egy zászló alatt kellett volna küzdeni a Rákosi korszak bűnei ellen. A Köztársaság téri pártház védelmét szervező Mező Imre nemcsak az ellenforradalom mártírja, hanem a Rákosi vezetés ellen fellépő pártellenzék kimagasló harcosa volt. Nem szabad, hogy mégegyszer úgy öszszekeveredjenek a frontok, mint 1956 októberében. Ehhez egyetlen út vezet, a becsületes, őszinte párbeszéd. Ennek fontos alkotó eleme a felszabadulás óta eltelt idő alapos értékelése, eredményeinek elismerése és megbecsülése, úttévesztéseinek a felfedése, a hatalommal való visszaéléseinek, a törvénysértéseknek és a bűnöknek a feltárása, és igazságszolgáltatás mindazoknak, akiket törvénytelenség, igazságtalanság ért. Az új alkotmány jellegéről. Az 1949-ben elfogadott alkotmányunk a munkásmozgalom nagy igazságait, eszméit fogalmazta meg, de érvényesítésének biztosítékait nem építette ki. Az 1949-es alkotmányunk nem követte a politikai jogok osztályalapon történő korlátozását, deklarálta az államhatalomban való részvétel jogát és a demokratikus képviseletek elsőbbségét. Megjelent azonban olyan korlátozás is, amelyről nem lehetett tudni, hogy milyen széles körű és ellenőrizhetetlen felhatalmazást ad az állam kivételezett szervei kezébe. Ez egy megszorító alkotmányos tételként jelent meg, amely a demokratikus szabadságjogok korlátjaként állította fel azt a követelményt, hogy ezeket a jogokat csak a társadalom érdekében szabad gyakorolni. Ez a politikai jogok érvényesülését a hatalom döntéseitől tette függővé, és miután párosult azzal a nézettel is, hogy a társadalom túlszervezett, gátját alkotta az állampolgárok kezdeményezésének. így teremtődött újjá az az állapot, amelyben az alkotmány csak lefelé irányuló kötelezvénnyé vált. E helyzet negatív következményei közismertek. Ez a történelmi tapasztalat valóban elegendő indok lehet ahhoz, hogy az új alkotmányban nagyon gondos kimunkálásra kerüljön a biztosítékok rendszere.