Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-26

2075 Az Országgyűlés 26. ülése, 1988. június 30-án, csütörtökön 2076 de bányászati fejlesztésekhez és pernye alapú építőanyag gyártásához is jók a feltételek, a tervek is készen vannak Oroszlányban. Mindenképpen szükségesnek tartjuk, hogy a várható feszültségek feloldására időben felkészüljünk és az esetleges visszafejlesztéssel elkerülhetetlenül együtt járó veszteség a lehető legkisebb legyen. Most gyors és megalapozott döntésekre van szükség. Az utóbbi időben a tatabányai szanálás körül kialakult huzavona is a bizonytalanságot, a veszteségeket növeli, felerősíti a vállalat csendes erózióját. Félő, hogy pont az a produktív munkát végző bányász hagyja el a szakmát, akit helyben tovább lehetne foglalkoztatni, vagy Oroszlányban, Tatabányától 15 kilométerre a jelenleg ott dolgozó 500 lengyel bányász helyett. Ilyen szempontból minden ésszerű megoldást számításba kell venni. Például költséges munkahelyteremtő beruházások mellett vagy helyett a felszabaduló munkaerőt átirányítani olyan vállalatokhoz, ahol gazdaságosan telepíthető a második vagy a harmadik műszak, vagy folyamatos munkarend. A bányászatban még a négyszer hatórás munkarendnek is lehet teljesítményfokozó hatása. Ezen szabad kapacitások bevonása a gazdaság vérkeringésébe a legolcsóbb megoldás, sokat segíthet a várható foglalkoztatási feszültségek gyors oldásában, az egészségesebb iparszerkezet kialakításában az ország más területein, az ipar más ágazatiban is. Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül javaslom, hogy az ipari miniszter beszámolóját fogadjuk el. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Most Borsod-Abaúj-Zemplém megyéből Dudla József képviselőtársunk következik. DUDLA JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés, Kedves Képviselőtársaim! Az ipari szerkezetátalakítás nagyon összetett, sokrétű, társadalmi előfeltétellel és hatással rendelkező feladat. Megvalósítása nemcsak műszakigazdasági koncepciót, eszközöket igényel, hanem egyértelmű és határozott politikai akaratot, magatartást és társadalmi támogatást is. Mi jut eszébe manapság az embernek, ha azt hallja, magyar ipar? Többnyire elgondolkodtató statisztikák a világpiaci térvesztésről, erőtlen akciók a veszteségforrások felszámolására, fájdalmas döntések helyett ideig-óráig ható módszerek és gesztusok, nagy elhatározások, túlzó remények és nagyon sokba kerülő tévedések. Noha vannak tiszteletre méltó, nemzetközileg elismert műszaki-gazdálkodási eredmények is, az ténykérdés, hogy az ipar hatékonyságának, exportképességének javulását az elmúlt tíz évben aligha segítette a szerkezetváltás. Annak ellenére sem, hogy a párt határozatokkal sürgette, az Országgyűlés törvényekben írta elő a végrehajtást. Kézenfekvő a kérdés: kiken, vajon kizárólag az ágazat irányítóin és dolgozó kollektíváin múlott-e, hogy a célokkal ellentétes folyamatokjátszódtak le? Alig hiszem. Az elmúlt évek ipari fejlődésében - az ágazat népgazdasági súlyánál fogva - összesűrűsödve jelentkeztek a gazdaságpolitika és a gazdaságirányítás következetlenségei, ellentmondásai, hibái. Sajnos, az iparirányítás saját tévedéseivel meg is tetézte mindezt. Nemzetközi összehasonlításban sem kevés az a pénz, amit beruházásokra, fejlesztésekre költöttünk, de mint itt több hozzászóló képviselőtársam föltette a kérdést, hogyan? Az ipari beruházások zöme még 1975 és 85 között is a korszerűtlen termelési struktúrában való bővülést szolgálta. A piaci igényekhez való igazodás helyett a korábbi szerkezetet konzerváló és lemerevítő állapot alakult ki. Alacsony volt a megújítás mértéke, alig jöttek létre a fejlett technikát hordozó, kitörést eredményező új tevékenységek. Amikor pedig az egyensúlyi zavarok miatt ismétlődő, alapvetően a beruházásokat érintő forrásszükítésre kényszerültünk, ez a körülmény az ipar teljes keresztmetszetét érintő restrikcióval párosult. Kényszerűségből ugyan, de korlátoztuk azon területek fejlődési lehetőségeit is, amelyek a szerkezetkorszerűsítés hordozói lehettek volna. Foglalkoztatási, export szempontokra tekintettel viszont életben tartottunk, kedvezményeztünk, visszafejlesztésre érett területeket. Túlzott értékké vált a viszonylagos konfliktusmentesség, a biztonság és túlbecsültük az irányítás döntési szabadságát ennek megvalósításában. Aggódva láttuk, hogy leértékelődik a szellemi munka, megreked a műszaki kutatás, fejlesztés, de gyakorlatilag nem tudtuk megakadályozni ezt a folyamatot. Amikor pedig úgy tűnt, hogy kicsit javult az egyensúlyi helyzet, máris a növekedés gyorsításáról, a dinamizálásról ábrándoztunk, remélve, hogy az majd automatikusan és fájdalom nélkül megoldja a szerkezetváltást is. Ahogyan a kialakult helyzet okai nem kizárólag ipari eredetűek, éppúgy a megújulás sem csupán ágazati feladat. Az ipart nem lehet kiemelni gazdasági, társadalmi környezetéből és úgymond „csillagos ötösre megcsinálni". Ezt megelőzi a gazdasággal kapcsolatos egész politikai magatartásunk, értékeink felülvizsgálata, újrafogalmazása. Úgy, ahogyan ezt a párt és a kormány utóbbi időben keletkezett dokumentumai tartalmazzák. Most olyan helyzet alakult ki, melyben társadalmi, gazdasági viszonyaink korszerűsítése, a politikai, gazdasági reform megvalósítása hozza, hozhatja lendületbe az ipart. A párt gazdaságpolitikájának változása, a kormányzati szerepvállalás módosulása egyértelműen segíti a szerkezetváltás felgyorsítását. A foglalkoztatás, a tulajdonviszonyok, a belső ellátás, a szerkezetátalakítási veszteségek elvi megítélése és gyakorlati kezelése más, mint korábban. Nem állítom,; hogy megtaláltuk a bölcsek kövét. Ennek az iránynak is vannak kockázatai, de ismereteink szerint a legtöbb eredménnyel mégis ez kecsegtet. Az előttünk álló években az elérhető gazdasági eredmények tekintetében korlátozott a gazdaságpolitika mozgástere, míg más vonatkozásban, ahogy miniszterünk fogalmazott, a gazdasági erőtér formálásában nagyobb a szabadság, vagy inkább a kényszer. Ma ugyanis már nem egyszerűen a termelési szerkezet átalakításáról, sokkal többről, a gazdaság és benne az ipar modernizációjáról van szó. Nemcsak a termék, a technológia, termelési eszköz korszerűsítése a tét, hanem az, hogy tulajdoni-szervezeti-intézményi struktúrák, a tervezés-irányítás-vezetés, a vállalat társadalmi-környezeti kapcsolatai is feleljenek meg