Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-15

•M 1083 Az Országgyűlés 15. ülése, 1 gunkra vállaltuk, de a végrehajtást már szívesen bíztuk másra. A felgyorsult, szinte mindennapos vátozást produkáló világgazdasági események korában maga a tervezés sem könnyű feladat. A tervezőkkel szemben támasztott elengedhetetlen követelmény, hogy világos elképzelésekkel rendelkezzenek a gazdaság és társadalom kulcskérdéseiről, a követendő célok harmonikus rendszeréről. Fontos követelmény, hogy a tervezők a napi, egyre növekvő gondok miatt ne veszítsék szem elől távlati céljainkat. Meg kell szívlelnünk Illyés Gyula bölcs figyelmeztetését: „Eltéved az, kinek az út az irány, s nem a cél, hova utat csinál." Nem akarok a tárgytól eltérni, de a terv teljesítéséről alig lehet úgy beszelni, hogy a tervet, s annak realitását ne említenénk meg. A költségvetés végrehajtása tény, aminek megszavazása vagy esetleg meg nem szavazása a tényen nem változtat, az már más nem lehet, mint amit a gazdaság 1986-ban teljesített. Nekünk, képviselőknek nagyobb a felelősségünk a terv megszavazásánál, ha lehet egyáltalán a felelősségben különbséget tenni. A költségvetés célkitűzései, annak egyes tételei, a részek egymáshoz viszonyított aránya mind-mind vita tárgyát képezhetik. A képviselő egyéniségéből és az általa képviselt csoportérdekből adódóan eredményesebben dönthetne, ha a terv egyes tételeiről külön-külön szavazhatna. Felelősséggel tartozunk a terv jóváhagyásakor, mert megszavaztuk, azonban a végrehajtás felelősségét már nem vehetjük magunkra, — ezért az egész nemzetgazdaság a felelős! A terv mindig egy program, és a tervezőnek nemcsak a program megfogalmazásáról, hanem annak végrehajtásáról, illetve végrehajtatásáról is gondoskodnia kell. Üzemi szinten sokkal egyszerűbb a helyzet. Ha a tervet nem teljesítjük, esetleg több éven keresztül sem, akkor az üzem dolgozói, a felsőbb irányító szervek kétségbe vonják a vezető szakmai hozzáértését. Vagy tervezni nem tudunk, vagy nincs meg a gazdaságban az az erő, amely alkalmassá teszi a terv megvalósítására. Ügy hiszem, nemcsak nekem, hanem több képviselőtársamnak is gondot okoz, és hozzáértésünket kérdőjelezi meg, amikor egyfelől elfogadjuk az 1986os költségvetést, majd elfogadjuk annak nem teljesítését is. Azoknak lett igazuk, akik vagy megsejtésből, vagy szakmai hozzáértéstől indíttatva, nem tartották felkészültnek gazdaságunkat a terv teljesítésére. Napjaink olyan jelenségei, mint a cserearányromlás, diszkrimináció, energiahordozók árának emelkedése, illetve csökkenése, exporttermékeink leértékelődése, még a miénknél erősebb, alkalmazkodóbb gazdaságban is nehézségeket okoznak. Ezek a tényezők lehetnek igazak, és tényként elfogadhatók, de a felelősség alól ez nem mentesít, mert az ellenintézkedések elmaradása, az alkalmazkodásra tett lépések késedelme már cselekvési tehetetlenség. A nemzetközi fejlődés fő irányzataihoz való igazodás, a gazdasági hatékonyság növekedésének meggyorsítása, a külgazdasági és pénzügyi egyen?7. június 25-én, csütörtökön 1084 súly romlásának lefékezése, a gazdasági növekedés, szerkezetváltás, az adósságállomány csökkentése, az életszínvonal vívmányainak megőrzése nagyon komoly célok. Megvalósításukból már egy-két feladat teljesítése is nagy erőfeszítésébe kerül jelenlegi gazdaságunknak. A pénzügyminiszter beszámolójából is megtudhatjuk, hogy a termelés nem érte el a tervezett színvonalat, a hatékonyság nem javult, ezért a jövedelemképződés üteme az előre számítottnál jóval lassúbb lett, ráadásul a jövedelmek belső felhasználása igen nagy mértékben meghaladta az előirányzottat. A 47 milliárd forint hiány hozzáértő emberek szerint még nem nagy baj, más országok is hasonló gondokkal küzdenek. Szerintem a baj inkább ott van, ami ezt a hiányt létrehozta. Évközben hozott kormányzati intézkedések ellenére az előzőleg kialakult kedvezőtlen irányzatokat nem sikerült megállítani. Tudjuk, hogy a felzárkózás a nemzetközi élvonalhoz nem lehet egy évi feladat, de joggal kérdezhetjük: nem többet beszéltünk-e róla, mint amennyit tettünk érte? Szomorúan hallgattam a Kossuth rádióban, hogy Finnország gazdasága 1930-ban hazánkéval egy szinten volt. Napjainkra négyszeres fejlettséggel bír. Vagy néha olvahashatjuk, hogy a világpiac beszűkült; szinte megnyugtat bennünket ez a megállapítás, ugyanakkor tény, hogy a fejlett tőkés világ importigénye 5 százalékkal növekedett, ezen belül a gépimport 3 százalékkal. Ebben a gépimportban a fejlődő országok aránya 20 százalékkal növekedett, a szocialista országok részvétele pedig ugyanezen időszak alatt 25 százalékkal csökkent. Mint az adatokból is láthatjuk, nem a világpiac szűkült be, hanem annak van hátránya a kereskedelemben, akinek nem versenyképes az áruja. A magyar gazdaság az álam őrködő dédelgetése folytán nem szokott hozzá a versenyszellemhez. Irányított piac, szabott árak, a támogatás rendszere mind-mind az önálló cselekvés ellen hatottak. Sok, önmagában életképtelen üzemet ez tartott fenn, és meggátolta, hogy a régi szervezeti forma megváltoztatásával új, hatékony, fejlett változatok jöjjenek létre. A támogatás rendszere már megérett a korszerűsítésre. Régen emlegetett kívánság, hogy ne az árut támogassuk, hanem az árut fogyasztó állampolgárt, szociális helyzetének megfelelően. Gazdasági gondjaink növekedésével néhány alapkérdés túlhangsúlyozásra került: munkaidőalap kihasználatlansága, a munkafegyelem lazulása, az alacsony teljesítmény, a szervezettség hiánya. Az biztos, hogy dolgozni csak fegyelmezetten, szervezetten érdemes, de ezt nem kell felfedezni, ez alapkövetelmény. Miért lettünk ennyire rosszul dolgozók? Erre jön a válasz: az érdekeltség hiánya. Mi legtöbbször az érdekeltség alatt a végzett munka megfizetését értjük. A több, jobb munka képletét elfogadhatjuk, de nem szabad csak erre gondolni, hanem figyelembe kell venni a tulajdonosi érdekeltséget is. Találó az a megállapítás, hogy „Tulajdonosi érzet nélkül nincs jövőszemlélet". Gyakori kritika, hogy munkánk szervezetlen. Szervezett munkavégzés