Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-23

1773 Az Országgyűlés 23. ülése, 1988. március 16-án, szerdán 1774 Következik a közúti közlekedésről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Urban Lajos közlekedési minisztert illeti a szó. URBÁN LAJOS: Tisztelt Országgyűlés! A parlamenti üléseken az előadók igen gyakran nagy elődeink idézeteivel kezdik, vagy végzik beszédeiket. Sajnos, a közutak, illetve a közúti közlekedés ügyében támogatóként Széchenyi Istvánt nem említhetem, mert, az általa kialakított magyar közlekedéspolitika szerint „a közutak legkevésbé alkalmasak a közlekedések alapját szolgálni, ezért országos fővonalakra nem ajánlhatók". Ezzel a 150 évvel ezelőtti megállapítással szemben nem kell érvelnem amellett, hogy ma országunkban a közúti közlekedés a leggyorsabban fejlődő közlekedési alágazat, amelynek zavartalan működtetése nélkül sem gazdaságunk, sem társadalmunk nem képes létezni. A közúti közlekedés rohamos fejlődésének érzékeltetésére szükségesnek tartok néhány adatot ismertetni. Magyarországon 1960 óta a személy gépkocsiállomány több mint ötvenszeresére növekedett, és túlhaladta az 1,7 millió darabot. Több mint három millió személynek van gépjárművezetői engedélye, minden második család, rendelkezik gépkocsival, és használja munkábajárásra, pihenésre, külföldi utazásokhoz. A tehergépkocsi-állomány elérte a 200 ezret, az autóbuszok száma 27 000, a motorkerékpároké mintegy 400 000. Ezek a járművek, valamint az évente hazánkban megforduló több mint hárommillió külföldi személygépkocsi, és az országon áthaladó mintegy 300 000 kamion vesz részt a közúti forgalomban. A rendkívül dinamikusan növekvő közúti forgalommal útjaink állapota és kapacitása — sajnos — nem tudott lépést tartani. A forgalom folyamatos növekedését csak jelentős késéssel tudja követni a közúthálózat fejlesztése, korszerűsítése, az új utak építése. Az útfelületi egyre szűkebbnek bizonyul, és így növekszik az utakon a zsúfoltság, a balesetveszély. A közúti balesetek száma 25 év alatt az 1960. évinek több mint háromszorosára emelkedett. Évente 1500—1700 ember veszíti életét az utakon. A szám annak ellenére is riasztó, hogy az utóbbi 15 évben a balesetek következtében megsérültek és elhunytak száma lényegében nem változott. Tisztelt Országgyűlés! A vasúti, a légi és a víziközlekedést 15-20 éve már törvények szabályozzák. A közúti közlekedésben, ahol a legnagyobb szükség van a viszonylag gyorsan változó különböző érdekek öszszehangolására, széles körű hatósági teendők meghatározására, ma még nincs törvény, amely keretet adhatna a jogi szabályozás számára. A közúti közelekedésben a forgalmi szabályokat a járművezetőknek, de a gyalogosoknak is a nap minden órájában önállóan, saját érdekükben természetes módon kell alkalmazniuk. Ez az a terület, ahol a forgalomban részt vevőknek sokszor egyéni érdekek alárendelésével együtt kell élni a nehezedő forgalmi körülmények között. A közúti közlekedés gyorsütemű fejlesztése az életet rugalmasan követni képes jogszabályokat igényelt, ezért eddig a közúti közlekedést elsősorban miniszteri rendeletek és minisztertanácsi rendelet szabályozta. A motorizáció fejlettségének jelenlegi szintje azonban már lehetővé teszi, hogy hosszabb távon meghatározzuk azokat az alapvető elveket és rendelkezéseket, amelyeknek a keretei között a szabályok ezen túl már nemcsak követik a kialakult gyakorlatot, hanem előre is mutatnak, segítik a közúti közlekedés helyes irányú továbbfejlődést. A közúti közlekedést a különböző országokban viszonylag nagyszámú, a részletkérdésekre is kiterjedő jogszabályokkal, törvényekkel szabályozzák. A szabályozás formája, módszere szinte államonként különböző. Mi egyetlen törvényben tartottuk legjobbnak összefoglalni a közúti közlekedés egészére, az utakra, ezen belül természetesen a kerékpárutakra, azok fejlesztésére, fenntartására, használatára, és ezen belül a közúti közlekedésben gyalogosként, kerékpárosként, járművezetőként részt vevő emberre, járművekre, a közúti közlekedés által egyre fokozódó környezeti ártalmak mérséklésére vonatkozó szabályozás alapjait. Tartalmát tekintve azonban szorosan igazodnunk kell elsősorban a fejlett közúti közlekedéssel rendelkező európai államok szabályaihoz. Ehhez biztosítanak keretet a közúti közlekedést és a közúti jelzéseket szabályozó sokoldalú nemzetközi egyezmények, amelyekhez hazánk is csatlakozott. Tisztelt Képviselő Elvtársak! Az eddig elmondottak alapján javasolom a tisztelt országgyűlésnek, hogy törvényben határozza meg a közúti közlekedés további jogi szabályozásának, valamint a hatóságok működésének legfontosabb céljait, az állami szervek feladatait, a közlekedésben részvevők alapvető jogait és kötelességeit, mindazok felelősségét, akiken akár közvetlenül, akár közvetetten múlik a közúti közlekedés továbbfejlődése, biztonságának növelése. A törvényjavaslat egyes fejezetei átfogják az egész közúti közlekedést, annak valamennyi lényeges elemét. Meghatározzák a közúti közlekedés jogi szabályozásának elveit, megállapítják az állam feladatait, az állami és egyéb szervek felelősségét. Felhatalmazást adnak a Minisztertanácsnak és a minisztereknek a további szükséges szabályozásra. Végül megállapítják azokat a legfontosabb részletszabályokat is, amelyek az állampolgárok széles körét, alapvető jogait és érdekeit érintik. Tisztelt Parlament! Az önök kezében lévő törvényjavaslat több mint két éve folyó előkészítő és egyeztető munka eredménye. Az országgyűlés két bizottsága már a javaslat téziseit is megtárgyalta, így alakult ki a törvényi szabályozás kerete, amelyet széles körű társadalmi és szakmai viták formáltak tovább. A vitákban tevékenyen működtek közre a közúti közlekedés hivatásos és nem hivatásos, aktív és passzív résztvevői. A Minisztertanács által elfogadott tervezetet ismét megtárgyalta az Országgyűlés kibővített építési és közlekedési bizottsága, ahol további tartalmi és szövegezési változtatásokra is javaslatokat kaptunk. A javas-