Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-36

3015 Az Országgyűlés 36. ülése, 1988. december 22-én, csütörtökön 3016 adórendszer bonyolult, az adófizetők nehezen értik meg és ezért is nehezen azonosulnak vele. Erről ugyancsak szólt már előttem Növik Lászlóné képviselőtársamis. Tisztelt Országgyűlés! A törvény módosítására tett javaslat 8. oldalán a teljesítmény-visszatartó hatással mindössze annyit foglalkozik, hogy az esetleges intézkedéssel szemben — amely az indoklás szerint is elfogadhatatlan — tovább élezné az adótáblával szemben kialakult, a teljesítmény-visszatartást hangsúlyozó kritikát. Úgy gondolom, hogy a kritikáná jóval többről van szó, ezért néhány példát szeretnék ezzel kapcsolatban említeni. Mint ismeretes, a, vállalatoknál alkalmazott havi előleg számítása a személyi jövedelemadónál lényegében a 12-szeres szabály szerint történik. Ennek lényege, hogy a havi konkrét bruttó jövedelem 12szerese képezi az adóalapot, amiből még a megadott kedvezményeket levonva számítják ki a konkrét adóösszeget, aminek az egy tizenketted részét vonják le jövedelemadó-előleg címén. Ez az elv kifejezetten teljesítményellenes, ugyanis a nem havonta rendszeresen jelentkező, eseti teljesítményekért járó magasabb kifizetések ehhez a 12-szeresen számításba vett adóalaphoz adódnak hozzá. így túladóztatás keletkezik, melyet az érintett dolgozók a naptári év lezárása után kapnak vissza. Ezt a megoldást még erkölcstelennek is tartják, mivel a gyors infláció közepette kamat nélkül használja pénzüket az állam. Megoldásként jöhetne szóba az év elejétől halmozottan készített adózási rendszer, amely nem egy tizenketteddel számol, hanem időarányosan, az addig már kifizetett jövedelmekkel összevontan számolna, így az adóelőleg az éves elszámolás folyamatában is, és az év végén is megegyező lehetne. Ezzel kapcsolatban említette Balogh képviselőtársam is a véleményét. Az általam említett iparágakban dolgozók jövedelmének jelentős hányada pótlékokból származik. Gondolok itt a föld alatti pótlékra, a melegüzemi pótlékra, a veszélyességi és munkarendi pótlékokra. Az ilyen jövedelemért dolgozók cserében egészségüknek és szabadidejüknek jelentős részét áldozzák fel. Ismeretes ezen iparágak munkaerő ellátottsága. A folyamatos termelés biztosítása érdekében a meglevő létszámmal kell a feladatokat ellátni, amely túlműszak, illetve túlóra berendelésekkel jár, de csak a szükséges mértékig. Az így kapott túlóra- illetve a túlműszakért járó jövedelmek jelentősen emelik az adóalapot, melynek következtében az adókulcs is növekszik. Van olyan üzem, ahol 1987-hez viszonyítva a túlórák ez évben csak körülbelül 40 százalékban nyertek felhasználást, annak ellenére, hogy a megemelt túlóra-pótlékot az adózás miatt még külön jutalékkal is tudják ösztönözni. Hogy a saját területemről, a bányászatból is említsek példát: 1987-ben egy főre 24,65 túlműszak jutott, 1988-ban, figyelembe véve az első 11 hónapot, mindössze 20,91. Javaslatom ezzel kapcsolatban, hogy a pótlékokból származó jövedelem adózása ne progresszíven, hanem lineárisan, egységesen 20 százalékkal történjen. Ugyancsak jól tudom érzékeltetni a választókörzetem területén tevékenykedő termelőszövetkezetből szerzett példák alapján a teljesítmény-visszatartó hatását a törvénynek. Például a talajmunkák során egy traktoros naponta nyolc hektár területet szántott fel, mélyszántással, ami a mi területünkön egy átlagos teljesítménynek felel meg. Ezzel szemben ha 12 hektárt szántott fel, az 150 százalékos teljesítménynek felel meg. Megfelelő számításokkal bizonyított, hogy az egy hektárra jutó bér 150 százalékos teljesítmény esetén csak 137 százaléknak felel meg. A dolgozó becsapva érzi magát és mondja, hogy éppen az utolsó legfáradságosabb órák munkái nincsenek megfizetve kellően. Tisztelt Országgyűlés! Fontosnak tartom még megemlíteni az ez év január l-jével életbe lépett személyi jövedelemadó törvényben a szellemi tevékenység kérdését. A törvény meghatározza, hogy milyen szellemi tevékenységek után mikor és mennyi adót kell fizetni. Ezzel ellentétben az újításért járó anyagi elismerés pedig adóköteles. Én személy szerint nem értettem egyet a törvényelőkészítő viták során ezzel a megfogalmazással. Továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy ennek szellemi munka teljesítmény-visszatartó hatása van. Ugyanis az újítást az adott vállalat csak akkor fogadja el és ad érte anyagi támogatást, ha az megéri neki. Példákkal tudom igazolni, hogy ezek az összegek nem nagyok, mindössze néhány ezer forint nagyságrendűek. De arra éppen megfelelő, hogy érdekeltté tegye a fizikai dogozót is arra, hogy munkájának könnyítése érdekében, éppen a nagy gyakorlati tapasztalataalapján, szellemi tevékenységet is folytasson, amely a műszaki fejlődés szempontjából sem lehet közömbös. Nem volt időm számszerűen ellenőrizni, de anynyit tudok, hogy jelentősen csökkent ez évben az újítások száma. Nem tudom, hogy a szellemi tevékenységért kifizetett pénzösszeg országosan mennyi lesz 1988-ban az elmúlt évihez képest, de bizonyosra veszem, hogy az így kifizetett összeg után a be nem fizetett adókiesés nem lenne jelentős mértékű. Javaslatom az lenne, hogy figyelembe kellene venni egy összeghatárt, mely alatt adómentes, az fölött pedig adóköteles lenne az újítási díj. Tisztelt Országgyűlés! A mai inflációs viszonyok között vitatható az adótábla alsó határa. Ugyanis az egy főre jutó létminimumok állandóan emelkednek, így az adózás szempontjából a létminimumot célszerű lenne legalább 6000 forintra emelni, így az induló alsó határ 72 ezer forint lenne. Ezen összeghatárt véve indulási alapként, a jövő évi összegző értékelésnél éppen a teljesítmények fokozása céljából célszerű lenne foglalkozni a jelenlegi igen erős progresszív adókulcsok helyett a lineárisan növekvő adózás bevezetésével. Lényegét abban látnám, hogy ezzel áttekinthetőbbé válna az adórendszer, egyszerű