Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2615 Az Országgyűlés 32. ülése, H gozom Győrben a Rábánál. Azt hiszem, nem érhet bennünket az a vád, hogy vállalatom a támogatottak közé tartozik. Azt sem hiszem, hogy a vállalat vezetői azok között vannak, akik saját tevékenységük javítása helyett a kormányzatra mutogatnak. Minden belső fórumon, ahol a vállalat ügyeit tárgyaljuk, mindig az volt az alapállás: hogyan lehetne munkánkban a még meglévő hiányosságokat csökkenteni. Mi kell ahhoz, hogy egy-egy új üzletet megkössünk? Mi, munkások is megértettük, hogy a fejlesztésre szolgáló pénzeszközöket talponmaradásunk érdekében a vállalat fejlesztésére, és nem jövedelemnövelésre kell fordítani. Nem fogyaszthatjuk el jövőnket. Lehetne arra is helyezni a súlyt, hogy különféle adók formájában évi 5 milliárd forintot fizetünk be a költségvetésbe. Ez az összes árbevétel 20 százaléka. Nekünk is vissza kellett fogni a beruházásainkat, nekünk is számolni kell a szocialista reláció kontingens csökkentésével. Bennünket és irritál az a tény, hogy a hatékony gazdálkodástól teljesen elszakadva, egyedi beavatkozással, netán központi segítséggel is lehet ugyanannyit vagy többet keresni mint a Rábánál, vagy hasonló hatékonysággal működő más vállalatoknál. Tisztelt Országgyűlés! A munkavállalókat rendkívül irritálja, hogy az állam költségvetés hiányát aránytalan teherviseléssel a lakosságra hárítják át. Ezen belül is az egyébként rossz hangulatot csak fokozzák azok a nyilatkozatok, hogy még a lakosság rendelkezik tartalékokkal. A lakossági betétállomány nyilvánosságra hozatala mellett a lakossági hitelfelvételt is közölni kellene. Olyan tények mellett, hogy a reálbérszínvonal napjainkra az 1975. évi alá süllyed, nem nagyon lehet tartalékokra, főleg a nagyüzemi munkásoknál hivatkozni. Meg kell valósítani az arányos teherviselést, az állam, a vállalat és az egyén között. Az elmúlt 40 évben szocialista társadalmi értékként tartottuk számon a munkához való jogot, a teljes foglalkoztatottságot. Kapitalista betegségnek ismertük meg a munkanélküliséget. Jelszavainkat a gazdasági gondok, problémák elsöpörték. Ma már szembe kell nézni a realitással. Részleges vagy tartós munkanélküliséggel. A munkavállalókban egyre nagyobb a félelem a munkahely elvesztése miatt. A törvények alkotása kapcsán arról is szó esik, hogy 100 vagy 150 ezer ember lesz munka nélkül. De kérdezem: ők csak munkások közül kerülhetnek ki? Hol van itt a vezetés felelőssége? A különböző rétegű embereket különböző kérdések foglalkoztatják. Mindenki sajátosan látja a maga helyzetét, valaki hangosabban, van aki csendesebben. Például azt mondják ma a pedagógusok jó hangosan: a pedagógus a nemzet napszámosa. Ne legyen az! Ne napszámos bért kapjon, fizesse meg őket a társadalom, az állam, de hozzá teszem képletesen: csak azokat, akik megtanítják írni, olvasni, számolni gyermekeinket, és ne a gyárban szakmunkástanulóként kezdjék el elsajátítani az alapfogalmakat. (Taps.) Neveljék emberi példájukkal is kötelességtudóvá, fegyelmezetté őket. Ne tekintsék a példát a rétegek közötti egymásramutogatásnak. Más példát is hozhatok munkások közül. Kicsit megnyugszom. (Derültség.) 8. november 25-én, pénteken 2616 Szégyellem magam a tettesek nevében is, ha például egy lakásfelújítás után szakipari munkát végzők csatateret hagynak maguk mögött. A lakók pedig a szó szoros értelmében gyógykezelésre szorulnak. Különös a példában, hogy ugyanez a munkás megfelelő ellenszolgáltatás fejében vagy magánvállalkozásban gyors, pontos, tiszta munkát is tud végezni, mint ahogy a pedagógus is különórán, saját maga szabta óradíjért meg tudja tanítani a gyerekkel a kívánt anyagot. A példák kapcsán, melyet sajnos, lehet társadalmunkban általánosítani, kérdezem, hol van a tisztesség, a rend, fegyelem ebben a társadalomban. Mintha mindenki kettős életet élne. Van egy hivatalos, hivatali munkahelyi formája és egy maszek énje. Jó lenne tudni, hogy melyik az igazi arcunk, de attól amit ma látunk és gyakorolunk, igencsak kétarcú, felemás lesz a mi társadalmunk. Mielőbb megbízhatóvá kellene válnunk. Mindannyiunknak, vezetőknek, beosztottaknak, az irányításban és a végrehajtásban dolgozóknak egyaránt. Figyelmesen áttanulmányoztam a tájékoztatót és értem, hogy gazdaságunk szerkezetének átalakítása ma mindennél fontosabb és sürgősebb feladat. Kérdésem csak az: ilyen környezetben, ilyen kiszámíthatatlan emberi mentalitás mellett ez hogyan oldható meg. Legyen végre hitele a kimondott szónak, a kormány ne Ígérgessen, hanem az elhatározásának megfelelően vezessen, irányítson. A szabályozásban ne érvényesülhessen az alkudozás, csak a teljesítmény, minthogy az egyéni jövedelem emelkedése is elsősorban az egyén minőségi munkájától függjön. Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy a személyi jövedelemadó realitását magyarázó pénzügyi szakemberek mindennel számolnak, csak az adófizető polgár mentalitását hagyják figyelmen kívül. Én még nem találkoztam olyan munkással, aki 1988. január óta érvényben levő személyi jövedelemadó mértékét és különösen a túlmunkák utáni hatását nagyobb teljesítményre ösztönzőnek nevezte volna. Addig, amíg a jelenleginél több kára nem származik ebből a gazdaságnak és a csendes mérgelődés, a teljesítmény-visszatartás nem változik közönynyé, vagy éppen felháborodott, nehezen kezelhető indulatokká, jó lenne ezen segíteni, változtatni. Ez a folyamatos bizonyítvány-magyarázat az adótörvényt védő hivatali emberek kitartó ragaszkodása az eredeti rendelkezéshez, kísértetiesen hasonlít ahhoz a tervezőhöz és tanácsi vezetőhöz, aki kényszerűségből túlságosan szűkre tervezett és épített lakótelep zsémbelődő lakóit megfellebbezhetetlen kijelentéseivel igyekezett meggyőzni a véleményük ellenkezőjéről. Éspedig: a felépített lakótelep nem zsúfolt, csak az ott lakók érzik annak. (Derültség. Taps.) Való igaz, aki ezt kijelentette, nem is lakik ott. Ugyanígy lehetne a jelenlegi személyi jövedelemadó lelkes híveivei is. Igaz, hogy nem ösztönzi a munkást, a többletmunkát, sőt a túlmunka ellen hangolja a dolgozót, nem eredményezi a betervezett bevételt, a megalkotók ma jónak tartják. Némi megnyugvást jelent számomra az, hogy a múlt héten hozott minisztertanácsi döntés, figyelembe véve a képviselők és mások többször hangoztatott vélemé-