Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-4

185 Az Országgyűlés 4. ülése, 1985, december 20-án, pénteken 186 tuk, ezen az úton nem járhatunk tovább. Meg kell kezdenünk a kibontakozást! Amiként azonban az egyensúly megszilárdítását sem alapozhatjuk már kizárólag arra, hogy a belföldi felhasználást korlátozzuk, akként a kibontakozás sem épülhet pusztán annak ellenkezőjére, arra, hogy a hazai keresletet egyszerűen élénkítjük és a beruházásokat növeljük. Ezért a tervnek az a fő törekvése, hogy az egyre nagyobb teljesítményekre alapozva megvalósítsa a gazdaság korszerűsítését, fokozatosan élénkítse a gazdasági növekedést és ezzel összhangban érzékelhetően javítsa népünk életszínvonalát, erősítse hazánk védelmi képességét. A hetedik ötéves tervet előkészítő munkában mindvégig arra törekedtünk, hogy a célokat, a feltételeket és az eszközöket minél jobban összehangoljuk egymással, és minél határozottabban igazodjunk az intenzív gazdasági fejlődés követelményeihez és a demokratizmus egyre erősödő igényéhez. Tervezőmunkánk egybefonódott a jövőképet felrajzoló és formáló hosszú távú tervezéssel. A VII. ötéves terv céljainak kijelölése során egészen az ezredfordulóig előtetekintettünk, és a soron következő évek fejlesztési elgondolásait a fejlődés folyamatának és a szocialista országok távlati törekvéseinek szempontjából is mérlegre tettük. E munka keretében született meg hosszú távú népesedéspolitikai, valamint terület- és településfejlesztési koncepciónk, s tekintettük át — egyebek között — hazánk iparának, mezőgazdaságának, energiaellátásának, oktatásügyének, közlekedésének és természeti környezetének jövőjét. Mi, tervezők a soron következő öt esztendő nagyszabású feladatainak kimunkálásában a legelső munkaszakasztól kezdve széles körű szakmai, tudományos és társadalmi háttérre támaszkodtunk. Együttműködési munkatervek alapján folyamatos párbeszéd alakult ki a társadalmi és az érdekképviseleti szervekkel, s a tudományos testületekkel. Módunk volt rá, hogy a felvetett gondolatokat, kételyeket és javaslatokat tervezőmunkánk keretében megvitassuk velük. Csupán a törvényjavaslathoz — még a Minisztertanácshoz történő benyújtás előtt — több mint száz észrevételt és kiegészítést fűztek. Ezeknek majdnem a felét beépítettük a tervbe, s egyharmadukkal a következő években foglalkozunk. Ezáltal vált és válhat igazán közös ügyünkké az új ötéves terv! Kedves képviselő elvtársak! önök már ismerik az előzményeket és a beterjesztett dokumentumokat, ezért a következőkben csak arra vállalkozom, hogy a tervjavaslat néhány különösen fontos összefüggését kiemeljem. Mindenekelőtt ezt a kérdést kell feltenni: milyen tapasztalatokra és tanulságokra épül a tervjavaslat? Tanulságok elsősorban és természetszerűen — az elmúlt évek eredményeiből és a felgyülemlett gondokból meríthetők. A VI. ötéves népgazdasági terv azt a két fő célt állította a középpontba, hogy állítsuk helyre a közgazdasági egyensúlyt, és őrizzük meg az életszínvonalat. Számított rá, hogy a gazdálkodás külső és belső feltételei nehezek lesznek, újszerű jelenségekkel és problémákkal kell majd szembenéznünk, és ezért a terv végrehajtásához komoly erőfeszítésekre lesz szükség. A tények ismeretében ma azt mondhatjuk, hogy a VI. ötéves terv az előző középtávú tervekhez képest akkor sokak számára borúlátónak látszott, ám főként a világgazdasági föltételekhez, de a belső teljesítmények alakulásához viszonyítva is inkább derűlátóbbnak bizonyult. Ezt a következők igazolják: Mint ismeretes, a világban végbement gazdasági és politikai események nyomán 1981 végén nemzetközi hitelválság robbant ki, több mint ötven ország vált fizetésképtelenné. Számunkra is rendkívüli módon megnehezültek a hitelhez jutás föltételei, és jóval nagyobbak lettek a kamatok. Ezért két-három évig kemény küzdelmet kellett vívnunk, hogy fizetőképességünket megőrizzük. Ezt csak egy módon tudtuk megőrizni: a tervezettnél előbb láttunk hozzá, hogy csökkentsük nem rubel elszámolású adósságállományunkat. Evégett évente 400-600 millió dollár, 1982—1985 között összesen 1,8 milliárd dollár külkereskedelmi aktívumot értünk el. Ezt olyan módon sikerült létrehoznunk, hogy a kivitelt dinamikusan növeltük, igaz, eközben több területen háttérbe kellett szorítanunk a gazdaságosság követelményét. A nemzetközi piacokon ezekben az években romlottak kivitelünk árai, s értékesítési lehetőségeinket a tőkés országok elhúzódó dekonjunktúrája szintén összezsugorította. Különösen érzékenyen érintett bennünket az, hogy az exportunkban nagy súlyt képviselő hústermékeknek, vaskohászati és alumíniumtermékeknek a világpiaci árai nagymértékben és több év óta folyamatosan esnek. A KGST-országokkal folytatott együttműködésünk ebben a nehéz időszakban is biztos piacot jelentett a magyar áruknak. De nehezítette a gazdasági növekedést az, hogy kőolajból és egyéb energiahordozókból az ötéves megállapodáshoz képest csaknem tíz százalékkal kisebb behozatalra volt módunk. S főként emiatt a szocialista országokból származó behozatal a tervezett 16-18 százalékos növekedés helyett nagyjából változatlan maradt. A cserearányok a vártat meghaladó mértékben romlottak itt is. Gazdaságunk működőképessége ebben a helyzetben még szükségszerűbbé tette, hogy takarékoskodjunk az energiával és a nyersanyagokkal. De az 1981 és 1984 közötti években elért több mint ötszázalékos fajlagos energiamegtakarítás ellenére is mintegy húszmilliárd forintnyi többletberuházást, s ezen felül nagy összegű támogatást kellett nyújtani az energetikai szektornak, kényszerűen mérsékelve ezáltal más ágazatok fejlesztési lehetőségeit. Minthogy a külső körülmények az előirányzottnál sokkal kedvezőtlenebbül alakultak, a külgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges külkereskedelmi aktívumot mindkét viszonylatban csak jóval nagyobb árutömeggel, illetőleg erőforráslekötéssel tudtuk elérni, mint amekkorával eredetileg számoltunk. Nem maradt más választásunk: rákényszerültünk, hogy