Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-26

2093 Az Országgyűlés 26. ülése, 1988. június 30-án, csütörtökön 2094 A másik fő ok a sokat emlegetett cserearány-veszteség. De éppen a cserearány-romlás mutatja legszemléletesebben a magyar munka leértékelődését a nemzetközi együttműködésben. Általánosságban megállapítható, hogy iparunk döntően tömegigényeket kielégítő termékeket állít elő, amelyek elsősorban a hazai és a szocialista piacokon értékesíthetők, azonban ott sem mindig korlátlanul. A termékek a jelentősebb magasabb igényeket támasztó - nem rubel elszámolású - piacokon fokozatosan leértékelődnek és nem egy esetben onnan kiszorulnak. E folyamat azért is erősödik, mert bővül azoknak az országoknak a száma, amelyek a mienkével azonos minőségi színvonalat képviselő termékeket állítanak elő és ráadásul kisebb költségráfordítással termelnek. Tehát, ha exporttermékeink minőségét továbbra is a jelenlegi színvonalon tartjuk, a világkereskedelemben való részesedésünk, - amely a 70-es évek óta napjainkig a felére csökkent tovább fog csökkenni. Az még lehangolóbb, hogy a viszonylag alacsony minőségi színvonalat képviselő termékeink esetében sem vagyunk képesek biztosítani a gyors gyártmánycserélődést, a stabil kivitelezési minőséget, a megfelelő szervizt és a létrehozott termékek minőségének, küllemének megőrzését megfelelő csomagolással. Termékszerkezet-váltásunk lassú ütemére utal, hogy az állami ipar értékesítésében az új és korszerűsített termékek aránya az utóbbi években nem éri el az 5 százalékot. A termékek döntő többsége - több, mint 90 százaléka - a korábbi években gyártottakhoz hasonló, változatlan formában készül. Ugyanakkor az is riasztó, hogy az új gyártmányok vizsgálatát végző minőségellenőrző intézetek megállapítása szerint az ipar által kifejlesztett új gyártmányoknak csak 60-70 százaléka felel meg a hazai előírásoknak, amelyek a felhasználhatóság szempontjából a minimális követelményrendszert testesítik meg. A lassú gyártmánycserélődés mellett a kiviteli minőség ingadozása tekinthető iparunk egyik legsúlyosabb problémájának. Ez egyben utal minőségszabályozási rendszerünk korszerűtlenségére, rugalmatlanságára is. Megállapítható, hogy a 80-as évek eleje óta az ipar területén minőségügyi vonatkozásban romló tendencia alakult ki, amely megfelelő intézkedések nélkül a következő években várhatóan felgyorsul. A romló tendencia kialakulását rendszerint a nem tagadható objektív okokkal - alap- és segédanyag ellátási problémák, beruházási és importkorlátok hozzák összefüggésbe, figyelmen kívül hagyva azokat a magatartási problémákat, amelyek mind a vállalatok, mind pedig az egyes munkavállalók körében sűrűn előfordulnak és a minőségi hiányosságoknak igen jelentős hányadát idézik elő. A szerkezetátalakítási program kapcsán kiadott dokumentumokból kitűnik, hogy az Ipari Minisztérium nagyon sok intézkedést hozott a minőség jobbítása, fejlesztése érdekében. Többünk problémája azonban az, hogy ezek konkrét eredményei nem tükröződnek. Vállalataink zöme - eltérően a kevés kivételtől - tudomást sem vesz ezekről. Valójában a piaci kényszer hatására kellene, hogy kialakuljon a minőségi szemlélet. A probléma azonban ott van, hogy ezek a piaci mechanizmusok még nem igazán működnek vagy hatnak, így vállalataink elkényelmesedtek. Közvetlenül nem akarunk beleavatkozni vállalataink életébe, hiszen önállóságuktól remélünk a minőség terén is változást, közvetve meg úgy tűnik, nem megy a dolog. Évek óta a minőség fontosságáról és szükségességéről beszélünk mindenhol és mindenütt, de a helyzet jottányit sem változott. Ha adminisztratív eszközökkel nem akarunk élni, márpedig nem akarunk, a piaci kényszer pedig még nem elég hatásos, akkor az Ipari Minisztériumnak, vagy valamelyik felügyeleti szervnek legyen arra jogköre, hogy felelősségre vonhassa legalább azokat a vállalatokat, illetve ezek vezetőit, akik rossz minőségű exporttermékeikkel lejáratják a magyar munka presztízsét. Egyben az ilyen ügyeknek nagyobb nyilvánosságot kellene biztosítani, talán mások is okulnának belőle. Ezek a vállalatok ugyanis kettős kárt okoznak a magyar népgazdaságnak. Egyrészt kárt okoznak saját maguknak, másrészt az egész magyar iparnak, hiszen ennek következtében elszenvedett piacvesztés értéke és mértéke sokkal súlyosabb, mint a konkrét vállalati kár. Igazából nem is mérhető. Addig is, amíg a piaci és pénzügyi kényszer nem tanítja meg vállalatainkat az exportkötelezettségeik jó minőségű teljesítésére, a fegyelmezés eszközével élni kellene. Információs hiányosság miatt a minőségi veszteségeknek csak egy része került kimutatásra. A tényleges veszteségek feltehetően a kimutatottaknak legalább a dupláját teszik ki és így meghaladják az évenkénti 15 milliárd forintot. Indoklásul - úgy gondolom - ez elég nyomós érv. Iparunk nagy gondja és ez szorosan összefügg mind a minőség, mind pedig a szerkezetátalakítás egyéb összetevőivel az, hogy nem tudjuk az ütemes termelés feltételeit biztosítani. Túl a valós és meglevő objektív körülményeken - mint már utaltam rá ez legtöbb esetben szubjektív tényezőkön is múlik. Termékeink minősége elsődlegesen nem közvetlenül a munkapadok mellett, vagyis a végrehajtás legalsó szintjein dolgozók jó vagy rossz munkájától függ, de nem is a jó, vagy kevésbé jó minőségellenőrző rendszerektől, bár természetesen nem kis mértékben ezektől is. Igazában az attól függ, hogy az adott termelőegységben a művezetőtől az igazgatóig, tehát a közép- és felsőszintű vezetők, akiket úgy nevezünk, hogy műszaki értelmiség, milyen munkát végeznek. Hogy a munkaszervezés, anyagellátás, technológiai fegyelem, a technikai háttér, az ennek megfelelő termékszerkezet, az anyag- és időráfordítások, tehát az ütemes termelés feltételei általuk megfelelő színvonalon biztosítottak-e. Összegezve tehát az emberi vezetői tényezőkön múlik elsősorban a minőség és a hatékonyság. Erre több képviselőtársam is utalt már. A vezetői igényesség terén van a legnagyobb lemaradásunk a fejlett ipari országokhoz képest. E téren óriási tartalékaink vannak. Ennek nagyon sok összetevője van: oktatás, képzés, energia és erkölcsi elismerés, jól ismerjük ezeket, így nem térek ki ezek részletezésére. Az bizonyos, hogy szerkezetátalakítási programunk csak akkor lesz hiteles, ha ehhez szemléletátalakítás is párosul. Szerkezetátalakításunk csak akkor éri el ered-