Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-17

1211 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1212 élesen egymástól. A stabilizálást már az idén megkezdtük, a következő években folytatjuk — bizonyára még a következő ötéves tervben is —, s a kibontakozás feltételeit megteremtve, akkor lépünk tovább, amikor a kedvező változások nyomán — hangsúlyozom: nem célként, hanem következményként — gazdasági növekedésünk megélénkül, egyensúlyi zavaraink megszűnnek, és ez lehetővé teszi az életkörülmények érezhető javítását is. Az is fontos, hogy munkaprogramunkba már a stabilizációs szakaszban beépüljenek olyan elemek, amelyek a hosszú távú fejlődés céljait szolgálják. A lényeges különbség az, hogy a stabÜizációs szakaszban szigorú feltételekhez kötött a gazdasági növekedés lehetősége, mások az elosztás arányai és kevesebb forrást használhatunk fel az életszínvonal- és szociálpolitikai céljaink megvalósítsára. Sokan kifogásolták, hogy a munkaprogram nem jelöl meg konkrét, számszerű célokat. Ennek az a magyarázata, hogy a kormány nem tud és nem is akar a vállalatok, szövetkezetek helyett programot adni. Nekik kell alapul venni a piac követelményeit, s ezekhez kell alkalmazkodniuk. A kormánynak az a feladata, hogy jelölje meg a fő irányokat és az általa befolyásolható közgazdasági környezet alakításával segítse az alkalmazkodásra képes üzemeket. A kormány munkaprogramja nem tűzheti ki célul valamennyi felhalmozódott feszültség feloldását. De azt igen, hogy segítse az új világgazdasági helyzethez való igazodást, elhárítsa a fejlett országoktól való nagyobb lemaradás veszélyét, és állást foglaljon a már korábban elhatározott gazdasági és társadalmi reformfolyamatok felgyorsítása mellett. A Központi Bizottság tavaly novemberi és ez év júliusi határozata, melyre a kormány munkaprogramja épül, folytatása és egyben megújítása annak a merész és előremutató politikának, amely kivezette az országot az 1956-os tragédiából, létrehozta a szocialista mezőgazdaságot, meghirdette és bevezette a gazdasági reformot és rátért a szocialista demokrácia kibontakoztatásának útjára. Égető szükség van most arra, hogy a politikának ezt a szellemiségét kövessük, hogy hasonló nyíltsággal nézzünk szembe a gazdaságban és a politikai intézményrendszerben felhalmozódott gondokkal, és ugyanolyan határozottsággal cselekedjünk, mint az említett nagy fordulatok időszakában. Ez a határozottság szükséges ahhoz, hogy leküzdjük a gazdasági nehézségeket, úrrá legyünk a társadalom és intézményeinek működési zavarain, hogy cselekvően lépjünk fel az ideológiai élet elszürkülésével, a társadalom politizáló rétegeinek elbizonytalanodásával szemben. Tisztelt Országgyűlés! Joggal vetődik fel a kérdés, miért vagyunk kénytelenek új stabilizációs célokat kitűzni és felkutatni az ezeknek megfelelő, eredményesebb eszközöket. Erre a kérdésre a kialakult helyzet rövid jellemzésével válaszolhatunk. A vüágban az elmúlt évtizedben új tudományos technikai forradalom bontakozott ki, megnövekedett a nemzetközi gazdasági versenyben sikerrel részt vevő országok száma, átrendeződtek a nemzetközi politikai és gazdasági erőviszonyok, új nemzetközi együttműködési formák, ár- és értékarányok jöttek létre. Mindezek a változások hazánknál sokkal fejlettebb országokat is próbára tettek. Nyilvánvaló tehát, hogy nem vonhatta ki magát e hatás alól egy olyan méretű és annyira a külgazdasági viszonyoktól függő gazdaság sem, mint amilyen a miénk. A nemzetközi gazdasági kihívásra adott válaszunk, a megtett intézkedéseink, mint ez utólag megállapítható, kevésnek bizonyultak. Meghozott döntéseink csupán rövid távú eredményekhez vezettek. Kezdetben, jórészt az import visszafogása következtében és a gazdaságosság szempontjait is kényszerűen nélkülöző export fokozása révén a konvertibilis áruforgalomban többlet jött létre, ami a helyzetnek a ténylegesnél kedvezőbb értékelését eredményezte, és ennek nyomán a gazdaságpolitikában és a VII. ötéves tervben nem megalapozott konkrét célokat és több egymásnak ellentmondó prioritást fogalmaztunk meg. Ma már látható, hogy sem a növekedési ütem megalapozatlan gyorsítása, sem a gazdaság szerkezeti megújulása nélküli korlátozó politika nem vezethet eredményre, csak újratermeli az egyre súlyosbodó egyensúlyi zavarokat. Tudjuk, hogy 1985—1986-ban a gazdaság jövedelmei csökkentek, a belföldi felhasználás viszont szándékainktól eltérően bővült, az import ismét meghaladta az exportot. Az importtöbblet nem szolgálta megfelelően a műszaki fejlődést, a versenyképesség növelését, konzerválódott a korszerűtlen termelési szerkezet. Nem sikerült megvalósítani azt a legfontosabb gazdaságpolitikai célt, hogy az intenzív fejlődést a termelési folyamat valamennyi elemére kiterjesszük. A gazdaság hatékonysága alig javult. A termelékenység csak kis mértékben nőtt, a termékek minősége számottevően nem változott, a fajlagos anyagés energiafelhasználás továbbra is magas. Nem bontakozott ki igazán a vállalati öntevékenység és a központi irányítás hatékonysága sem javult a szükséges mértékben. Mindez a számok tükrében azt jelenti, hogy az elmúlt két évet együtt tekintve a nemzeti jövedelem 1 százalékkal csökkent, miközben a belföldi felhasználás ugyanennyivel nőtt. A konvertibilis valutában fennálló bruttó adósságállományunk 16 milliárd dollárra emelkedett. A nettó adósság elérte a 9,3 milliárd dollárt, ami tőkés devizában elszámolt egyéves teljes exportunk dupláját teszi ki. A nettó kamatterhek 1986-ban meghaladták a 800 millió dollárt. Az időközben meghozott széles körű intézkedések hatására a kedvezőtlen tendenciák 1987-ben némiképp lelassultak, de a javulás kisebb a szükségesnél. Az egyre súlyosbodó helyzetben a lakosság jövedelmei és vásárlásai ugyanakkor a tervezettnél gyorsabban emelkedtek. A vállalati jövedelmek is meghaladták a számított mértéket, az állami költségvetés deficitje viszont növekedett. Mindez jelzi a gazdasági folyamatokban mutatkozó ellentmondásokat. A változtatásokat tehát az élet kényszeríti ránk. Felismerjük és vállaljuk az elkerülhetetlent, hogy ki-