Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-15

1129 Az Országgyűlés 15. ülése, 1 szer szavazásra bocsátottuk ezt a kérdést, és még egy­szer elutasítás született. A jogi bizottság álláspontja ebben a kérdésben az, hogy itt két érdek konkurál egymással szemben. Az egyik az időszerűséghez fűződő érdek, a másik pedig a nyomozás eredményességéhez fűződő érdek. A nyo­- mozási határidő a megítélésünk szerint egyébként nem olyan garanciális jog, ami lényegesen sértené a büntető eljárásban szereplő személyeknek a jogait. Olyannyira nem, hogy ez ellen panaszjoga nincs sem a vádlottnak, sem a sértettnek, sem az eljárásban részt­vevő más érdekeltnek, sőt a határozatot kézbesíteni sem kell. Ilyen körülmények között még további in­dokokat mondhatnék, de azt hiszem, hogy ez szük­ségtelen ebben az esetben. Az volt a végső döntésünk, hogy nem javasoljuk el­fogadásra Horváth elvtársnak ezt a javaslatát, hogy a hatályos rendelkezés maradjon érvényben. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Megköszönöm Kereszti elvtárs tájékozta­tóját. Még egy kiegészítést tennék: elhangzott, hogy a feddhetetlenségi eljárás felülvizsgálata folyamatban van, s várhatóan az év folyamán, az év végéig teljes egészében ez a kérdés rendezésre kerül. Most pedig bejelentem, hogy a törvényjavaslathoz hozzászólásra több képviselőtársunk nem jelentke­zett, ezért a vitát lezárom és a válaszadásra megkérem dr. Markója Imre igazságügyminiszter elvtársat. DR. MARKÓJA IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Viszonylag könnyű helyzetben vagyok, mert a jogi bizottság mostani döntéseivel terjes mértékben egyet­értek, és azokat, mivel az eredetileg beterjesztett ja­vaslatokat támogatják, jómagam is támogatom. Südi elvtárs felszólalásával kapcsolatban hadd mondjam meg, hogy bár két konkrétan beterjesztett módosító javaslatát a jogi bizottság nem fogadta el, az egyéb kérdéseken, amelyeket Südi elvtárs a beszédé­ben mondott, érdemes nagyon komolyan és alaposan elgondolkozni. Valóban az a helyzet nálunk, hogy sokszor — és most nemcsak a büntetőjogi felelősség­re vonásra gondolok, hanem az egyéb felelősségre vo­nási formákra is —, a felelősség nem érvényesül követ­kezetesen, illetve a felelősségre vonás nem következe­tesen valósul meg. Egyébként szeretném a tisztelt parlamentet arról tájékoztatni, hiszen erről tudnak is, hogy pár évvel ezelőtt a kormány az egész felelősségi rendszer prob­lémájával már minden vonatkozásban foglalkozott, s akkor ugyanezek a megállapítások hangzottak el. Mivel a mi felelősségre vonási rendszerünk annyira differenciált — és ez lehet szabálysértési, büntetőjo­gi, büntetőjogon kívüli, munkajogi, polgári jogi, és így tovább felelősségre vonási rendszer — itt nem az a lényeg, hogy kit milyen formában vonnak felelősség­re, de annak, aki valamiben hibázott, a felelősségét ál­lapítsák meg. És az már mindig a felelősségre vonzó szervek feladata, hogy a felelősség mikéntjét megálla­pítsák. Tehát szó sincs itt egy olyan rendszerről, hogy aki valami törvénysértést elkövet, azt feltétlenül 1130 büntetőjogi útra kell terelni, sőt az ellenkezőjéről van szó, hogy minél kevesebb emberrel találkozzanak a nyomozati, az ügyészi és a bírósági szervek a bünte­tőjogi felelősségre vonás keretében. Az ellenkezőjéről van szó. Tulajdonképpen amit Südi elvtárs mondott ezzel kapcsolatban, élő, valós probléma és a kormány­zati szervek meg az igazságügyi szervek is ana töre­kednek, hogy a felelősségre vonás minél következete­sebben érvényesüljön. Ez egyébként a mai, kissé fella­zult társadalmi morális, vagy a gazdasági életben is ta­pasztalható fellazulások ellen feltétlenül szükséges in­tézkedés lesz. Még egyszer hangsúlyozom, ezt nagyon differenciáltan kell megállapítani, tehát a felelősségre vonást differenciáltan kell megoldani. Südi elvtárs tett olyan megjegyzéseket, hogy elő­fordulnak olyan esetek is, vagy olyan anomáliák, ami­kor ártatlanokat megbüntetnek. Nem kifejezetten a büntetőjog területére mondta, általában, előfordul­nak, természetesen. Én ezzel kapcsolatban nem tudok mást mondani: a mi országunk életében, s engedjék meg, hogy csak egy személyes megjegyzést tegyek: én részt vettem a Rákosi korszak törvénysértéseinek a felülvizsgálatában, a koncepciós perek felülvizsgálatá­ban. Én aztán tényleg megtanultam akkoriban becsül­ni a törvényesség tiszteletét. És az ellenforradalom le­verését követően a mi pártunk politikájának egyik alapvető eleme volt a törvényesség tisztelete és ennek érdekében a garanciarendszernek a kiépítése. Tudjuk, akik a gyakorlatban dolgozunk, hogy en­nek ellenére előfordulhatnak ilyen törvénysértések is. Erre én csak egy általános választ tudok adni, hogy a munkánk megjavításánál igyekszünk ezeket a törvény­sértéseket is elkerülni, és ami a törvénysértések idéző­jelbe tett áldozatait illeti: azért a mi jogi rendszerünk­ben van egy csomó olyan rendelkezés, amelyik akár az erkölcsi, akár az anyagi rehabilitálás tekintetében kárpótlást tud nyújtani a számukra, de ha Südi elvtárs úgy érzi, hogy ez a garanciarendszer még nem tökéle­tesen kiépített, természetesen Südi elvtársnak ezzel a javaslatával fogunk foglalkozni. Hangsúlyozni szeret­ném ismételten: nem a büntetőjog témakörébe tarto­zó téma. A harmadik dolog a feddhetetlenségi rendszer, ami nálunk érvényesül. Én csak megerősíteni szeretném azt, hogy elhatároztuk ennek az egész rendszernek a felülvizsgálatát. Itt valóban a jogi szabályozásban rendkívül sok merevség van, folyik a munka ezeknek a merevségeknek a kiküszöbölésére, bár azt is meg kell mondani, hogy a jelenlegi jogszabályi rendelkezé­sek arra azért lehetőséget adnak a szakágazatok veze­tőinek — lettlégyen az miniszter, országos főhatóság vezetője —, hogy kivételt tegyen. A szakminiszterek, vagy az országos főhatóságok vezetői ilyen kivétellel nem élnek, és ilyenkor gyülemlik meg a munkánk, mert egy csomó ilyen konkrét esetben hozzánk, Igaz­ságügyminisztériumhoz, vagy Legfőbb Ügyészséghez, vagy Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak. Ez a feddhetetlenségi dolog nem kifejezetten klasz­szikus jogi kategória, ez inkább káderpolitikái döntés volt. De én elismerem azt, hogy a jogi szabályozásban egy csomó olyan kötöttség bekerült, amin lazítani >#7. iúnius 25-én, csütörtökön

Next

/
Thumbnails
Contents