Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

2441 Az Országgyűlés 30. ülése, 1988. október 7-én, pénteken 2442 volt a jellemző, az ökológiai, gazdaságossági kérdésekben tulajdonképpen mértékadó válaszok nem hangzottak el. Azt is el kell mondanom, hogy a koordinációs bizottsági vitákban nagyon sok jó kompromisszum született, de milyen kérdésekben? Ezek a kérdések elsősorban a vízügyi létesítményekre vonatkoztak: a védmű vonalvezetésére, az esztétikai kérdésekre, a vízügyi létesítmények elhelyezésére. Mindakkor, amikor az úgynevezett háttér-problémákra került volna a sor, tehát a háttérszennyezések kérdésére, akkor mindig az volt a válasz, hogy ezek nincsenek benne a nagyberuházás költségkeretében, tehát ezekről itt nem tudunk vitatkozni, ezeket más helyen kell megbeszélni, majd a megyei szerveknél, a helyi tervekbe kell bekapcsolni, stb. Tehát végső soron azokról a kérdésekről van szó, amelyek az utóbbi időben előtérbe kerültek. Ezekben a kérdésekben nemigen tudtunk eredményre jutni és még azok a fontos problémák is, mint az egész térség szennyvizeinek gyűjtése és elvezetése, csak a bizottsági üléseken elhangzott fölvetések, levelezések után, a legutóbbi időben kerültek be azok közé a megoldandó feladatok közé, amelyeket részben a közeljövőben, részben pedig a következő ötéves tervben kell majd a vízügyi ágazattal közösen megoldani. A tájékoztatás harmadik fázisa, tisztelt képviselőtársaim, már ezekben a hónapokban zajlott le. Erre a tájékoztatási fázisra inkább az volt a jellemző, hogy a beruházást ellenzők szervezték, és itt pedig már elsősorban az aggályok, félelmek merültek fel, de olyan problémák is — politikai, döntéshozatali kérdések —, amelyekre a jelenlévő vízügyi szakértők nem tudtak megnyugtató válaszokat adni, hiszen az ezekben a kérdésekben nem jártas szakemberek ezeken a széles fórumokon, ahol nagyon sok ember vett részt, nem tudtak, nem akartak válaszokat adni. Kérdés az, hogy csak a tájékoztatás az a probléma, ami a hangulat változásához vezetett? Biztos vagyok benne, hogy nem. Hiszen konkrét problémák is fölmerültek városunkban ugyanúgy, mint máshol. Ezek a problémák nagyjából három kérdéskörre csoportosíthatók. Az egyik ilyen kérdéskör múltunknak és különösen nemzeti múltunknak kérdése, amely a városban különösen érdekli az embereket, hiszen joggal vagyunk büszkék rá. Ezekkel kapcsolatban joggal szokták idézni Kölcseyt: „Minden nemzet, amely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé tenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg." — mondja Kölcsey. Hogy áll ez a helyzet itt a városunkban, és területünkön, hiszen erről a kérdésről rendkívül sok szó esett a különféle vitákon? Az elmúlt időszakban a beruházás költségkeretéből mintegy 15 millió forintot fordítottak már eddig arra, hogy a területen meglévő régészeti lelőhelyek a beruházás megvalósításáig kerüljenek föltárásra. Azt is el kell mondani, hogy az összeg és a hátralévő idő nem elegendő arra, hogy valamennyi ismert régészeti lelőhely föltárásra kerüljön, és a régészeti lelőhelyek jelentős része valószínűleg nem kerülhet már a beruházás után sem föltárásra. De milyen jellegűek ezek a régészeti lelőhelyek? Valóban a nemzeti múltunkat érintik? Azt kell mondanom, hogy nem, többségükben őskori lelőhelyekről van szó, amilyenek az országban számos helyen akadnak, valószínűleg nagy értékük régészeti szempontból nincsen. Nagyon sokat idézik az úgynevezett limeseknek a kérdését, amely a Dunakanyarban lévő római őrtornyokra vonatkozik és sokszor úgy tüntetik föl, mintha ezek az őrtornyok valójában léteznének és a beruházás során megsemmisülnének. Ezeknek a limeseknek csak az alapjai találhatók meg itt-ott, illetve csak a nyomai találhatók meg. Maradéktalanul föltárásra fognak kerülni a beruházás során és dokumentálásra kerültek. Az már viszont ténykérdés, hogy a 23 őrtoronyból egyetlen olyan marad, amelyiknek a helye kívül marad a duzzasztás területén, de azt is meg kell mondani, hogy ezeknek az őrtornyoknak a maradványai korábban is az év jelentős részében víz alatt voltak, tehát bemutathatok nem voltak. Különösen érzékenyek vagyunk nemzeti múltunknak a maradványaira. Ezekkel mi a kérdés? A négy legjelentősebb magyar koraközépkort érintő régészeti lelőhelyek közül három egyáltalán nincsen veszélyben. Egyetlen egy olyan lelőhely van, az úgynevezett királyi város, amelyikkel kapcsolatban problémáink továbbra is fönnmaradnak. Miután koraközépkorunkról írásos dokumentumok alig maradtak fönn, ennek az időszaknak a dokumentumai jórészt a földbe rejtve szunnyadnak még mind a mai napig és föltárásukra sem kerülhet sor valami rohamos léptékkel, — még ha pénzünk volna is rá, meg kapacitásunk —, hiszen ez egy beépített város alatt terül el. Mégis akkor mi a probléma ezzel kapcsolatban? A probléma az, hogy ez az úgynevezett királyi város, ahol IV. Béla királyunk nyugszik és ahol számos Árpád-kori templom, a pénzverő maradványa található meg a mélyben, 1-5 méter mélységben fekszik a jelenlegi terepszint alatt. Most az a probléma, hogy a duzzasztás után a talajvízszint ugyan állandó szinten lesz ezen a területen, de kérdéses az, hogy ezen területnek egy részét nem fogja-e talajvíz borítani a jövőben és így ennek a területnek a föltárása technikailag is megnehezül, azon kívül drágább is lesz. Sajnos, úgy látszik, hogy ezt a kockázatot vállalnunk kell. Ami a jelenünket érinti a problémák kapcsán, a hatásterület egészén jelentkeznek azok a problémák, amik nálunk is; el kell viselnünk azokat a megpróbáltatásokat, amelyek egy nagyberuházás során érintik az adott területet, az építkezés kellemetlen hatásait. Ezt máshol is el kell viselni, talán mi abban különbözünk, hogy nagyon közel esünk a Dunához, a város szélén közvetlenül folyik majd a beruházó munka. Sikerült az említett kompromissszumok során olyan jó megoldásokat találni, amelyek által végső soron a szállítási útvonalak kevéssé fogják terhelni a várost. Azt is meg kell mondani, hogy csalódások is értek minket, mert a korábbi ígéretekben arról volt szó, hogy a szállítások a város úgyis túlterhelt főútvonalát el fogják kerülni és ezzel szemben