Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-37

3145 Az Országgyűlés 37. ülése, 1989. január 10-én, kedden 3146 Köszönöm szíves figyelmüket! (Taps.) ELNÖK: Szentágothai János akadémikus képviselőtársunk felszólalása következik, országos listán megválasztott képviselő. SZENTÁGOTHAI JÁNOS: Tisztelt Képviselőház! Az előttünk fekvő két törvényjavaslat az egyesülési és a gyülekezési jogról lényeges lépés a jogállam kialakulásának irányába. Helyes elsősorban és amennyiben a szocializmus minden tekintetben lejárt, úgynevezett sztálini ihletésű politikai és társadalmi modelljével való radikális szakítás irányába mutat. A gyülekezési jogra vonatkozó törvényjavaslatot már ebben a formában is elfogadhatónak tartom, bár a „tízek" egyes aggályait én is osztom. Ballá Éva képviselőtársam beszélt erről. Szerencsésnek vélem azt is, hogy ezek a törvények megelőzzék az új alkotmányt, kívánatos ugyanis, hogy az eddigi nagyobbára deklaratív jellegű, azaz valós garanciákat alig tartalmazó alkotmány helyett egy alaptörvény jellegű alkotmányunk legyen. így lehetőség lesz arra, hogy az új alkotmány jogi garanciái elsősorban ilyen és ezekhez hasonló, további törvényeken alapuljanak. Nem ilyen egyértelműen megnyugtató sajnos az egyesülési jogról beterjesztett törvényjavaslat. Leírtán és félreérthetetlenül megfogalmazódik ugyan a 2. §-ban a politikai pártok létrehozásának és működtetésének lehetősége, de a 4. § ezt a jogot mindjárt hát kissé vissza is vonja vagy legalábbis korlátozza. Úgy tűnik, hogy a kormány akarja, akár „ad calendas graecas" el is odázhatja. Mire jó ez a visszájára fordított szalámitaktika? A kérdésre két válasz kínálkozik. Az optimistább és a kormány iránti bizalomból fakadó első feltételezésem szerint valóban indokolt az elővigyázat. Nehogy a politikai intézményrendszerünk olyannyira kívánatos átalakítása túl gyors társadalmi mozgást indítson meg, mely a jelenlegi, a közepesnél még mindig jobb társadalmi egyetértést, (konszenzust) — előbb mindig magyarul mondom, de az idegen szót jobban értik — esetleg az egyensúlyvesztés, (destabilizáció) irányába billenthetné. Ettől a veszélytől, megmondom, magam is óvnám az országot. A törvényjavaslat halogató, elodázó taktikája azonban kétélű és a két él közül a kifentebb éppen az egyensúlyvesztés irányába ható erőket segítené. Törvényhozó munkánkban ugyanis van egy biztosnak tekinthető időpont, amelyhez a visszaszámlálást igazítanunk kell. Ez pedig 1990 nyara, mondjuk három hónap előre és vissza, azaz a következő országgyűlési választások időpontja. Minél később alkottatik meg és válik jogérvényessé a politikai pártok bejegyzését és működését szabályozó törvény, annál rövidebb a választásokig rendelkezésre álló és az ésszerű szervezkedéshez feltétlenül szükséges idő. - Tehát ugyanazt prédikálom, amit Bére ez János előttem mondott, csak én az időhatárokat másképp értékelném. — Miért nem igyekszik a kormány lehetőleg már ebben a törvényben előrehozni azt, amit ő már úgysem tud elkerülni. Bármilyen pártok szerveződjenek is, ha ez mondjuk ez év nyarán már komolyan megindulhat, akkor lesz idő lehiggadásra, az élek összecsiszolódására, az összetartozó törekvések egyesülésére. Hacsak nem éppen az lenne a kormányzat célja, — amitől óvnám, — hogy minél több és ezért eleve életképtelen szervezet keletkezzék. A gondolat azután átvezet az inkább a bizalmatlanság által sugallt másik lehetséges és távolról sem irreális, vagy indokolatlan feltételezéshez. Az is felmerülhet ugyanis, hogy a törvényjavaslat ezen része talán éppenséggel ügyes taktika is lehetne. Azért világosan kell látnunk, hogy a kormány nem egy farkascsorda által üldözött szánban ülők csoportja, akik csomagok és ruhadarabok kidobásával próbálják üldözőik figyelmét elterelni. (Derültség, taps.) Nagyon tudatosan használom ezt a klasszikus orosz irodalomból, inkább az életképeiből származó, de Jókai által is nem egész így felhasznált képet annak érzékeltetésére, hogy ez az okoskodás nem jó, már csak azért sem, mert nálunk, tán egy-két kivénhedt ordas kivételével, nincsenek farkasok, (derültség.) Bizony tisztelt képviselőtársaim, de van annál több sunyi róka. (Derültség.) Ez nem támad (Derültség.), hanem — mélyen tisztelt Pénzügyminisztérium, ha arkangyalokkal helyettesítené is önmagát, akkor is kijátssza az adóhatóságot és csendben elvégzi a maga munkáját, saját áldására és hasznára. (Derültség.) A kormány által fenntartott közvéleménykutató intézet jelzéséből ismert, hogy a nehéz helyzet ellenére a kormány erőfeszítéseinek a megítélése a közvéleményben még mindig elég jó. Itt egy pillanatra meg kell állnom, mielőtt a kincstári optimizmusomat — amint máris látom — egyesek joggal megmosolyogják, én ezt a múlt héten írtam, mielőtt az e hételeji áremelési sokk nem ért volna, nem az áremelés sokkja, hiszen ezt a kormány nagyon tisztességesen már hónapokkal ezelőtt bejelentette. Nem az a sokk, hogy árat kell emelni. Én legjobban attól félnék, hogy a kormány meghátrál. Szörnyű sokk viszont annak felismerése, hogy amilyen következményekkel ez jár idestova közel kétmillió hazánkfiára. Engedjék meg, hogy megmondjam, hogy azért éppenséggel lenne még hely, ahonnan ennek kiegyenlítésére pénzt elő lehetne kaparni. Csak vissza szeretnék utalni az októberi határozatunkra, amelyben egy senki által nem ismert költségkihatású terv továbbfolytatását megszavaztuk. Akik tehát gúnyolódnak, vagy esetleg hőzöngenének a mai helyzetben, gondolják meg inkább, hogy okos volt-e ilyen nagy többséggel megszavazni ezt az óriási öngólt. Aki nem tudná: Nagymarosról van itt szó. Nem tesz jó szolgálatot az, aki bárkit bármilyen tiszteletreméltó szándékkal is olyan már évtizedek óta nem használt és történelmünk lomtárába való fogalmakkal riogat, mint osztályharc vagy pláne fehér terror. Osztályharc lehet, de én ettől félnék, mert amint ezt egyszer már átéltem, hogy ez nem úgy szokott működni, ahogy feltételezik az elméletben. Éppen ellenkezőleg, népünk ennél már lényegesen érettebb. Nem félteném én a jövő években a mindenképpen fokozódó terhektől sem, feltéve, hogy ezeket valóban az igazság, tisztesség és a humánum szellemében oszt-