Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-37

3151 Az Országgyűlés 37. ülése, 1989. január 10-én, kedden 3152 vagy elkötelezettség, saját múltjának vállalása nélkül nem élhet az ember, de egy nép sem. Úgy nem lehet törvényeket, rendeleteket hozni és azokat betartani vagy betartatni, hogy megvalósulásában igazán nem hiszünk. De itt is felmerül egy kérdés: meddig nem bűn hinni? Ezek után természetessé vált előttem, hogy annyi kérdőjel, bizonytalansági tényező után minden ember keresi a kivezető utat, és ki hol találja meg. Ismeretes, hogy a történelem telve van ellentmondásokkal. Egy fennálló társadalmi rendszert az ember családi indíttatása, korosztálya, gondolkodásmódja, pillanatnyi hangulata, baráti köre, társasága, egy adott közeg, társadalmi hovatartozása alapján ítélhet meg vagy mondhat róla véleményt. De elfogadni, elfogadtatni csak úgy tudja, ha alapvető emberi jogait biztosítva látja. Hiszen sokszor a legjobb szándék is a viszszájára fordulhat, ha nincs elég kontroll; ha az ember kiszolgáltatottnak érzi magát; ha az az érzése, méginkább a tapasztalata, hogy nem érte, hanem inkább ellene történnek a dolgok. így tehát valószínűleg szükség van ezen törvények megalkotására, bár ebben még mindig nem vagyok egészen biztos. A törvény paragrafusainak részletezése nélkül, néhány fontos pontot én is kiemelnék. Az egyesülési törvényben egységes kritérium alapján kell rendelkezni minden társadalmi szervezetről, így a politikai pártról vagy pártokról is. A politikai pártnak vagy pártoknak a többi társadalmi szervezetből való kiemelése, külön törvényben való szabályozása csak akkor helyes és jó, ha ezt a törvényt itt láttuk volna ezzel a törvénnyel együtt. Az egyesülési törvény nem tartalmazhat a társadalmi szervezetek belső életére vonatkozó szabályokat, ezt nekik maguknak kell megalkotniuk. Az egyesülési jogról szóló törvénynek ki kell mondania, hogy az egyesülési joggal kapcsolatos alsóbbszintű jogszabályt alkotni tilos. Éppen a mostani ülésszakra készülve került a kezembe egy század elején megalkotott törvény az egyesülés és a gyülekezés szabadságáról. A Magyar Nemzet is közölte. Ez a törvény mindössze négy paragrafusban foglalja össze a két állampolgári alapjog szabályozását. A századelő óta persze sokat változott, fejlődött a világ. Bonyolultabbak lettek a viszonyok. Kérdés azonban, hogy a mai felgyorsult világban nem inkább arra kellene irányítani a figyelmünket, hogy ne túlszabályozzunk, hanem egyértelmű törvényeket hozzunk. Tisztelt Képviselőtársaim! A két törvénytervezet megalkotásánál úgy vélem, ketté kell választani, már amennyire lehetséges, a politikai és a jogszabály alkotási folyamatot. Természetesen nem figyelmen kívül hagyva a kettő kölcsönhatását sem. A politikai döntési szférában kell egyértelmű, határozott döntéseket hozni, amelyek megalapozzák a jogszabályalkotás folyamatát. A világos és határozott politikai célkitűzések nélkül még a legkiválóbb jogászaink se készíthetnek egyértelmű, részleteiben is elfogadható jogszabályokat. Nem tükröződhetnek törvényeinkben jelenünk politikai bizonytalanságai. Csak ha ezek a kételyek eloszlanak, tisztázódnak, akkor válhatnak az én választókörzetem lakossága számára a ma eseményei és jelenségei érthetőbbé, egyértelműbbé, és akkor tudunk-tudok részükre és önmagam számára is igaz, cselekvésre ösztönző választ adni. Végezetül: el kell dönteni, hogy a nehéz gazdasági helyzetben a nemzeti jövedelemből kell-e, hogy részesüljenek és milyen összegekben a meglévő vagy alakuló körök, klubok, egyesületek, szövetségek, szervezetek, mozgalmak, pártok vagy fenntartásukat, működésképességüket programjuk alapján tudják biztosítani tagságuk révén. Aki pedig a nemzeti jövedelmet gyarapítja, meg kell gondolni, nem részesülhet-e adókedvezményben, vagy egyáltalán ne fizessen adót — például a város és községszépítő egyesületek, műemlékbizottságok, stb. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma, amikor ilyen nagy gondok közepette döntünk kérdésekről, hozunk törvényeket, azt hiszem, valamennyien megegyezhetünk abban, hogy a múlt nélkül a jelent, a jelen nélkül a jövőt csak úgy lehet építeni, ha egyetlen szempont vezet bennünket, hogy e hazában minden ember jól érezze magát, és azt mondhassa a törvények ismerete alapján: nekem szülőhazám és nem térkép e táj. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Dr. Sera János képviselőtársunk felszólalása következik, Komárom, 10-es választókörzet. DR. SÉRA JÁNOS: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az emberi életcél mindenkori koncepciójának kialakításában és megvalósításában az emberiség történetét végigkíséri az emberi jogokért vívott gigászi, folyamatos küzdelem, öntudatosodása egykorú, azonos szintű az emberré válás folyamatával. Másképpen fogalmazva: az élethez, az emberi méltósághoz való jog olyan principiális természeti eredetű jog, amely tértől és időtől, az emberi fajtától és nemétől, világnézetétől és hitétől, az államtól, a társadalmi rendszertől, de a jogszokásoktól és annak gyakorlatától is függetlenül minden embert mindenkor egyformán megillet. A társadalom politikai életében szinte axiómaként hat folyamatos fejlődése és egyetemessége. Természetesen az emberi jogok formálásában egyes történelmi csomópontok, mint a csaknem 800 éves Magna Charta megfogalmazása, vagy a francia forradalom édesgyermeke, „Az ember és polgári jogainak deklarációja", s végül az ENSZ által 40 éve elfogadott, „Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata" kimagasló jelentőséggel bírnak. Nem ilyen egyértelmű a népszuverenitásra hivatkozó alkotmányok szerepe. Ezek sok esetben támaszai, illetve serkentői voltak az emberi jogok általános vagy részbeni érvényesülésének. Más esetekben viszont hatalmasságok csak deklarálták azt, és a politikai gyakorlatukban az emberi jogokat sokszor semmibe vették, sőt, ha céljaik úgy kívánták, a legbrutálisabb eszközökkel, üldöztetésekkel, börtönnel, sőt népirtással is érvényt szereztek önhatalmi akaratuknak. A történelem fekete lapjai sokszor és ismételten