Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-23

1801 Az Országgyűlés 23. ülése, 1988. március 16-án, szerdán 1802 szélgetések arról győztek meg, hogy a jelenlegi enge­délyezési eljárás — véleményem szerint — nem töké­letes. Az engedélyek kiadása a tanácsok ipari ellátás­felügyeleti hatósági jogkörébe tartozik. Az engedély kiadása után viszont a tevékenység ellenőrzése már közlekedési szakhatósági feladat. Indokolt lenne az ipar gyakorlás feltételeit eleve a közlekedési hatósá­goknak elbírálni. Teherfuvarozásnál az 5 tonnás fel­ső súlyhatár korlátozása ugyancsak meggondolandó, azt hiszem helyesebb, ha ezen a területen is a ráter­mettség, a megbízhatóság és az ár dönti el a versenyt, nem pedig egy íróasztal mellett kitalált bűvös szám. Napjainkban már közhely emlegetni a hazai személy­es tehergépkocsipark magas korát, már-már a közle­kedés biztonságát veszélyeztető leromlott műszaki állapotát. De hadd jegyezzem meg, hogy kevés kivé­teltől eltekintve a járművet üzemeltetők még a leg­elemibb karbantartással sem törődnek. Rossz nézni a tartósan száraz idényben is sáros, kopott autókat, jelezvén az alacsony műszaki kul­turáltságunkat, és azt, hogy meglévő értékeinket sem védjük eléggé. Ide tartozik a rossz hatású hangtompí­tóval közlekedő, fekete füstöt kibocsátó járművek nagy száma (erről Kiscelli elvtárs is beszélt már), amelyek rendszeresen károsítják környezetünket. Re­méljük, hogy végre érvényt szerzünk régi normáink­nak, és a törvénytervezet 29. §-ában megfogalma­zott bemérő állomások végre rendet teremtenek ezen a területen is. Indokolt lenne a kismotorok zaj­szint-vizsgálatát is bevezetni. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat kiemel­ten foglalkozik a közúthálózat megóvásával, a rend és a tisztaság fenntartásával. A tanácsi és a közúti igaz­gatósági szakemberek egybehangzó véleménye, hogy az útfelügyelőik intézkedési jogköre korlátozott, nin­csenek felruházva teljes körű hatósági jogosítvánnyal, vagyis azonnali intézkedési lehetőséggel, ugyanakkor az általuk kezdeményezett feljelentés ügymenete rendkívül hosszadalmas, bürokratikus, ami nem ösz­tönző még tettenérés esetén sem intézkedésre. Egy személyes példával szeretném befejezni hozzá­szólásomat. Manapság nem minősül népszerűnek vala­miről elismerő szavakat mondani. Én most mégis megteszem. A közelmúltban huzamosabb időt töltöt­tem vidéki honpolgárként Budapesten és gyakran vet­tem igénybe a tömegközlekedést. Műszaki középve­zetőként szinte lenyűgözött az a szervezettség, amely térben és időben egyaránt szolgálja az utazni kívánó ember legváltozatosabb igényeit. Lehet, hogy ezt a fő­városi lakos nem érzi igazán, mert ez természetes, ne­kem azonban van alkalmam az összehasonlításra. Sze­retném még egyszer hangsúlyozni; hogy ez egy vidéki kisváros honpolgárának személyes véleménye. Befejezésül: támogatom az új közúti közlekedési törvényünk elfogadását, mert azt várom tőle, hogy megvalósulása nyomán kevesebb kritikai és több elis­merő szó illetheti hazai közlekedésünket. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Hajdú-Bihar megyéből Szilágyi Sándor képviselőtársunk következik. SZILÁGYI SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Ked­ves Képviselőtársaim! Az Országgyűlésen az 1985. évi képviselőválasztás óta igen sok törvényjavaslatot, illet­ve módosítást tárgyaltunk meg és fogadtunk el. Min­den ülésszakra esetenként még kettő is jutott. Ezek nagy érdeklődést és vitákat váltottak ki a parlament munkájában és a társadalom tagjai között, amelynek mindig építő szelleműnek és megértőnek kellene len­nie a társadalommal szemben. Tisztelt Országgyűlés! Nagy érdeklődéssel és vára­kozással vettem kezembe a most tárgyalásra kerülő közúti közlekedésről szóló törvényjavaslatot, amely­nek a parlament elé kerülése ismereteim szerint több­fordulós, hosszas előkészítő munka eredménye, amit úgy is, mint a parlament építési és közlekedési bizott­ságának tagja, szeretnék megerősíteni. Ki tudtam ol­vasni a törvényjavaslatból azokat az észrevételeket és módosító javaslatokat, amelyekről véleményem sze­rint már a bizottsági üléseken igen szenvedélyesen, nagy hozzáértéssel mondták el véleményüket és javas­lataikat képviselőtársaim és a szakemberek. A közúti közlekedési törvényjavaslatról elmond­hatjuk, hogy a szakemberek és a társadalmi vita ered­ményeként a tervezet jó logikai felépítésű és tartalmú lett. Az előkészítő munka alapján a tárca konkrét tör­vényjavaslatot és végrehajtási rendeletet terjesztett elő, amely jól szabályozza a közúti közlekedés egésze komplexumát. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat három elemre épül fel. Az első az ember, aki részt vesz a köz­úti közlekedés valamilyen formájában és meghatároz­za ezek alanyi jogát a közlekedés részvételében, vala­mint e jogok gyakorlásának feltételeiben. Például a járművezetőnek a jogosítvány mellett biztonságos ve­zetésre alkalmas állapotba kell lennie, vagy a gépjár­művezetők továbbképzésének szükségességét és kö­telességét is felveti némi szigorítással, ami sok esetben indokolt. Nagyon helyesen fokozott védelmet biztosít a forgalomban a gyalogosoknak, különösen a gyere­kek, az időskorúak, valamint a mozgáskorlátozottak részére. Második eleme a közúti jármű, amely a jármű mű­szaki állapotával, az alkatrész-utánpótlással, a javítás­sal és a járművek műszaki vizsgáztatásával foglalkozik. Itt szeretném megemlíteni, hogy a közúti közlekedés­ben Hajdú megyében több mint 92 000 darab külön­böző gépjármű vesz részt, ezek 20—22 százaléka áru­szállítással foglalkozó jármű. Az országban forgalom­ban lévő gépjárműveknek körülbelül 4.3 százaléka van megyénkben. Műszaki állapotukról csak megerősíteni tudom a korábban elmondottakat, hogy a gépjármű­vek műszaki állapota nagy mértékben elhasználódott. Az utóbbi években megváltozott a személy- és áru­szállító szervek összetétele, megnövekedett a magán­fuvarozók száma. A személyszállításban 522 fő magántaxis vesz részt, az árufuvarozásban pedig 3.723 különféle teherbírású gépkocsi. Sajnos, a magánkéz­ben lévő tehergépkocsik túlnyomó részt a vállalatok által leselejtezett járművek, amelyek műszakilag na­gyon elhasználódtak, és üzemanyag-fogyasztásuk is

Next

/
Thumbnails
Contents