Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-26

2059 Az Országgyűlés 26. ülése, 1988. június 30-án, csütörtökön 2060 Amainél lényegesen kedvezőbb feltételeket kell kínálnunk. El kell hárítani ennek a jelenleg még útjában álló fékező, adminisztratív és egyéb akadályait. Nem véletlen, hogy több év alatt csak alig néhány száz millió dollár értéket tudtunk ezen a csaTomán bevonni és ennek is egy kis része csak a működőtőke. Növelni kell a piac szereplőinek számát, garantálni kell biztonságos működésüket. A foglalkoztatás új forrásai a mini-vállalkozásokból erednek, amelyek kooperatív módon kiszolgálják a nagyvállalatok háttéripari igényeit is, racionálisabbá téve gazdálkodásukat. Az iparilag élenjáró országokban az utolsó 15 évben az iparban létesített munkahelyek 90 százalékát a kisvállalkozások teremtették meg. Ide áramlott a nagyipari szerkezetátalakítás miatt felszabadult munkaerő. Ezt a munkaerő-felvevő területet Magyarországon is meg kell erősíteni, esetenként egy-egy vállalat köré tömörülő kisvállalkozásokkal. Gondoljunk csak vissza, amit az elején mondtam, az a 100 százalékos többletfoglalkoztatás mit jelent, ha valóban bekövetkezik egy igazi szerkezetátalakítás. Ezeknek az embereknek időben biztosítani kell a munkahelyet, a foglalkoztatás lehetőségét. Ezzel kapcsolatban kitérőképpen hadd mondjam el, hogy a Fiat Művek 1700 kisvállalkozóval dolgozik, s ha ez az 1700 kisvállalkozó, ami 20 főnél kevesebb létszámot foglalkoztat, ha ez megszűnne, akkor a Fiat Művek ugyanúgy járna, mint ahogy nálunk a Ganz-MÁ

VAG járt, amikor a csavartól a mozdonyig mindent a nagyvállalatnak kellett gyártani ezer százalékos rezsivel, ahelyett, hogy a kisvállalkozásokban viszonylag minirezsivel előállították volna ezeket a kooperációs termékeket. Ezzel kapcsolatban, megint csak pihentetőül, hadd javasoljam: megjelent Haley-nek egy könyve Az autóváros címmel, amindazok, akik a gazdasággal vagy az ipar szerkezetátalakításával foglalkoznak, politikusok és gazdasági szakemberek, olvassák el, mert nagyon érdekes gondolatokat kapnak belőle, hogy mit és hogyan kell tennünk. Azt tapasztaljuk, hogy az iparilag fejlett államokban a hozzáadott érték 70-75 százaléka a szellemi alkotó munkából ered, amely természetesen egyformán érvényes a magasan kvalifikált szakmunkásra és a jól képzett mérnökre és közgazdászra. Ebből is következik a szakemberállomány szakismeretének fontossága. A szerkezetátalakítás egyik kulcseleme az oktatás, a képzés, az átképzés. Az utóbbi években a különböző erőforrások egymáshoz viszonyított fontossági sorrendjében előtérbe került a tudás, az ismeret és ennek hordozója, az együttműködésre alkalmas, magasan kvalifikált szakember. Nem viselhető el, hogy hazánkban százezer lakosra alig ezer egyetemi és főiskolai hallgató jut, míg a hozzánk hasonló, a velünk összemérhető országokban ez két és félezer. Az iparilag fejlett államokban ez ötezer fő. Tessék elképzelni, hogy a magyar iparnak, a magyar gazdaságnak ezekkel az országokkal kell majd versenyezni az elkövetkezendő évtizedben, egy olyan korszakban, amikor az ipari vállalatokban olyan változás következik be tíz év leforgása alatt, ami az elmúlt évszázadban történt együttvéve. Mióta mondjuk, hányszor és hány helyen, hogy ezen a területen változtatni kell, és történt változás? Semmi. Az, ami most a kormány részéről intézkedés történt, az ugyan biztató, de messze nem oldja meg ezt a problémát. Az a kérésünk az új oktatásügyekkel foglalkozó miniszter elvtárshoz, hogy nagyon komolyan foglalkozzon ezzel a kérdéssel, mert mi, képviselők elszántak vagyunk arra, hogy nem hagyjuk nyugton ezért és állandóan műsoron tartjuk ezt a témát, mindaddig, amíg ebben nem lesz előrelépés. Mert szent meggyőződésünk, hogy ennek az országnak az egyetlen kincse az a 130 ezer ember, aki a reprodukció folytán mindig belép az életbe. Ennek a 130 ezer embernek a tudásszintjétől függ az, hogy ez az ország milyen gazdag lesz és mennyire állja a versenyt a következő években, évtizedekben. Erre a 130 ezer emberre, aki minden évben elkezdi a működését, ennek a képzését szinte a bölcsőtől a koporsóig meg kell tervezni és erre egy programot kell az oktatásüggyel foglalkozó tárcának létesíteni. Ebben nem lehet alku, mert ez az ország jövőjének egy kulcskérdése. Az ipari bizottság és a témát megtárgyaló többi parlamenti bizottság is támogatja az ipar szerkezetátalakításra előterjesztett programot, amelyről tudjuk, hogy egy olyan program, amely zömében célkitűzéseket tartalmaz, s a feladat megoldásának harmadik dimenziójával, a fejlődés feltételrendszerének meghatározásával adós maradt, illetve talán úgy kellene fogalmaznom, hogy ez nemcsak az iparvezetésnek, hanem a teljes gazdasági vezetésnek, a kormánynak a feladata. A kormánytól azt várjuk, hogy a makrofolyamatok társadalmi, közgazdasági befolyásolásával segítse elő a műszaki-tudományos-technikai forradalom kiteljesedését, és az ehhez szükséges infrastruktúra megteremtését, valamint a vállalatok közötti piaci kapcsolat hatékony erőterét. Az iparvezetés feladata a gyorsabb döntés, olyan, az egész társadalmat foglalkoztató témakörökben, mint a mikroelektronikai gyártás, vagy a személyautógyártás, amivel harminc éve irritáljuk a közvéleményt. Hol igen, hol nem. Célszerű lenne most már pontot tenni ennek a sokféle variációnak, sokféle változatnak a végére, mert a döntési mechanizmusunknak a szégyene a közvélemény felfogásában is. Az iparvezetéstől várjuk a gyorsabb döntést a korszerű háttéripar megteremtése ügyében is. Ez összefügg egyébként az előbbi kérdésekkel is. Terészetesen ezt a kisvállalkozók bevonásával értjük. Nagyon fontos, hogy a kutatásfejlesztés hatékonyságának javítására is egy megfelelő program készüljön, miután nem tudjuk a kutatásfejlesztésre fordítandó pénzösszeget jelentősen emelni; Villányi elvtárs véleménye szerint itt minimálisak a lehetőségek. Ebből következik az, hogy a kutatásfejlesztésre fordítandó pénz hatékonyabb felhasználására kell a hangsúlyt helyezni. Erre megvannak a lehetőségeink, a tartalékaink, például az információs infrastruktúra kialakításával, megszervezésével és működtetésével. A miniszter elvtárs expozéjában utalt ezekre a kérdésekre, de részletesen - érthető módon - nem térhetett ki a konkrét megoldásokra. Végezetül javaslom a témakör népgazdasági fontos-