Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-22

1663 Az Országgyűlés 22. ülése, 1987. december 17-én, csütörtökön 1664 Erről Simon Péter is szólt, és én nagyon félnék attól, ha elterjedne annak híre országunkban, hogy ezt a nagyon nehezen megszervezett településfejlesztési hozzájárulást nem kell megfizetni. Legalábbis ebben az ötéves tervben nem lenne jó. Tudjuk, döntés született arról, hogy a személyi jövedelemadó is a tanácsok bevételi forrása lesz. Erről napjainkban gyakran beszélnek a hírközlő szervek, és ez igen helyes. Amit ehhez hangsúlyozottan el kell mondani, az az, hogy ettől egyetlen tanácsnak sem lesz több elkölthető pénze. Ám, az állampolgároknak, akik a korábbinál jóval több adót fizetnek: igenis, legyen véleménynyilvánítási és beleszólási joguk a közügyekbe — de itt mindennél fontosabb, a tanácsoknál és az életünk minden területén, hogy az elhatározott, az ország jelen és jövőbeli érdekeit alakító döntéseket az erők szétforgácsolása nélkül hajtsuk végre. Egyáltalán nem mindegy, hogy a lakossággal való kapcsolatunk milyen hangulati töltésű. Ebben a tanácsoknak tud és minden bizonnyal akar is segíteni a tömegkommunikáció; hiszen nagy felelősség mellett végzik információs munkájukat. - Vallom, hogy az ő nagyon fontos munkájukban nagy a mozgósító erő és a tettekre hangoló politikai tartalék. Tudjuk, a tanácsok iránt igen magas a követelmény. Ismerjük munkánk fogyatékosságait. Ezzel együtt azt várjuk a hírközlő szervektől, és — természetesen, s egyáltalán nem utolsó sorban — kormányunktól, hogy e munka jelentőségének megfelelően segítsék a tanácsokat. Ebben a nagyon nehéz időben, az önállóságunk mellett és erre való törekvésünk mellett mégse maradjunk egyedül! A tanácsi költségvetés központi csökkentése miatt nekünk újra és újra a lakosság elé kell állnunk és meg kell értetnünk, hogy a - több fordulóban elfogadott, nagyon szép — VII. ötéves tervünk alsó és felső sávos tervszámai országunk nagyon nehéz helyzete miatt már nem igazak. A választókerületemhez tartozó tanácsok mindent megtesznek saját bevételeik növelésére. Hadd említsem példaként, hogy Pest megyében a tanácsok által szervezett társadalmi munka értéke minden nehézségünk ellenére évről évre nő. A megyében ez az érték az összes fejlesztési alap egyharmadát teszi ki — és mindez igen nagy összeg. Tanácsaink vállalkoznak, kockáztatnak, hiszen a lakosság hatalmas nyomást gyakorol a helyi testületekre. A lakosság önerőből építi a gázvezetéket, a csatornát és sok mindent, és 30-40 ezer forintot áldoznak az emberek ezekre a fontos dolgokra. A testületek soha nem tapasztalt módon részt kémek a döntésekből, felelősen gondolkoznak, vezetőiktől is - jogosan — ezt várják. Nem viselik el tőlük a bizonytalanságot — pedig a tanácsok sokszor ilyen helyzetben vannak és dolgoznak. Tehát: stabilabb pénzgazdálkodást sürgetek! Tisztelt Képviselőtársaim! Választókerületem minden községe az agglomerációs övezetbe tartozik. Évek óta figyelemmel kísérem a központi és helyi döntéseket, és az új eredményeket, amelyek kapcsolódnak a lakosság életkörülményeihez. Az Országgyűlés 1985ben elfogadta a terület- és településfejlesztés hosszú távú feladatait, és a 12/1980-1985-ös számú határozatának 3. pontjában a következőket rögzítette: „Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a sajátos térségek, az aprófalvak, a tanyák, az agglomerációs, a kedvezőtlen adottságú, a határmenti területek, valamint az üdülőövezetek fejlesztésére". E határozatból indultam ki, amikor áttekintettem a költségvetési javaslatot. És itt konkrétan kell utalnom az agglomerációs övezet, valamint választókerületem olyan gondjaira, amelyekben alig mérhető a minőségi változás. Ebben az övezetben él Pest megye közel egymilliós lakosságából 420 ezer ember. A népesség növekedése átlagosan 22 százalékos volt. Ez meghaladja az ország más területeinek népesség-növekedését. „Büszkék" is vagyunk rá, hogy van egyetlen mutató, amelyben első helyen állunk. A fővárosban érvényben lévő letelepedési korlátozás miatt az övezetben legnagyobb az ideiglenes lakók száma. Egy-egy nagyközségben ez a szám eléri az 5—6 ezer főt is; ők telekre, lakásra várva gyakorlatilag állandó lakosok, és természetesen minden emberi igény itt jelentkezik. Az élet realitása azt kívánná, hogy őket is számításba vegyék, amikor a forrásokat elosztják. Ha nem ezt tesszük — önmagunkat csapjuk be. Tegnap Juhár elvtárs is szólt erről az idegenforgalom kapcsán. Ebben a kérdéskörben is meg kell gondolni ezt a javaslatot. Nagyon támogatom elgondolásait! A népességnövekedés üteménél a szűkös anyagi lehetőségek következtében az egész megyében lényegesen alacsonyabban, lassabban fejlődött az intézményhálózat. A megyék között utolsó helyen állunk az ivóvíz-ellátottság, a csatornázottság, a középiskolai tantermek tekintetében, az állandóan épülő és igénybe vett szükségtantermek kevésnek bizonyulnak. Iskoláinkban igen nagy a váltott műszakban tanulók aránya. A rossz munkafeltételek és a fővárosinál jóval alacsonyabb bérek miatt számottevő a pedagógusok elvándorlása. Az egy lakosra jutó kommunális beruházás értéke 1000 forinttal, azaz 35 százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál. így természetes dolog, hogy nem mérséklődött a meglévő különbség, sőt több területen a lemaradás fokozódott. Választókerületem többségében tűrhetetlen a telefonhelyzet, annak ellenére, hogy a gazdasági egységek és a lakosság saját pénzeszközökkel is segítene — de nincs meg a szükséges műszaki fogadókészségük, így a fejlesztés évek óta elmarad. 1985-ben Kovács Istvánné volt képviselőtársam is interpellált ebben a kérdésben; és nagy bizakodással hallgattam a Posta tavalyi beszámolóját — reményeim még mindig megvannak, hogy ebben a kérdésben lesz előrelépés. Az elmaradottság közé sorolom a kereskedelmi ellátást is. Nem áruházakról ábrándozunk, csak legyen elegendő élelmiszerboltunk. Furcsa dolog, hogy kocsma van bőven, azok bezárásáról nem tudok. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a házban a történelem során soha nem azért jöttek össze a képviselők, hogy egymásnak és a kormánynak csak kellemes dolgokat mondjanak, hanem azért, hogy közös gondolkodással, érveléssel és ha kell, egymás meggyőzésével,