Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-2

109 Az Országgyűlés 2. ülése, 1985. október lÖ-én, csütörtökön 110 DR. CSEHÁK JUDIT: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Az eddigi vita arról tanúskodik, hogy a délelőtti expozé nyomán egyértelmű képet alkottak Önök arról, hogy a kormány milyen ügyekben kéri és igényli az Országgyűlés egyetértését, támogatását. Azért kértem mégis szót, mert úgy ítélem meg, hogy a program egységes értelmezéséhez és eredményes végrehajtásához járulhatok hozzá, ha két kérdésben kiegészítem az elhangzottakat és ezekre felhívom a Tisztelt Ház és Önökön keresztül az ország közvéleményének a figyelmét. A beszámoló közvetve vagy közvetlenül érintette, de nem részletezte az egészségügy, a társadalombiztosítás, az ifjúságpolitika, a szociálpolitika 'kormányzati teendőit. Ezekre a sokakat — érthetően — szenvedélyesen és személyesen is érdeklő kérdésekre — mint ahogyan azt a délelőtti vitában több hozzászóló, elsőként Nagy elvtárs is sürgette — a VII. ötéves tervvel összehangolva szintén kidolgozzuk és a nyilvánosság elé tárjuk a megfelelő programokat. Meggyőződésem, hogy a felvázolt kormányzati teendők, elgondolásaink és terveink megerősítik, hogy társadalmunk értékei és törekvései változatlanok, céljaink nem módosulnak. Kifejezésre juttatják ugyanakkor, hogy a körülöttünk levő bonyolult és izgalmas világ kérdéseire biztató és korszerű válaszokat keresünk a termelés és az elosztás területén is. Véleményem szerint a gazdaság fejlesztésére irányuló javaslatok elsődlegessége, a tudományos és technikai haladás fontosságának a kiemelése, az oktatás, a hatékony foglalkoztatás, az ösztönző bérezés jelentőségének hangsúlyozása nem csökkenthetik a többi terület társadalmi szerepét, nem szoríthatják háttérbe azokat. A program számomra arról tanúskodik, hogy a kormány a gazdaság teljesítményének javulását azért szorgalmazza, mert annak eredményét az egész társadalom érdekében és az egyes emberek életéhek okos jobbítására kívánja felhasználni. Gyarapodásunkat nem azért tartjuk fontosnak, mert a gazdaság Öncélú és 'mutatós fejlesztésébe akarjuk magunkat hajszolni, hogy a több pénzből még több beteget, rokkantat, apjávalanyjávai naphosszat nem találkozó gyermeket gondozhassunk, újra és újra kialakuló társadalmi problémákat gyógyítgassunk. Az állam kettős, gazdasági-szervező és kulturális-nevelő funkciójának egyenrangú ellátásával az emberek boldogulását akarjuk segíteni és gondjaink szaporodását szeretnénk megelőzni. Egészségünk, tudásunk, családi életünk harmóniája, és megélhetésünk biztonsága változatlanul érték a számunkra, amelyet a jövőben is óvni kell. Értékeink erősítésére és védelmére, valamint az elkerülhető károsító hatások széles körű megelőzésére olyan átfogó társadalmi programot készítettünk és tervezünk jóváhagyni, amit csak a vállalatok és intézmények, társadalmi szervezetek és tanácsok, közösségek és családok támogatásával lehet végrehajtani. És ez az egyik téma, amiről szólni szeretnék. Tisztelt Országgyűlés ! Tudom, hogy nőként nem egy katona és államférfi, Macchiavelli szavait kellene kölcsönvennem, mégis hadd idézzem őt, aki nem orvosként figyelmeztetett: „Könnyű a gyógyítás a baj elején, noha nehéz a felismerés; míg idő múltával, ha nem ismerik fel és nem gyógyítják, könnyű lesz a bajt megállapítani, de sokkalta nehezebb az egészséget helyreállítani. Az állam ügyeiben is így van ez." Minderről nagyon hasonlóan vélekedtünk, amikor az érintett tárcákkal egyetértésben a kormány gazdasági és társadalmi elgondolásait körvonalaztuk. Elsődlegesnek tartottuk, hogy jobban, takarékosabban gazdálkodjunk, és legyen a jövőben is mindenkinek hasznos, értelmes munkája, hogy fáradozzunk az önállóbb és felelősségteljesebb cselekvés feltételeinek a megteremtésén, a nagyobb fizikai és szellemi teljesítmény értékének az emelésén, a közélet, a munkahely demokratizmusának a gazdagításán, hogy a fegyelmezettebb és igényesebb munkának, az új iránti fogékonyságnak nagyobb legyen a becsülete. Aligha kell bizonygatnom, hogy az ilyen gazdaság, az ilyen közélet nemcsak több elosztható pénzt termel, hanem erősíti értékeinket, és kevesebb emberi, társadalmi sérülést okoz. Ezért nincs valós ellenérdekeltség a gazdaság legjobb törekvései és az elosztás korszerű felfogása között. Magától értetődő persze, hogy nem sürgethetnénk a gazdaságba szervesen és természetes módon beépülő, jövőbe tekintő, megelőző-intézkedéseket, ha nem néznénk körül kritikusan a magunk háza táján. Bár az\orvosoknak, pedagógusoknak, gyermekvédelmi szakembereknek és szociálpolitikusoknak már a jelenleg betegek, rokkantak és veszélyhelyzetbe kerültek ellátása, illetve gondozása is egyre súlyosbodó feladatokat jelent, mégis azon is gondolkodniuk kell, hogy miként lehetne megelőzni ezeknek a károknak az újratermelődését a maguk eszközeivel is. A dilemma tehát nem más, és nem kevesebb, mint az, hogy miközben az oktatás, a gyógyítás és a szociális gondozás napi feladatainak ellátásához sem áll minden rendelkezésünkre, hogyan fordulhatnánk jobban a jövő felé? A feladat nehéz. Alig növekvő anyagiak birtokában — mint ahogyan az iparban mondjuk — struktúrát kell váltanunk. A hagyományos tennivalók feszültségekkel terhes ellátása mellett vállalkoznunk kell hatékonyabb megoldások kidolgozására és bevezetésére. Ezt a célt szolgálják azok az új szakmai-társadalmi programok, amelyek már elkészültek, vagy amelyeken jelenleg is dolgoznák, vitatkoznak a szakemberek. Ezeknek a programoknak közös sajátosságuk, hogy igen sok szállal kapcsolódnak a gazdaság tevékenységéhez és sok szakma, számos szervezet nagyon szoros, Összehangolt együttműködését igénylik. Az is új vonásuk, hogy az intézkedések elsődlegesen a családra figyelnek. Az embereket legkisebb és legfontosabb közösségeikben, azok megerősítésével kívánják segíteni, védelmezni. Kedves Elvtársak! Az új szakmai elképzelések néhány általános jellemzőjének felsorolása után hadd hozzak