Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-31

2521 állam és politika vette át —, arra készteti őket, hogy minél előbb, minél gyorsabban, máról holnapra oszszanak. Az újfajta tulaj donfejlődés és szerveződés nemcsak hogy lehetővé teszi, de megköveteli a civil társadalmat és a politikai nyilvánosságot, amelyben nemcsak a jog, hanem a tulajdon is garanciát nyújt arra, hogy a kisebbségi gondolatnak, a kisebbségben maradt alternatívának is meglegyen a létjoga és így kényszerítse az uralomra jutott alternatíva képviselőit arra, hogy nyilvánosan, társadalmi felügyelet mellett küzdjenek többségi igazukért. Ebben az esetben a többség és kisebbség egymáshoz való viszonya nem morális kérdés, és nem az erkölcs színterén dől el, hanem a tárgyi igazságok világában. Mint látják tehát, a jogállam létrehozásának szándéka mögött valóságos szükségletek és jelentős politikai mozgalmak vannak, köztük legnagyobb súllyal a párt megújulási törekvésével együtt. A jogállamiságnak pedig további politikai -következményei vannak. Sokrétű, úgy mondják plurális formákat öltenek a politikai viszonyok, megnyitják az utat a legkülönbözőbb szerveződések előtt. Ennek első jelei már látszanak, és a társadalom egy részét bizakodással, más részét riadalommal töltik el. A zavarodottság és szorongás mögött felsejlenek riasztó történelmi emlékek. Ám a zavart leginkább az okozza, hogy túlzottan hosszúra nyúlt a tehetetlenség, és a bénító kényes egyensúly. Eközben tovább mélyült a válság, mert a nyÜvánosság kizárásával zajló alkudozások jobban kedveztek a szabályellenes intrikának, mint az átütő erejű, válságmegoldó kezdeményezéseknek. A pártértekezlet vitája erről is bőségesen tanúskodott. NyÜvánosság híján nem teremhettek kellő számban nagy elhatározásokra képes államférfiak, hiszen ez a szerkezet az olyan alkalmazkodásra kész hivatalnok-poütikusoknak kedvez, akiket inkább a számukra rossz következményekkel járó döntésektől való félelem vezérel, semmint a nemzet gondjainak megoldásához szükséges szándék és felelősség. (Taps.) Minderről azért szükséges itt most szólni, mert a hatalomnak és a kormányzatnak nagyon nagy a felelőssége abban, hogy mit tesz az újonnan elindult és feltartóztathatatlanul burjánzó szerveződések, mozgalmak dolgában. Most dől el — miként erre Grósz Károly elvtárs is utalt az előbb —, hogy ezek a társadalom dezorganizálódásához, anarchiához vezetnek-e, vagy egy jogállamra jellemző, civil társadalmában megerősödő, nyilvánosan politizáló, a fejlődéshez felzárkózó modern országhoz. A megoldáshoz nem felülről ajánlott formákat, szervezeti recepteket kell kínálni, ezen már túllépett a mai magyar társadalom, hanem partnerséget, és a hatalom gyakorlásában való kiegyezést kell javasolni. A kiegyezés elhatározóképességet, szilárdságot feltételez minden oldalról és nem engedékenységet. Közös eredmény, nem hangoskodásból, hanem a maguk meggyőződésében szilárd, nem szavajátszó partnerek kiegyezéséből születik. Kik segíthetnek a tájékozódásban a politikának? Olyan hiteles politikusok, akik '. november 24-én, csütörtökön 2522 ebben a ködös, opálos politikai nyüvánosságban is láthatóan megküzdöttek a maguk igazáért, és olyan kikezdhetetlenül szuverén, kiemelkedőt alkotó személyiségei az országnak, akik a szilárdnak bizonyult intézmények és közösségek, a nemzet, az állam, párt, kultúra, tudomány, egyház talapzatán állva képesek irányt mutatni az állampolgárnak és a törvényhozónak. Bizonyságát kell adni annak, hogy itt valódi jogállam és valódi pluralizmus készül. Igazolni kell, hogy nem egy döntésre és nagy elhatározásra képtelen hatalom játékáról van szó, amely engedi elszabadulni az indulatokat, szétzilálni az intézményeket, hogy aztán a képességeinek leginkább megfelelő eszközhöz, az erőszakhoz nyúlhasson. A stabilizációhoz fűződő politikai érdek és a közbizalom erősítése egyaránt azt kívánja, hogy az ország népe tudja meg, a kormány nem válságlevezető taktikai meggondolásból kezdeményezte a politikai intézményrendszer átalakítását, s a hozzá kapcsolódó törvényelőkészítő munkát. A kormány tisztában van vele, hogy a dolgok a régi módon nem mennek tovább. S azzal is, hogy az erőszak bármely oldalon kezdeményezik is, visszavetné az országot a válság legmélyebb pontjára, kirekesztené az európai országok köréből és a civilizált világból. Ezt azonban tudnia kell a népnek és a nép nevében fellépő mozgalmaknak. Mindenkinek helye van az új magyar államiságot előkészítő kiegyezésben, kivéve a válságspekulánsokat, akik hatalmi megszállottságukban — bármelyik oldalon állnak is —, veszélyeztetik a stabilitást és a nemzeti egységhez vezető megújulást. Ha ezekben a kérdésekben széles körben sikerül egyetértésre jutni, akkor Magyarországon nem a nemzet megmentésének tanácsára lesz szükség, hanem talán a nemzeti közmegegyezés tanácsát kell létrehozni. Annak, aki a feladat végrehajtásában részt akar venni, előbb-utóbb helyet kell találnia a kormányban, annak pedig, aki az alkotmányos szellemű kritika talaján kíván maradni, szóhoz kell jutnia a törvényhozásban és a helyi önkormányzatokban. A kormány terve a politikai demokrácia és jogállam megteremtésére a stabilitás és rend talpköve is lehet, mert e terv gondolatilag nem egyetlen centrum csalhatatlanságának és mindenhatóságának ingatag szerkezetére alapozza az ország jövőjét, hanem a demokratikus szocializmus alapeszméjére, az állampolgár szabadságára, kezdeményező készségére és önkormányzati képességére. Ehhez az állapothoz vezethet el az új alkotmány és azok a törvények, amelyek megalkotását a párt és a kormány kezdeményezi. A folyamatok és események mai szakaszában egyaránt nagyon nagy felelőssége van az államhatalomnak is és az állampolgárnak is. A hagyományos és bevált politikai intézményeknek éppúgy, mint az újonnan létrejöttéknek és létrejövőknek az a felelőssége, hogy önigazoló szándékaikat és öncélú szereplési vágyaikat félretéve segítsék formába önteni a nép törekvéseit és indulatait. Segítsenek a politikai kultúrától elszoktatott poliAz Országgyűlés 31. ülése, 1981