Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-22

1701 Az Országgyűlés 22. ülése, 1987. december 17-én, csütörtökön 1702 nek erősítéséről törvényt alkotunk, akkor az a véleményem, hogy a politikai akarat nyer törvényi megfogalmazást, ha az országgyűlés mindazt, ami a javaslatban szerepel, elfogadja. Tisztelt Országgyűlés! Felvetődött az előterjesztés során — a bizottsági vita összegezéséből is kiderült -, hogy az egyik legkomolyabb vitát az országgyűlés törvényalkotó szerepe és az azt az Alkotmányban biztosított, helyettesítő jogkörben eljáró Elnöki Tanács funkciójának az egymáshoz való viszonya okozta. Úgy érzem, ez nem lehet vita. Az Elnöki Tanácsnak és az Országgyűlésnek nem lehetnek ellentétes érdekei. Ismeretes, hogy az Elnöki Tanács az Alkotmányban biztosított jogkörében helyettesítő jogkört gyakorol azokban az esetekben, amikor a parlament nem ülésezik. Úgy gondolom, a tervezet helyesen rendezi a problémát, ami hosszú ideje a sajtóban, a jogalkotókban és a jogelmélet művelői körében jelentős elvi vita tárgya volt. Mire gondolok? Arra, hogy azok a legfontosabb jogtárgyak, amelyek politikai, gazdasági viszonyainkat, s az állampolgárok széles rétegét érintik, azok a parlament hatáskörébe tartoznak. E jogviszonyok körében jogszabályt alkotni csak a parlament jogosult. Az a parlament, amelynek a politikai akarattal egyezően szerepét növelnünk kell, és növelni is akarjuk. Azt hiszem az ehhez kapcsolódó alkotmány-módosítás semmilyen gondot nem okozhat. Többekben felmerült a kérdés, vajon indokolt-e kis részeiben az alkotmányt módosítani akkor, amikor köztudott, hogy a későbbiek során politikai intézményrendszerünk fejlesztésének keretében sor kerül az Alkotmány átfogó módosítására is. Úgy gondolom, egy negyven éve szépen funkcionáló épület helyközi, időszakos renoválására sor kerülhet és sort is kell kerítenünk akkor, ha úgy érezzük, hogy ezzel a kis renoválással a fejlődést, az előrehaladást garantáljuk. Ezt megtehetjük anélkül, hogy ehhez Medgyessy elvtárstól külön költségvetési hozzájárulást kelljen kérnünk. Azt hiszem, jó szívvel tehetjük meg, mert csak így hozzuk összhangba a törvényt az alkotmánnyal és így biztosítható annak tényleges érvényesülése is. Tisztelt Országgyűlés! Rövidséget ígértem, nem is akarok tovább érvelni mindazok mellett, amelyek már az előttem szólók részéről elhangzottak. Sokan idéztek felszólalásukban költőkre, tudósokra, bölcselőkre. Engedjék meg — nem tehetek mást, jogász vagyok —, hogy a jogelmélet egyik művelőjére hivatkozzam, amikor a következőket idézem befejezésül: „a szocialista demokrácia kiteljesedésének új technikáit keresni, ez a legszebb feladat a jog művelőinek is. A jog teljesítőképességének határai figyelmeztetnek arra, hogy a demokrácia megvalósítását sem lehet egyedül csak a jogtól várni. A jog mindig csak kereteket, mintákat, utakat és módokat adhat, medret vág csupán, amelyet tartalommal kitölteni csak a demokratikus ember lelkisége tud." Úgy érzem, ez a törvénytervezet kialakította azt a medret, amelyet tartalommal megtölteni nekünk lesz megtisztelő feladat, de egyben igen felelősségteljes kötelesség is. Ezekkel a szavakkal szeretném a magam részéről ajánlani, hogy a képviselőház mind az Alkotmány módosítására, mind a törvénytervezet módosított szövegére vonatkozó előterjesztést tegye magáévá és fogadja el. Köszönöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Dr. Tallóssy Frigyes budapesti képviselő következik. DR TALLÓSSY FRIGYES: Tisztelt Országgyűlés! Igen Tisztelt Képviselőtársak! Nem hiszem, hogy túl nagy bölcsességet mondok, amikor azzal állok elő, hogy a jelenlegi országgyűlési ciklus talán egyik legfontosabb törvényének megalkotásán fáradozunk. Nehéz gazdasági helyzetben az ilyen bölcselkedéseknek nagyon kétes értéke is lehet. Egy azonban valószínű. Az elkövetkezendő évek magyar jogalkotásában ennek a törvénynek döntő szerepe lesz. A felszabadulás előtti Magyarországot szokás volt a jogászok országaként jellemezni. Az akkori jogalkotást — nem is mindig alaptalanul — érte egy olyan kritika, hogy jogszabályai csak a szakemberek számára érthetők. Ügy fogták fel, hogy ez valamiféle módon a jogászok dolga, akik a paragrafusokat csűrik-csavarják, mégpedig úgy, hogy ebből a tisztességes emberek számára olyan nagyon jó dolog sohase jöjjön ki. Meg kell mondjam, azóta egy nagyon tisztes fejlődést tudhatunk magunk mögött. Ma már ott tartunk, hogy a jogászok sem mindig értik a jogszabályokat. (Derültség, taps.) Meg kell mondjam, ezt nem az irónia kedvéért kellett elmondanom. A felszabadulás utáni jogfejlődésben az 1949-es Alkotmány kétségkívül jelentős állomás volt. Az ezt követő időre esett a tervutasításos rendszer térhódítása, ami a témánkhoz annyiban kapcsolódik, hogy akkor indult el az a lavina, ami tulajdonképpen a mai napig sem fejeződött be. Arról van szó, hogy akkor jelentek meg először a gazdaság dirigálásának jogi eszközei, mintegy deklarálván, hogy a gazdaság kizárólag csak jogi normákkal rendezhető. Az akkori társadalmi felfogás, jogfelfogás szerint a társadalomnak úgyszólván minden rezdülését jogszabályokban kellett rendezni. Vagyunk itt jónéhányan, akik ezt a kort megéltük, és nagyon jól emlékszünk rá, hogy a mélyszántástól a tervtörvény elfogadásáig, a munkaversenyig és a liftkezelők vizsgáztatásáig mindent jogi eszközökkel rendeztünk. Tulajdonképpen jogfejlődésünk fintoraként fogható fel, hogy 1968-ban, az új mechanizmus bevezetésekor ugyancsak jogszabályok tömkelegével próbáltuk a gazdaságot helyrehozni. A helyzet sajnos, azóta sem javult. A gazdasági szabályozók kezdetben csak évenként változtak. Aztán lassan már évente többször is. Nem szeretném a jövőt fölvázolni és azt kijelenteni, hogy lassan heti gondjainkat is jogszabályalkotással kell megoldanunk.