Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-14

1035 Az Országgyűlés 14. ülése, 1987. március 20-án, péntekén 1036 bízunk ebben a nevelésben, amelynek nemcsak a tanulóifjúságra, de magukra a nevelőkre, a felnőtt korosztályra is olyan hatása van, hogy irtogatja a bűnt és erősíti a jót. Az ember midőn ellene mond a bűnnek, a rossznak, szeretne megerősödni az emberi értékek megbecsülésében, a munkában, amely létrehozza ezeket az értékeket. Úgy érezzük, hogy ez is közös terület. Ahogyan közösen örülhetünk egy-egy új vagy felújított templomnak, amiképpen közös öröm egy műemlék vagy a modern kor alkotása, mint híd, lakóépület, gyár vagy iroda, amelyben előállítjuk az emberi értékeket, ugyanúgy elszorul a szívünk és igazán bánat tölt el, amikor ezek pusztulását látjuk, az emberi értékek pusztítását. Szeretnénk összefogni ezeknek az értékeknek a megvédésében. Úgy érezzük, valóban az ember ellen, az emberi élet ellen van a bűn, amely pusztítani akar és megrontani. A bűn terjedésében mi, még ha más és kisebb mértékben is — de a háború gondolatának a növekedését látjuk. Az én generációm, amely átélte ezt a háborút, tudja ma is, szívében hordozza azt a szörnyű pusztulást, amivel ez együtt járt. A bűn pusztítása ez. Éppen ezért a bűn elleni küzdelem számunkra igazi békeszolgálat. Rendezett viszonyokra törekszünk emberek között, és a társadalomban, a bűn ezeket a viszonyokat megzavarja. Mégis szeretnék végezetül rámutatni arra, hogy bizalom tölt el, amikor a jó és a rossz, pontosabban a bűn elleni küzdelem kerül napirendre az ország színe előtt. Nem a bűnt szeretem, amit a bűnös ember elkövetett, hanem a jót, amelyet megtehet ezután. Hiszek és remélek abban, hogy kijavíthatja hibáját. Egy olyan környezetben, amikor a közösség odaáll az egyén mellé, a bűnös mellé, hogy azt javítsa és nevelje, az ember úgy érzi, hogy minden reménység éppen ebben a közösségi segítsében van. A jóság igazi értékét a közösségi egymáshoz tartozásban, egymás felemelésében éri el. Ezért is mondom, „emeljük fel szíveinket" és Zrínyi szavával biztatok mindenkit, magamat is: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók, csak jobbítsuk magunkat." Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Kovács Lászlóné, Budapest 7. számú választókerület képviselője. KOVÁCS LÁSZLÓNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A Legfelsőbb Bíróság elnökének és a legfőbb ügyésznek a ciklusonként! beszámolói lehetőséget adnak arra, hogy az Országgyűlés a Magyar Népköztársaság bíróságain és ügyészségein folyó munkáról az igazságügy és ezen belül legfőképpen a bűnüldözés helyzetéről átfogó képet kapjon. Ebből a meggondolásból tanulmányoztam át az előzetesen közreadott írásbeli anyagot és figyeltem a szóbeli beszámolókat is. Egyrészről megnyugvással vettem tudomásul, hogy a Magyar Népköztársaságban a törvényesség helyzete szilárd, a bíróságok és ügyészségek dolgozói, ha időnként nagyon nehéz körülmények között is, de feladataikat teljesítik. Másrészről azonban nem tudok elhallgatni bizonyos aggodalmakat sem, amelyek az ország közvéleményét, választópolgárainkat élénken foglalkoztatják. Választókörzetemben, Óbudán is érezni, hogy a gazdasági és társadalmi háttér mennyire befolyásolja az emberek hangulatát, viselkedését. Statisztikai adatok bizonyítják azt a tényt, hogy növekszik a bűnözések száma, és ami nagyon aggasztó, hogy ezen belül a fiatalkorú bűnözés. Mi lehet ennek a háttere? Úgy gondolom, hogy elsősorban a nem megfelelő családi légkör és a környezet. Az is igaz, hogy az életszínvonal szinten tartásához szükséges javak előteremtése érdekében a szülők egyre több időt töltenek a családtól távol. De vajon eléggé büntetjük, elítéljük-e akár a jog, akár a társadalmi megítélés szempontjából azokat a szülőket, akik nem törődnek a gyermekükkel vagy azért, mert indokolatlan nagyravágyásból a pénzt hajszolják, vagy azért, mert felelőtlenek, vagy mert italozó életmódot folytatnak, alkoholisták. Ha mindezt a szülők egymás közötti konfliktusai is tetézik, az ifjúság számára a kivezető út nem mindig a legjobb közösség felé vezet. Vajon megfelelő lehetőséget adunk-e az ifjúságnak a szabadidő társadalmilag hasznos eltöltésére, a közös összejövetelre? Erre meg is adhatom a választ: nem! Mert ezek a helyiségek általában eszpresszók, kocsmák, ahonnan újra termelődhet az a nemzedék, akiknek veszélyeztetett lehet a gyermeke a szülők alkoholizmusa miatt. És addig, amíg gazdaságosabb egy italbolt a fenntartása, létrehozása, mint egy ifjúsági klub létrehozása, addig nem várhatjuk, hogy ez a helyzet változzon. Erre egy példát is tudok Önöknek mondani. A körzetemben levő lakótelepen egy tízemeletes ház lábazat beépítésénél egy presszó, egy borozó, egy söröző nyílt, illetve a közeljövőben nyílik meg egymás mellett. Sajnos, mind a három tulajdonos jól megélhet, mert hazánkban az emberek bút, örömet egyaránt italba fojtanak, s mivel a kerületi tanácsnak a pénzügyi tervet hoznia kell, neki is megéri, ezért működési engedélyt ad a részükre. Tisztelt Országgyűlés! Mint ahogyan a beszámolóban is hallottuk és az előzőekben is elmondtam, növekszik a bűnelkövetők száma. Ha ezt a tendenciát nem tudjuk megállítani, vagy legalább mérsékelni, néhány éven belül aggasztó helyzet kialakulásával kell számolnunk. Ez a jelenség talán javulna, ha szigorúbb büntetéseket alkalmaznánk. Bár ahogy a beszámolókban hallottuk, ez a szigorúság kezd érvényt nyerni, de még mindig kevésnek találom, hogy egy emberélet 5-10 évet érjen vagy több millió sikkasztásért egy év és pár hónap vagy csak hat hónap legyen a büntetés, ahogy az elmúlt hetekben hallottuk. Célszerű lenne már eldönteni, hogy meddig nevelünk, meddig tart a humánum határa, és mikortól legyenek szigorúbbak büntetéseink. Kitűnik az is az előzetes tájékoztatásból, hogy a jog alkalmazói különös figyelmet fordítanak a társadalmi tulajdon ellen vétkezőkkel szemben. Fontosnak tartom, hogy még jobban figyeljünk oda a jogtalan