Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-21

1639 Az Országgyűlés 21, ülése, 1987. december 16-án, szerdán 1640 bírálják a szakszervezeteket. Hogy ne essék félreértés, illetékeseknek a tagságot tartjuk, a tagságnak pedig hiányérzete van az érdekvédelem gyengesége miatt, és ez sok esetben jogos és természetes. Sajnos érdekvédelem sincs tértől és időtől függetlenül. Ha nem nő a nemzeti jövedelem, akkor az érdekvédelem nehéz időt él át, több erőfeszítéssel kevesebb eredményt mutathat fel. Ilyen időben tudatosabban kell mérlegelni véleményünket, javaslatainkat és elképzeléseinket is. Ilyen időben könnyen lehetnénk mindenre bólogatok, vagy mindenre nemet mondók, mindent követelők. Valóban csak hangerővel a lehetőségek teljes mellőzését, netán mindenkinek tetsző demagóg gondolatokat kívánnak vagy gondolnak bátor fellépésnek. A választ bárki megadhatja önmaga erre a kérdésre. De a válaszhoz az is hozzátartozik, hogy világszerte divattá vált a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységét minősíteni, és a szakszervezeteket úgy feltüntetni, hogy a haladás ellenségei. Jogos ez? Gondolom, nem. A szakszervezetek nálunk mindig a haladást képviselték. Tevékeny részesei és megvalósítói voltak a társadalmi-gazdasági reformoknak. Ha néha fölléptek és ma is föllépnek egyes jelenségekkel szemben, legyenek azok akár a reform termékei is, ez azért van, mert a reformot soha nem célnak, hanem mindig is eszköznek tekintették, amit nem pusztán a szándékok, hanem a világos eredmények minősítenek. Az érdekvédelem mindig is mérlegeli a megvalósulás emberi hatását és szükségszerűen egy adott állapot fenntartását is szolgálja, amennyiben az érintetteket nem lehet meggyőzni napi érdekeik korlátozásának szükségességéről, távlati érdekeikről, azaz arról, hogy napi érdekeiket föláldozzák a jövő érdekében. Ha hibázunk ebben, súlyos helyzetbe juthatunk — erről mi már kaptunk történelmi leckét. A szakszervezetek ha jól végzik érdekvéselmi tevékenységüket, — ezzel a szocialista hatalmat is védik. Megakadályozzák a közmegegyezés fölbomlását, feltárják a programok megvalósíthatóságának új formáit és akadályait, hozzájárulnak a társadalom fejlődéséhez. A szakszervezetek elsődleges feladata az érdekvédelem, minden más csak ezután következik. De vajon nem része-e az érdekvédelemnek a gazdasági haladás szolgálata, a termelés segítése? A szakszervezeteknek nem kell-e törődniük a gazdasággal, a termeléssel, mert azok megoldása elsősorban a gazdasági vezetők feladata? Nem ez, hanem az ellenkezője az igaz! Az érdekvédelem legfőbb biztosítéka a gazdasági alapok megerősítése. Anélkül nem volt, nincs és nem lesz hatékony érdekvédelem — még szocialista viszonyok között sem! Meggyőződésem, hogy ebben az értelemben, ha a tervben is megfogalmazott gazdasági folyamatok megindulnak, annak jótékony hatását hosszabb távon érzékelni fogjuk más területeken is, így az érdekvéselmi munka javítása terén is. Tisztelt Országgyűlés! Az emberek hajlandók áldozatot vállalni, korlátozni napi érdekeiket, ha tisztában vannak azzal, hogy mit védhetnek meg vele, hogy mindez minek az érdekében történik. A dolgozók, a bérből és fizetésből élők eddig is a terhek fő hordozói voltak, és most is nehéz terheket vállalnak — és tudatosan vállalnak. Nem fogják féke érteni a Tisztelt Képviselőtársak, ha ezen belül külön is megemlítem a munkásosztályt, a dolgozó embereket. Ezt azért teszem, mert a szocializmus az első társadalmi forma a történelemben, amelyben a hatalmon lévő osztály, a munkásosztály nem pusztán önös érdekeiből kiindulva, nem pusztán napi érdekeitől vezérelve ítéli meg a helyzetet. Az ország, a társadalom sorsáért érzett felelősség határozta meg mindig is a magatartását. A munkásoknak nem érdeke, hogy konzerválódjanak a korszerűtlen ipari struktúrák, soha nem igényelték, hogy különleges bánásmódban részesüljenek, más osztály vagy réteg rovására. Dolgozni, cselekedni akarnak, várják, hogy a hatékonyabb munkához a vezetők megteremtik a feltételeket. Ez ma minden vezető funkcióban dolgozóra különös felelősséget hárít. Más szempontból ez azt is jelenti, hogy különleges figyelmet kell fordítani a hagyományos munkásosztályra, mert a gazdasági szerkezet átalakítása rá különlegesen nagy terheket ró. Ezeket enyhíteni, a közteherviseléshez megfelelő társadalmi áldozatvállalási készséget, szolidaritást megteremteni — feltétlenül fontos feladat, olyan feladat, amelynek megvalósításában a szakszervezetek kezdeményező szerepet kívánnak vállalni — és vállalnak is. Tisztelt Országgyűlés! Jelenlegi helyzetünk és a következő évek szempontjából kulcsfontosságú két kérdésre külön ki szeretnék térni néhány mondat erejéig: a bérpolitikára és a foglalkoztatáspolitikára. Nehéz volna azt állítani, hogy van bérpolitikánk. Bérpolitikánk nincs - a béralapot mi elosztjuk. A béreknek hosszú idő óta csupán elosztó, a népgazdasági szintű vásárlóerő és az árualap egyensúlyát megteremtő funkciót tulajdonítottunk, meg tulajdonítunk — tehát ez nemcsak a múlt időre érvényes. A béreknek ezen túl még van, illetve kellene lennie ösztönző, a végzett munka értékét mérő, elismerő és a megélhetés költségeit fedező funkciójának is. Lehetséges, hogy társadalmunk fejlettségének ezen a szintjén eddig nem tehetett mást, de nyilvánvaló, elérkezett az idő, hogy ezt meg kell vizsgálni, és itt tennivalóink vannak. Mindezekben nálunk ma komoly hiányosságok vannak. Ez akadályozza a fejlődést. A teljesítményelv hiánya aránytalanságokat hozott létre, amelynek fő jellemzője, hogy nem értékén fizetjük meg sem a műszaki értelmiségieket, sem a humán-értelmiségieket, sem a szakmunkásokat, a képzett munkásokat. Ezen változtatni kell! A bér értékmérő szerepét helyre kell állítani! Ez cselekvésre ösztönöz. Egy új bérpolitika elvi alapjait 1988-ban ki kell dolgozni. Szükséges, hogy a kormány mélyrehatóan foglalkozzon az infláció problémáival is. Több képviselőtársam ezt már szóvá tette. Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy kétszámjegyű inf-