Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-33

2731 Az Országgyűlés 33. ülése, 1988. november 26-án, szombaton 2732 radásunk egyre növekszik, sőt bizonyos területeken 25-30 évre tehető ez a lemaradás. Meggyőződésem, hogy e folyamatok láttán mélyen el kell gondolkozni az igen tisztelt háznak is, meg kell keresnünk a megfelelő lépéseket, cselekvések irányát a jövőben. De ez az oka annak is, hogy a szövetségünk az új törvénytervezetek vitájánál és elfogadásánál szeretné biztosítani a műszaki-tudományos haladás garanciáit a kormány munkájában, de a vezetés minden szintjén az országban. Az építőmunka négy évtizedes tapasztalata egyik, fontos vagy nagy tapasztalata, hogy nem az értelem és a tudomány megfizetése kerül sokba ennek az országnak, hanem ha ezt mellőzzük az építőmunka során. A szakmai értelmiség nem elsősorban egzisztenciális helyzetének romlása miatt aggódik, természetesen azért is. Főleg azért, mert az értelmes szakmai feladatok ellátásához elengedhetetlenül szükséges kutatási-fejlesztési és infrastrukturális feltételek minimuma is hiányzik, s nem teszi lehetővé a hivatásból adódó értéktermelést és ezzel együtt az elosztásban a teljesítmény szerinti részesedését. A mi szakmai értelmiségünk a mai helyzetben is első helyre az értéktermelést teszi, s a második helyre az elosztást, a teljesítmény alapján. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági, társadalmi kibontakozás programja a megvalósításnak tehát kulcskérdése, e tendencia mielőbbi megállítása és a nemzetközi élvonalhoz való felzárkózás folyamatának felgyorsítása. Nyilvánvaló, hogy a műszaki fejlesztés eredményei a vállalatoknál jelennek meg, de jól tudjuk, hogy a műszaki fejlődés időtávja a legnagyobb jelentőségű témákban 5, 10, 15 év. Ilyen időtávot átfogó tervezési, finanszírozási kérdések kezelése elsősorban központosítottan, az állam szerepvállalásával, a vállalatokkal együttműködve történhet meg. A műszaki fejlesztési politikának olyan feladatok megoldását is fel kell vállalnia, amelyek vállalat-, illetve ágazatköziek. A központi műszaki fejlesztési alap rendszere nem valamiféle egyedülálló, sajátosan magyar konstrukció. A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy nélkülözhetetlennek tekinthető az infrastrukturális ágazatközi részvétel, illetve kockázatmegosztás gyakorlata. Az ilyen vegyes finanszírozással megvalósított fejlesztéseknél ugyanis hatékonyan kapcsolhatók össze az állami, a vállalati, a magán, illetve a hazai és külföldi fejlesztési források. Kedves Képviselőtársaim! A szakemberek nevében is el kell mondanom, hogy feltétlen támogatást érdemel minden olyan tényező, korszerű szabályzási forrás-képzési és finanszírozási eszköz, amelynek célja a gazdaság műszaki fejlődésének dinamizálása. A központi műszaki fejlesztési alapról szóló törvénytervezet nyilvánvalóan e tények sorába tartozik, felvetésének puszta ténye egymagában is megérdemli a támogatást. A központi műszaki fejlesztési alap felhasználásába a MTESZ, az egyesületek szakember gárdája igénybevételével javaslattevő kíván lenni a jövőben, s igényt tart arra, hogy az alap felhasználásának társadalmi ellenőrzésében is részt vegyen. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Következik dr. Lotz Ernő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12. választókerületéből. Dr. LOTZ ERNŐ: Tisztelt Országgyűlés! Jóllehet a központi műszaki fejlesztési alapról szóló törvényjavaslat — összhangban a jogalkotásról szóló törvénnyel — a korábbi rendeleti úton előírt ilyen célú befizetéseket és az Alap felhasználását törvényi úton szabályozza, mégis tartalmaz új elemeket, amelyek igazságosabb és céljainknak jobban megfelelő teherviselést valósít meg abban az állami közreműködést is igénylő munkában, ami a gyorsabb műszaki haladásunkat, a gazdaság szerkezetének aalakítását szolgája. Az ország előtt álló stabilizáció és kibontakozás mielőbbi megvalósításának egyik kulcskérdése, hogy mennyiben tudjuk szellemi és anyagi erőforrásainkat szelektíven a fejlődés fő irányait jelentő fejlesztésekre koncentrálni, azokat külföldi működőtőkével kiegészíteni és mennyiben tud részt vállalni az állam a vállalkozó kockázatában. A vállalatok az iparpolitikai célok megvalósítására pénzügyi eszközökkel történő ösztönzésének szükségessége jelenlegi helyzetünkben indokolhatná, hogy az állami kockázatvállalás nagyobb legyen, azaz több forrás álljon az Alap rendelkezésére. Ha viszont a központi műszaki fejlesztési alap beszedését nézzük, akkor ez valójában vállalati szempontból úgy viselkedik, mint egy adó, mert gyakorlatilag mindegy, hogy egy vállalat ezt költségként, adózatlan eredménye terhére, vagy az összegnek megfelelően megállapított adókulcs növelés mellett adóként fizeti be. Véleményem szerint a különböző jogcímeken, — központi lakásalapra, szakképzési, rehabilitációs és műszaki fejlesztési alapra — történő befizetések növelik a vállalati jövedelmek központosítását, nehezítik a tisztánlátást, és a vállalatoknak olyan feladatokat osztanak közvetlenül, amelyek valójában nem oda illők. A vállalatok feladata az lenne tulajdonképpen, hogy jövedelmet termeljenek, abból adót fizessenek, s a költségvetés az ily módon beszedett pénzekből biztosítsa azokat a forrásokat, amelyek az állami feladatok végrehajtásához szükségesek. A különböző címeken történő vállalati befizetések eredményezik azt az anomáliát, hogy különbözik a Tervhivatal és a vállalatok által számolt jövedelemelvonás mértéke, ami felesleges, és sokszor érzelmi töltésű vitákhoz vezet. Célszerűnek tartanám ezért, hogy néhány év múlva, ha költségvetésünk helyzete konszolidálódik, kerüljenek ezek a különböző címeken történő jövedelemelvonások felülvizsgálatra és egységesítésre, hogy egyfajta adót kelljen csak a vállalkozónak fizetnie. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbbi, elsősorban a jövőre szóló észrevételem ellenére —, figyelemmel a törvényjavaslat előzményeire, a korábbi gyakorlat korszerűsített újraszabályozására, — azzal egyetértek. Helyesnek tartom a befizetendő összeg megállapítá-