Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-29

2303 Az Országgyűlés 29. ülése, 1988. október 6-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor 2304 A tényleges építési költségek — mint ismert — ezt ma­gasan meghaladják. Amennyiben most nem kis rész­ben a szakszervezetek követelésére és kérésére az Or­szággyűlés a beterjesztett törvénymódosító javaslatot a visszatérítés felső határára elfogadja, úgy valós sérei­meg fogunk orvosolni. Ezen túlmenően nem kevés gondot okoz az alsó határt érintő adó-visszafizetési technika. Arra van szükség, hogy 10 ezer forint feletti adótartalom ese­tén ne csupán az értékhatár feletti, hanem a terjes összeg adótartalma visszaigényelhető legyen. Semmi­vel nem indokolható, hogy az első 10 ezer forint for­galmi adójával miért terheljük a lakásépítőket. A lakáskérdés mellett, súlya és jelentősége miatt külön is kell szólnom arról, hogy az elmúlt évek gaz­dasági intézkedései a működőképtelenség határáig, egyes esetekben azon is túl, rontották a közművelő­dés helyzetét. Nyilvánvalóan többirányú intézkedés szükséges a tarthatatlan helyzet megoldására. Első lé­pésként szükséges lenne, hogy a közművelődés tevé­kenysége az adómentes körből a 0-kulcsos tevékeny­ségi körbe kerüljön át, vagy más módon ellentétele­zésre' kerüljön az adórendszer ágazatot sújtó hatása — ezt is alternatives felfogásban. Ami a beruházásokat terhelő forgalmi adó kérdését illeti, csupán egy megjegyzést szeretnék tenni. A mun­kakörülmények fejlesztése, a munka-egészségügyi helyzet javítása, az egészséges táplálkozás érdekében az élelmiszer-fogyasztás szerkezetének változtatása, valamint a környezetvédelmi beruházások, az oktatás helyzetének javítása, a kutatás ösztönzése szükségessé tenné, hogy e területeken is módosítsuk az adósza­bályt. Indokoltnak tartjuk, hogy az e körbe tartozó beruházások forgalmi adóját az általános mértéknél nagyobb hányadban térítse vissza az állami költség­vetés. Tiszteit Képviselőtársak! Remélem, hogy a mostani ülésszak döntéseivel és azok következetes végrehajtásával hozzájárulunk a tárgyalt kérdésekben gondjaink csökkentéséhez. Vá­lasztóink most ezekben az órákban, de később is jog­gal igénylik és várják tőlünk, hogy az adótörvények módosításával minél több alapvető feszültséget old­junk fel. Amikor a tisztelt Háztól javaslataimnak a következő munkafázisokban gondos mérlegelését ké­rem, szeretném elkerülni, hogy én is olyan helyzetbe kerüljek mint néhány szakember, akik tavaly az adó­reform gyors bevezetését sürgették, és most annak kritikusává léptek elő. Köszönöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szót kap dr. Papp Elemér, Zala megyei képviselőtársunk. DR. PAPP ELEMÉR: Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Egy vallomással kell kezdenem. Az elmúlt hóna­pokban furcsa, majdhogynem tudathasadásos hely­zetbe kerültem. Választóimmal történt beszélgetésem alkalmával, ha az új adórendszer szóba került, csak szemrehányást kaptam: már megint mit szavaztunk meg! Ám ha kinyitottam a rádiót, leültem a tv elé, életrehívóitól csak jót hallottam, mint a magyar gaz­daság talpraállításának csodaszeréről. Felmerült ben­nem a kérdés: mint képviselő, melyik nézetet képvi­seljem, mert bármennyire is szeretnék elfogulatlan lenni, megbízható vizsgálatok hiányában nincs más le­hetőségem, mint elmondani saját véleményemet, amely egybeesik a szociális és egészségügyi bizottság tagjainak nézeteivel, akik drámai hangulatú ülésükön felhatalmaztak gondjaink tolmácsolására. Mondanivalóm összeállításakor eszembe jutott vá­lasztókörzetemben képviselői működését hajdan meg­kezdő nagy elődöm, Deák Ferenc intelme, amelyet ezúton tisztelettel ajánlok figyelmébe az adórendszer szülőatyjainak: „Az óvatosság — mégha túlzott volna is — mindig figyelmet érdemel, mert a túlzott merész­ség mindig több kárt okozhat, mint a túlzott óvatos­ság!" Ha ezen koncepciójában kitűnő, ám hamarjában összetákolt, minden előző tapasztalat, hagyomány nélkül bevezetett adórendszerre gondolok, az intelem időtállósága még inkább szembetűnő. El akarom ke­rülni a „post hoc, ergo propter hoc!", a téves követ­keztetés zsákutcáját, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy a pénzügyminiszter elvtárssal egyetértek, ami­kor azt írja a rendelkezésünkre bocsátott anyagban: „Az új adórendszer önmagában nem képes megoldani a piac hiányából fakadó gondokat, a szociálpolitika és a bérrendszer feszültségeit!" Nem is feladata. Ez így igaz. De az is igaz, hogy az sem lehet következménye, hogy egy egész országot teljesítmény-visszafogásraj munkájában érdektelenségre kényszerítsen, a passzív rezisztencia állapotában tartson! És most még nem beszéltünk az infláció gerjesztő hatásairól és a szá­momra lehangoló tényről, hogy kitűzött bevételei sem valósultak meg az előjelzések szerint. Engem még az sem vigasztal, hogy annakidején szé­les körű konzultációim alapján azok közé tartoztam, akik a személyi jövedelemadó ellen szavaztak. Sokak­kal egy értésben legnagyobb hibájának azt tartom, hogy egy konfuzus, a legkülönbözőbb pótlékokkal agyontűzdelt, a társadalom valós viszonyait figye­lembe nem vevő értékrendre alapuló bérrendszerre épít — mire másra építhetne? —, amely implicite ma­gában foglalja a bukás veszélyét. Szolidaritást vállalok mindazokkal, akik mindezen túl becsapva érzik magu­kat, mert hittek abban, hogy így a gazdaság áttekint­hetőbbé, a teljesítmény mérhetőbbé, az adórendszer egyszerűbbé válik. Őszintén megmondom, hogy mind­ezekből az ebadó és a lóadó megszűnését érezzük. Azt már egyenesen nem tartom tisztességesnek, hogy nem egyenlő mércével mér, mert hátrányt szen­vednek mindazok, akik az előbb említett, a munkát valós értékénél alacsonyabban elismerő bérrendszer miatt különmunkát kénytelenek vállalni, így többlet­teljesítmény miatt hátrányos helyzetbe kerülnek. Ma hazánkban nem luxusigények kielégítése érdekében, hanem a mindennapi megélhetés szorító kényszeréből vállalnak az emberek munkát, másodállást, ám pont őket sújtja legjobban az adórendszer. Ahogyan ezt ma országszerte mondják: ez az adó­rendszer a lustáknak kedvez, az átlagosoknak közöm­bös, a tenniakarókat orrbavágja!

Next

/
Thumbnails
Contents