Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2659 Az Országgyűlés 32. ülése, 1988. november 25-én, pénteken 2660 másik énje az egy reszketve, görcsösen markoló, mindent felülről irányítani akaró, gúzsba kötő, minden jó kezdeményezést elfojtó gazdaságpolitika. E két én harcából a lakosság csak a bizonytalanságot érzi. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, ismét nagy felelősség hárul ránk, amikor bármily módon szavazni fogunk az 1989-es év gazdaságpolitikai tervre, amely nem kis kockázattal jár. Én megmondom őszintén: borzalmasan bizalmatlan vagyok. Ha bár próbálom megértem és elfogadni az A-variáció érveit. Bizalmatlanságom abból adódik, hogy nem az első nagyon szépen, precízen, imponálóan kidolgozott terv áll előttem, amely valahogy a gyakorlatban nem valósult meg. Kérdezem: mi a garancia, és ki garantálja, hogy ennél a tervnél ez most másként lesz. Hogyan fogunk a választóink szemébe nézni, ha értelmetlen lesz az ő lemondásuk és áldozatvállalásuk. Én tisztelettel kérem a kormányt, mikor az elfogadott tervet szervezi, irányítja, sokkal határozottabb és következetesebb legyen, mert előttünk csak így lesz világos gazdaságpolitikája. A szakembereket, a terv kidolgozóit pedig arra kérem, hogy lelkiismeretesen és igen nagy felelősséggel valósítsák meg a tervet, és mindig arra gondoljanak, hogy minden kis lépés mögött kiszolgáltatott emberek milliói állnak, és minden döntésükben emberek sorsáról fognak dönteni. És a becsület is azt kívánja, hogy ne hagyjanak cserben — minket képviselőket — ha zöld utat adunk terveik megvalósításához. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Técsy László képviselőtársunk, Szabolcs-Szatmár 19-es választókörzet. DR. TÉCSY LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Azt hittem, a tavalyi nagy költségvetési hiány ébresztőt fúj az országnak, és gyorsabban ocsúdunk mély álmunkból, mint azt az elmúlt egy év sajnos mutatja. Mondom ezt akkor is, ha tudom, hogy a sok év alatt kialakult helyzetet egy év alatt nem lehet megváltoztatni. De a nép hamarabb ébredt, mint vezetői, és mint mi, az Országgyűlés. Tettrekész, mi viszont még nem tudtuk széttörni a bürokrácia, az elavult intézményrendszer korlátait, és a gyorsabban haladni szándékozók ebbe gyakrabban beleütköznek. Mielőtt a következő évi költségvetés tárgyalására sor kerül, talán nem késő az azt előkészítők figyelmét egy pár dologra ráirányítani. Teszem ezt felelősségérzetből, őszinte jobbítási szándékkal. Évek óta úgy fejeződik be a jelentés a költségvetés végrehajtásáról, hogy az Országgyűlés tudomásul veszi vagy felhatalmazza a Minisztertanácsot jegybanki hitelfelvételre, rövid lejáratú hitel hosszú lejáratú hitellé alakítására, és kötvénykibocsátásra. Korábban olyan meggyőződésben éltem, hogy ezt így kell csinálni, mert a hitelek olyan dolgokra vannak költ ve, amiből azt kamatostul tudjuk visszafizetni. Ne haragudjanak, de látva a helyzetet, ezt ma már nem hiszem. Sok pénz folyik el általunk ismeretlen helyekre. Ezért akarom tudni részletesebben a költségvetés szerkezetét. Én megszoktam a téeszben, hogy csak addig nyújtózunk, amíg a takarónk ér. Ha valamit akarunk, elemezzük, hogy ebben a pénzszűkében minek a rovására költekezhetünk és nem a hitelből való hitel-visszafizetés az út álmaink megvalósításához. Alapvetőnek tartom tehát a költségvetési kiadások radikális csökkentését. A jelenlegi gazdasági gondjainkat nem lehet csak a néppel és a még talpon lévő vállalatokkal lenyeletni. Ez öngól lesz. Ha valaki, akkor az Országgyűlés tehet ez ellen. Meg kell szabadítani a költségvetést, meg az országot a bürokratikus tehertől, hisz ez a kibontakozás legnagyobb gátja. Erre Vida képviselőtársam is utalt már. Természetesen először saját házunk táján kell hogy sepregessünk, és utána mehetünk tovább. Nem értem, miért félünk hozzányúlni az állami, társadalmi szervezetek, intézmények létszámához, anyagi kiadásaihoz. Megítélésem szerint egy 30-50 százalékos csökkentés az erkölcsi és politikai példamutatáson túl jelentős tétel lenne a költségvetési kiadásokban is. Ha ezt a nép látná, és jóindulatú hatását érezné, megértőbb lenne az egyre nehezedő terhekkel szemben is. Ennek a bürokráciának ha az élettel, a termeléssel semmilyen kapcsolata nem lenne, már akkor is fenn tudja magát tartani, mert gyárt annyi jelentést, kimutatást, hogy ellátja önmagát és munkát biztosít minden dolgozójának. Csoda, hogy papír hiány van az országban? Nem bírjuk és nem is célszerű fenntartani ezt a helyzetet. Ezért javaslom, hogy az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága vizsgálja meg részleteiben a költségvetést, hogy mélyebb ismeretek birtokában mondhassunk ezután akár igent, akár nemet a költségvetés-tervezetre. Fontos tanácsadó testületekben több, a múlt gazdasági hibáiért okolható nyugdíjas tanácsadó tevékenykedik. Számtalan fórumon elhangzott, hogy ne keressük a felelősöket és előre nézzünk. Én sem a hibákat akarom felhánytorgatni, viszont az aggaszt, hogy ezek a tanácsadók most, pár hónappal beosztásuk megváltozása után hogy lehetnek annyival okosabbak, hogy újszerű, előrevivő kezdeményezésekkel, jó tanácsokkal tudják segíteni a kibontakozás programját. Ne haragudjanak, én ezt nem hiszem. Ezek az emberek, akiket egyébként én is, mint embereket nagyon tisztelek, szakmai tudásukat nagyra értékelem, de ha eddig nem váltották meg az országot, ezután sem fogják. Nem hiszek abban, hogy a kibontakozási programhoz ők fogják a receptet megadni. Uj emberek, új szellem kell ide is. Engedjenek meg egy pár észrevételt a mezőgazdaság és a parasztság helyzetével kapcsolatban. Az ország büszke volt mezőgazdaságára. Nemcsak a szocialista világ előtt voltunk példa, eredményeinket a tőkés társadalom is elismerte. A jelenlegi szabályozás viszont rövid időn belül tönkreteszi az ágazatot. Hogy ezt mivel indokolom? Nincs az ágazatban egyetlen olyan alaptevékenység sem, amely a hitel kamatának, amely 18—20 százalékos, mértékével azonos vagy azt megközelíthető nyereséget hozna. Kérdezem én, akkor szabad termelni, szabad beruházni? Ha mi, az ága-