Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2625 Az Országgyűlés 32. ülése, 1988. november 25-én, pénteken 2626 ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Még igen sok felszólalás van, és időzavarban is vagyunk, ezért ha megengedik, még egy felszólalónak, Koltay Nándornénak, a veszprémi 2-es számú választókerület képviselőjének megadom a szót. KOLTAY NÁNDORNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Amikor körzetemben köztudottá vált, hogy parlamenti felszólalásra készülök, számtalan gondot, problémát jeleztek az állampolgárok. Természetesen mindet felvállalni nem tudtam. Mondanivalómat igyekszem két gondolatkörhöz csoportosítani, keresve az összhangot az általunk elfogadott stabilizációs programban megfogalmazott célkitűzések és a már észlelhető pozitív, illetve negatív tendenciák között. Kezdetben ez a vizsgálódás nem jelentett gondot, hiszen az írásos anyag tükrözi a feladatokat, érzékelteti a várható gazdasági fejlődést. Csak amikor a képviselő a célok megvalósulásáról akar, szeretne szólni, úgy érzi nem tud, mert nem találja az összhangot, a harmóniát. Ebből természetszerűleg az következik, hogy új elgondolások szükségesek, majd ismét egy év és félő hogy a gyakorlat bizonyítja eredménytelenségét. Erre gyakorlati példát is szeretnék bemutatni, annál is inkább, mivel a témával kapcsolatban bizottsági ülésen feltett kérdésemre az előadótól nem kaptam választ, így kénytelen voltam segítőtársaimmal, szakemberekkel utána nézni a dolognak. A bérklubról van szó. Lehet, hogy most képviselőtársaim arra gondolnak, hogy miért foglalkozom vele, amikor úgyis megszűnik. Igen, tudom. Csak azt nem értem, hogy 1987. októberétől fórumok, szakfolyóiratok hangsúlyozták jelentőségét, szerepét a stabilizációs program kapcsán. Miniszteri rendelet, az ÁBMH rendelkezése meghatározta a feltételeket. Dr. Halmos Csaba „őszintén, felelősséggel" írt cikket a Munkaügyi Szemlében. Hangsúlyozta, hogy szükséges, hogy az átlagosnál magasabb jövedelmezőséggel gazdálkodó szervezetek, amelyek a prioritást élvező gazdaságpolitikai célok megvalósításában kiemelkedő szerepet vállalnak, a bérgazdálkodás szempontjából is kedvező helyzetbe kerüljenek. A vállalatoknak körültekintően kell dönteniük arról, hogy vállalják-e a követelmények teljesítését, mert ha azok közül csak egyet is nem teljesítenek, a szabályozás általános előírásai lépnek életbe náluk is, adott esetben szankciók alkalmazásával együtt. Remélik, hogy a vállalatok élni fognak a bérklub-tagság lehetőségével. Az elmúlt évben az Országgyűlés őszi ülésszakán a kormány stabilizációs programjának tárgyalásakor ismét nagy hangsúlyt kapott a bérreform, a kormány elnökének expozéjában, a vitában és az összefoglalóban. Elhangzott, hogy az összes feltételek kialakulását nem lehet megvárni, a bérreformot már korábban el kell kezdeni. Ajánlatos lenne vizsgálni valamilyen teljesítményhez kötött módszer alkalmazásának lehetőségét is. Az 1988-ban kialakult bérklub-konstrukciót célszerű fenntartani és bővíteni azoknak a gazdálkodó szervezeteknek a körét, amelyek a szigorú feltételek teljesítése esetén mentesíthetők a bér- és kereset szabályozás alól. Az érdekelt vállalatok egy része örömmel üdvözölte, mások viszont diszkriminatívnak minősítették. Novemberben Félix Péter tollából - amely a Figyelőben jelent meg - „Csomagolnak a klubtagok" - olvashattuk. Ebből csak két gondolatot idézek. A gyakorlat tehát az, hogy egy deklaráltan hosszútávra szóló rendszert nem egészen egy évvel létrehozása után felszámolnak. A vállalatoktól állandóan a hatékonyság javítását követelik. A másik gondolat: a közgazdasági környezet megteremtésében döntő szerepet játszó hatóságok hatékonyságát viszont ki kérheti számon? Tehát a bérklub intézményének értékelését hiányolom a beszámolóból. Még egy rövid gondolatot, véleményt szeretnék elmondani az 1989-es évi bérszabályozással kapcsolatban. Ugyanis a megkérdezett vállalatok vezetői az érdekegyeztetési mechanizmus bevezetésével - legalábbis a magas hatékonyságú vállalatok vezetői - szorítóba kerülnek, ha átlépik a maximumnak elfogadott felső határt. Mert választhatnak, lemondanak a prémiumról, így létre jön a vállalati szintű konszenzus, vagy nem, de éppen ezért megvonják, vagy megvonhatják tőlük a bizalmat, de legalábbis vezetőellenes hangulat forrásává válhat. Tehát érzékeny veszteség éri őket, ezért nem is érdekeltek a teljesítmények növelésében . Tisztelt Országgyűlés! A tájékoztató azon része, amely a stabilizációs programnak a lakosságra előirányzott terheit értékeli, megállapítja - sajnos -, hogy sikerült a megfogalmazottaknak megfelelően teljesíteni. Három százalékkal csökkent az összlakossági fogyasztás, 10 százalékkal átlagosan a reálbér. Veszprém megye tanácsaihoz tartozó intézményrendszernél a reálbérek átlagosan 11 százalékkal csökkentek. Olyan helyzet alakult ki, ami tarthatatlanná teszi az alsófokú és középfokú oktatási intézményekben a pedagógusok helyzetét, ugyanígy a körzeti orvosokét és az egészségügyi dolgozók középszakgárdájáét. Példaként említem, hogy Balatonfüreden 13 éves gyakorlattal rendelkező körzeti főorvos bruttó keresete 7.300 Ft. Ezt én el sem akartam hinni. De ettől lényegesen nem tér el akár 25, vagy 30 éves gyakorlattal rendelkező orvos havi alapfizetése sem. Ezért feltétlenül indokolt, hogy a jövőben ezeknek a csoportoknak a fizetése alapvetően javításra kerüljön. A közhangulatot alapvetően befolyásolja az a tény, hogy míg a lakosságra rótt terhek az elvárásnak megfelelően alakulnak, addig a vállalati szférában 50 milliárd forint értékű többlet nyereség képződött, alapvetően árnyereségből. Úgy érzem, hogy ezt nem kell magyarázni. Ha a gazdasági szabályozás továbbra is csak a lakossági fogyasztási szférát tudja korlátozni, és nem elég hatásos a termelési szférában, akkor a stabilizációs program nem hajtható végre, s a szabályozás alapvetően inflációgerjesztő. Örvendetes, hogy eladósodási folyamatunk lassul, és a tervezett szinten alakul. Az is örvendetes, hogy a magyar állampolgárok az ismert feltételek mellett utazhatnak a nyugati államokba. De az már nem, hogy nem találtuk meg az ellenszerét annak a bevá-