Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-2

105 Az Országgyűlés 2. ülése, 1985. október 10-én, csütörtökön 106 fogalmazza meg a szerinte legfontosabb teendőket. Bízom abban, hogy az elkövetkezendő tervidőszak gazdaságpolitikai programja az itt lefektetett és elmondott alapelveknek megfelelően fog realizálódni, úgy, ahogy azt Lázár elvtárs előterjesztette. Bács-Kiskun megye dolgozói, munkavállalói készek a rájuk jutó feladatok végrehajtására. Én magam részéről is támogatom a programot és javaslom képviselőtársaimnak is a program elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Most Dudla József Borsod megyei képviselőtársunk szól. DUDLA JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! A képviselő alapvető élményanyaga választókerületéhez kötődik. Én Miskolc ipari központjában kaptam választóimtól megbízást, de tapasztalatomat megerősíti, amit másutt látok, hallok. Legnagyobb vállalataink és több középüzem dolgozik a választókerületemben, s a környék lakói zömmel e gyárak munkásai. Nehéz időszak volt az az utóbbi néhány év, melyben a sikert legtöbbjük számára csupán a talpon maradás jelentette. Ezért is sokat kellett áldozniuk fizikai és szellemi erejükből, szabadidejükből, s a termelőmunka csatáit ráadásul a keresetek lassúbb emelkedése a város fejlődésének korábbi lendületének lefékeződése tetézte. Szabó Kálmán képviselőtársaimhoz nem akartam erről beszélni itt a jövedelmekkel kapcsolatban — én a magam részéről egyetértek azzal, hogy a gazdaságnak az egyik fő hajtóereje a jövedelempolitika és a magasabb jövedelmek, ha megfelelő értékalkotást takar és az van mögötte. Inkább az a gondunk, hogy ezt a fajta differenciálást nagyon nehéz elfogadtatni a közhangulattal és nemcsak azért, mert mi eredendően a lángost mindig szerettük, a lángossütőt azt sosem, hanem azért, mert vannak, sajnos, nagyon sokan olyanok, rétegek, akik a megélhetés és a létminimum határán mozognak. Mincfaddig, míg ilyen rétegek vannak, addig nehezen tudjuk elfogadtatni nemcsak a munka nélkül szerzett magas jövedelmeket, hanem a megérdemelt magas jövedelmeket is. És azt hiszem, hogy ez az egész jövedelempolitika érvényesítése más viszonyok között, egy magasabb életszínvonal mellett — úgymond — kevesebb ilyen feszültséggel talán hatásosabban működhetne. Az emberek ezért szigorúbban értékelik környezetük dolgait és az ország ügyeit, érzékenyen reagálnak nemcsak a mulasztásokra, hanem ahogy szoktuk mondani, ismételgetni mostanában, az elszalasztott lehetőségekre is. Bár szaporodnak az elégedetlenség jelei — ez legszembetűnőbb nálunk a kohászok, a bányászok és az alacsony nyugdíjasok körében — mégis meggyőződéssel mondhatom, hogy ma munkára, alkotásra alkalmasabb a légkör, mint akár egy évvel korábban. Miért? — fel lehet tenni a kérdést. Azért, mert az a nagy társadalmi eszmecsere, amely a párt XIII. kongresszusának előkészítése során folyt, az alapvető kérdéseikben megújította, az új dolgokban pedig kialakította az egységesebb gondolkodást. A képviselői és a tanácstagi választások bizonyították, hogy a kibontakozásra a kongresszus, határozata olyan programot adott, amelyet a közvélemény is elfogad, támogat és bízik maradéktalan megvalósításában. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a társadalmi háttérrel számolnunk kell és abban a tudatban kell döntenünk a kormány programjárói, hogy azt most a szokásosnál is nagyobb várakozás előzi meg. Mindenki alaposabban, kritikusabban fogja szemlélni és akkor fogja jónak tartani, ha a saját sorsát elhelyezve benne, annak változására is elfogadható perspektívát lát. Választóink gondjainak, törekvéseinek ismeretében én úgy ítélem meg, hogy ez a program megfelel a várakozásnak. Számba veszi valamennyi problémánkat és megoldásuk sorrendjére, feltételeire és ütemére is reális, összefüggéseiben is helytálló, a magyar valóság lehetőségeivel összhangban levő választ ad. Ezt a programot lehet, akarjuk és fogjuk is támogatni. A nyílt, egyenes beszédre meggyőződésem, hogy bizalom és tettre készség lesz a társadalom válasza. Vallom ezt annak ellenére, hogy tudom, akadnak olyanok is, akiket az utóbbi évek eseményei elbizonytalanítottak, akik ezeket a célokat részben vagy egészben illúziónak tartják. Hogy a pesszimista nézetekkel hogyan tudunk megküzdeni? Hogy az emberek közérzete végül is hogyan alakul? Az mindenekelőtt attól függ, hogy mit valósítsunk meg e program elképzeléseiből. A végrehajtás lépésről lépésre, ez adja majd a valódi értékét, s ezért óriási a felelőssége mindazoknak, akik ezt a munkát szervezik. Ebben a felelősságben *r~ meggyőződésem —, szívesen osztozik valamennyi, a szocializmus ügye mellett elkötelezett ember. Hozzánk szól ez a program, mert nem csupán a fejlődés irányát, mértékét, hanem hangsúlyozottan az annak érdekében végzendő munkát fogalmazza meg. Hozzánk szól, mert nemcsak a kormányzat feladatai vannak benne, hanem azok a világos fogódzók is, amelyekkel saját teendőinket munkálhatjuk. Érezzük, hogy elsősorban a gazdaságban kell többet kihoznunk magunkból. A kormány programjából, az egyes ember tennivalóihoz újra és újra eljutnunk, csak így remélhetünk sikert. Keményebben, önállóbban, okosabban kell dolgoznunk, mint eddig. Ebben személyre szólóan is vannak adósságaink, és ezeket mielőbb le kell törleszteni. Választókerületemben nekem is az a tapasztalatom, hogy a dolgozó emberek készek és képesek többre, még nagyobb erőfeszítésre is, ha világos a cél, bíztató a perspektíva is, tudják, hogy hogyan érhető ez el, és nekik személy szerint ebben mi a teendőjük. Számunkra megnyugtató az a mód, ahogyan a kormány programja feladataink megoldásában a nagyüzemek szerepét kijelöli. Az ő munkájuk alapvető, mert az anyagi és szellemi erők koncentrációjának megújhodása nélkül kilátástalan mindannak a véghezvitele, amire készülünk. A mi nagyüzemi dolgozóink is tudatában vannak az ezzel járó felelősségnek. Munkára, tanulásra készen igyekeztek és igyekeznék napjainkban is rendkívül nehéz körülményék között teljesíteni mindazt, ami rájuk hárul. Mégis, ahol valóban jelentós struktúraváltásra van szükség, és a kohászati 5 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ