Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-29

2327 Az Országgyűlés 29. ülése, 1988. október 6-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor 2328 tettel erre a kényszerhelyzetre — csak 1989. január l-jétől kaphasson ilyen kedvezményt. Biztos vagyok abban, hogy ennek költségvetési kihatása kisebb, elvi­selhetőbb, s nem óriási összegért, némiképpen lakos­sági közérzetjavító intézkedést is jelentene, s taián egy törvény iránti bizalom is visszatérne választóink körében, hiszen már jelentkeztek azok a hangok, hogy tavaly megszavazták a törvényt, idén nem lehet, jövőre majd lehet, aztán 1990-ben jön egy új ország­gyűlés. Kérem, ne tegyük! Ennek jegyében kérem kompromisszumos javasla­1 torn támogatását; s ennek jegyében köszöm meg meg­tisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Következik Bodonyi Csaba, Borsod-Aba­új-Zemplén megyei képviselőtársunk felszólalása. BODONYI CSABA: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Pénzügyminiszter elvtárs! Kénytelen vagyok egy elő­zetes megjegyzéssel-kezdeni, egy viszonylag frissnek mondható parlamenti foghúzás után állok, ami jó hangulati előkészítés egy adótörvényhez való hozzá­szólásnak, megfelelő arckifejezést is biztosít -mindeh­hez, de nehezíti is a- mondandómat és elnézést kérek, ha netán hozzászólásom emiatt akadozó és melanko­likus lesz. • Az általános forgalmi adóhoz kívánok hozzászólni, ezen belül a műemlékvédelem és az áfa kapcsolatáról, valamint a társadalom által végzett és finanszírozott kommunális fejlesztések, városszépítő közhasznú munkák áfa-vonzatáról szeretnék szólni, és ezekkel kapcsolatban módosító indítványt tenni. Hazánkban — ahogy kulturált államokban ez álta­lános — a közelmúltig különböző díjilleték, adófize­tési kedvezmény, illetve mentesség segítette a műem­lékek hasznosítását; felújítását; fenntartását: Ez bizto­sította műemlékvédelmünk nemzetközileg is elismert magas színvonalát. Az újjászervezett adórendszer vi­szont, beleértve itt a vállalati és a házadót is -• ezeket a kedvezményeket megszüntette. A műemlékvédelem egalizáló szemlélettel, specialitásait, kulturális vetüle­tét figyelmen kívül hagyva, az építmény kategórián belül 25 százalékos áfa-kulcs alá került, beleértve az Országos Műemlékfelügyelőség által végzett munká­kat is. Engedjék meg, hogy összefoglaljam ennek képvise-• lőként és építész-tervezőként tapasztalható következ­ményeit. Az infláción túl a forgalmi adóval növelt költségek miatt sok folyamatban lévő, vagy előkészítés alatt álló helyreállítást a meghiúsulás veszélye fenyeget. (Bor­sodban az edelényi kastély, vagy a tokaji Zsinagóga ügyében nagy erőfeszítéssel'eljutottunk az állagmeg­óvásig,' a továbbfolytatás viszont teljesen bizonyta­lanná vált.) Számos, elengedhetetlenül szükséges hasznosítás és felújítás el sem kezdődhet vállalkozó partner hiányá­ban. A veszély — mondhatnám úgyis, a belföldi adós­ság — nem csekély. Országosan 9 és félezer egyedileg védett műemlék, 22 védett település és 150 műemléki környezet emlékeinek 60 százaléka a második világhá­ború óta nem lett felújítva. Közülük sok, hanem is a­rombolás révén, de az enyészeté lehet. Gondoljuk el, a felújítási ciklusidő 25—30 év. így még a színvonala­san felújított emlékeink is új, folyamatos terhet jelen­tenek. Ezt a terhet összességében az állami költségve­tés egyedül nem bírja, s nem vállalhatja. De törvé­nyein keresztül más forrásokat megnyithat, illetve fenntarthat. Ha egy beruházás nem valósul meg, az lehet elmaradt haszon, vagy elmaradt kár, beruházása válogatja. De egy elmaradt műemléki hasznosítás biz­tos anyagi, kulturális veszteség. A műemlék-hasznosítás iránti hazai vállalkozói ér­deklődés megcsappant, illetve miután ez drágább, kö­rülményesebb, lassúbb beruházás, átrendeződik az új épületek irányába, melynek adózási feltételei viszont azonosak. Ez konzervárja a rosszul hasznosított mű­emlékek helyzetét is. Marad tehát, sokszor utolsó re­ményként a külföldi tőke, melyhez műemlékeink sorsát- egyre inkább — s hozzáteszem egyre veszélye­sebb mértékben — kötjük. Mert a külföldi tőke, s ezt tapasztalatból tudom, hozza saját tervezőjét, haszno­sítási és üzemeltetési szemléletét, ami új beruházásnál elfogadható, termelőüzemeknél meg egyenesen ked­vező. De műemléképületeknél nem, mert ami a kül­földi tőkének csak üzleti poén, az nekünk történelmi hagyomány. Kerüljük el, s előzzük meg, hogy elidege­nítsék tőlünk, sőt konkrét használatából kizárjanak bennünket, örülünk az önzetlen külföldi segítségnek, ha látjuk a televízióban, hogy német turisták, Auszt* riába származott magyarok hazai műemlékeket állíta­nak helyre. De lehetünk-e erre büszkék is egyúttal? Különösen hátrányos helyzetbe kerülnek a köz­adakozásból, önkéntes adományokból épülő egyházi és más műemlékek, valamint a közhasznú városvédő, városszépítő akciók. Az ily módon finanszírozott munkák kettős adózás alá kerülnek. A már személyi jövedelemként vagy másképp adózott hozzájárulást tovább terheli, így csökkenti az ÁFA. Ez furcsa meg­ítélést, s nehezen indokolható apolitikus helyzetet teremt, hiszen a már egyszer adózott pénzből végzett munkák jelentős mértékben éppen az állami, tanácsi kötelezettségeken, vagyis a költségvetésen könnyíte­nek, ami nem érdemel büntetést. ­Ugyanilyen helyzetbe kerülnek a társadalom által végzett és finanszírozott kommunális fejlesztések is, például Miskolcon a Tudomány és Technika Háza tár­sadalmi összefogásból épülő épületénél vagyunk nagy gondban az ÁFA miatt. Ennyit a gondokról. Szeretném megjegyezni, hogy talán kevesebb lenne a műemlékkel kapcsolatos gondunk akkor, ha volna az országunkban, mint ahogy hat más szociaHsta-or­szágban van, egy magas szintű jogszabály, netán tör­vény, ami a műemlékkérdéseket rendezi, s lehetővé teszi a törvényközti egyeztetéseket. Kérem az építés­ügyi és igazságügyi miniszterünket és a kormányt, -hogy mérlegelje egy magyar műemléktörvény szüksé­gességét. Tisztelt Országgyűlés! Azt remélem, nem vagyok egyedül abban a felfogásomban, hitemben, hogy a műemlékek méltó hasznosítása és helyreállítása egy­ben kulturális örökségünk ápolását- és megmentését-

Next

/
Thumbnails
Contents