Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2833 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2834 Tisztelt Elvtársak! A népgazdaság nehéz helyzetét mi ismerjük, meg lehet minket győzni, tudjuk és értjük, elviseljük gondjainkat, küzdünk megoldásukért. De ebben nem a diktátum a korszerű eszköz, hanem az egyeztetés, a szótértés, és főleg a közös cselekvés. Az országgyűlés elé terjesztett költségvetés tárgyalásánál most is, mint mindig, abban a téves hitben döntünk, hogy a tanácsok pénzügyi lehetőségeit csak az állami támogatás mértékével befolyásoljuk. Ugyanakkor kevés figyelmet szentelünk azokra a kifinomult módszerekre, amelyek nem nyíltan, az állami támogatás csökkenésében jelennek meg, hanem más csatornákon apasztják a tanácsi költségvetést. Csak hármat említek. A piaci árak emelkedése azt hiszem, mindenki által elismerten nyomasztó tétel. Aztán még legalább két módon befolyásolja a központi irányítás a költségvetésünket. Az egyik az, amelyik túlfeszíti a szabályozott bevételeink tervét, ezek közül leglényegesebb most a személyi jövedelemadó. A két hónappal ezelőtt megismert számításokhoz képest olyan mértékben eltértek a Pénzügyminisztérium legújabb kalkulációi, hogy ez minden bizonnyal teljesíthetetlen bevétel lesz. Vagyis olyan módszer ez, ami az állami támogatás csökkenésével azonos hatású. Keserves tapasztalatunk volt már 1986-ban és 1987-ben, hogy akkor az azóta már megszűnt vállalati adók túlzott, fölsrófolt bevéteü terve miatt két év alatt 280 millió forinttal károsodott tanácsunk, azaz ennyivel kellett csökkenteni a kiadásokat. Tudomásom szerint a személyi jövedelemadó elvileg és egyértelműleg tanácsi bevétel, ebből a körből akár ilyen, akár olyan módon elvezényelni csak a tanácsi önkormányzat súlyos megsértésével lehet. A másik mód a megrövidítésünkre az, hogy a végső fogyasztás szférájába sorolt tanácsi közellátási feladatoknál lényegesen kevesebb az ellentételezés, mint amennyi az általános forgalmi adó kiadás. Ez az újabb teher ráadásul az árak emelkedésével azonos mértékben nő, miközben az áremelkedés terheit is ki kell gazdálkodnunk. Szeretném hangsúlyozni: nem az általános forgalmiadó ellen szólok, hanem azellen, hogy a kialakult gyakorlatban az említett két csatornán keresztül a központi költségvetés és a tanácsok költségvetése közötti pozíciók újrarendeződnek burkolt formában, és mindig a központi kassza javára. Még egy mondat erejéig az általános forgalmi adóról. Egy őszi ülésünkön már döntöttünk arról, hogy a lakosság önkéntes társulásaival megvalósított közműfejlesztés útépítés esetében az építő közösség a lakosság befizetéseivel arányos adót visszaigényelheti. Kérem Villányi elvtársat, hogy legyen ez a döntés úgy legális, hogy kihirdetik a hivatalos lapokban, hogy ismerjék meg az érdekeltek széles körben. Tisztelt Elvtársak! Minden megye területének, településeinek fejlesztésére törekszik az életkörülmények, az infrastruktúra javítása érdekében, kényszerhelyzetben sokszor erőn felül is vállalkozik közhasznú és nemcsak a megyét érintő ügyek teljesítésére. Ilyen például az, hogy Tolna megyével és a Közlekedési Minisztériummal közösen önjáró kompot vásároltunk, mert Budapesttől délre a dunai hidak hiánya, elhasználtsága a közlekedésben már-már trombózisszerű állapotokat teremtett. De aggasztó az is, hogy a különféle ellátási feladat és felelősség nem egyértelműen elhatárolt. A tanácsi tennivalók köre kezd partalanná válni, nyersen fogalmazva túl kevés az a pénz, ami a zsebünkbe kerül ahhoz képest, hogy hányan nyúlnak bele. Hogy érzékelhető legyen: hagyományos és bővülő teendőinken túl hozzájárulunk a posta fejlesztéséhez, a gázvezetékek építéséhez, az autópálya miatt szükséges várost elkerülő útszakaszok létrehozásához, és csak emlékeztetek arra, hogy néhány éve egy tollvonással tanácsi feladattá vált, ugyancsak egyeztetés nélkül, a városokon áthaladó főút működtetése, de sorolhatnék még jónéhány ilyen példát. A legújabb ilyen megcélzott törekvés most az, hogy a munkanélküli segély folyósításához, a területi munkaerőközvetítés feladatainak ellátásához a körzetközpontokban kiépítendő munkaerő szolgálati irodák megszervezése és működtetése legyen tanácsi kiadás. Ezt is természetesen ki kellene gazdálkodni. Csak zárójelben jegyzem meg, s kicsit szomorúan, mint más típusú gondot, hogy például egy jó községi tanácselnök fizetése lényegesen kevesebb ma, mint egy ugyanezen a településen dolgozó termelőszövetkezeti kontírozó könyvelőé, és ezen is javítani kellene ugyancsak tanácsi forrásból. Hosszú szakmai és politikai előkészítés, éles viták előzték meg a lakáspolitikai döntéseket. Ahányszor csak módunk volt véleményt nyilvánítani a tervezetről, mindannyiszor elmondtuk, leírtuk, hogy a tartós, hosszú távon eredményes megoldás csak az lehet, ha bérekben is helyretesszük a lakásszerzés és a fenntartás költségeit. De addig, és a külföldi ta- '' pasztalatok szerint azután sem vonulhat ki az állam teljesen a lakásellátás finanszírozásából. Feladatai vannak és lesznek, amelyekkel közvetlen vagy közvetett módon, például adókedvezményekkel, a költségvetésben számolni kell. Tudomásul kellene venni és bevallani végre, hogy nem a lakáscélú kiadások borítják fel a költségvetést, hanem a túlméretezett, sokszor eredménytelen állami beruházások és a szociális érvekkel nem indokolható termelési támogatások. A tévesnek mutatkozó lakástámogatási módszerekkel viszont valóban szakítani kell, és helyes az az irány, hogy az állami szerepvállalás személyekhez és rászorultsághoz kötődjék. Ebben partnerek a tanácsok. Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásom szándékosan volt kritikus és törekedett a tanács gondjainak érzékeltetésére - azt hiszem, reálisan —, meglehetős elégedetlenségnek is adott hangot. Mindebből tehát az következne logikusan, hogy ne fogadjam el a költségvetést. Amiért mégis elfogadom, hosszas tépelődés után — és itt most a bizottsági előadó ajánlása nyomán a 4. változatot —, annak okai a következők. Először: pénzügyeinkben 1988-ban az előző évektől eltérően pozitív tendenciákat tapasztalok és re-