Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-13

979 Az Országgyűlés 13. ülése, 19 védelemmel. És mint ahogy az előbb említettem, nem ismételni akarom, de a nyomaték kedvéért talán mégis hadd mondjak egy-két idevágó gondolatot. Ügy érzem, hogy ezen a területen az elmúlt évek folyamán nem tettünk meg mindent. Mezőgazdasági nagyüzemeinknek is — tisztelet a kivételnek — több lett volna a tennivalója a talajok termőképességének megőrzése és fokozása területén. Amikor a talajok termőképességének a megőrzéséről és az esetleges fokozásáról beszélünk, akkor elkerülhetetlenül foglalkoznunk kell a talajok tápanyag utánpótlásával. Közel húsz éves mezőgazdasági gyakorlattal a hátam mögött merem mondani, hogy a tápanyagutánpótlás nem mindig volt szakszerű és teljes értékű, és ennek oka nem minden esetben az anyagi források hiányában volt kereshető, hanem nagyon sokszor és nagyon sok helyen a szemlélettel volt a baj, azaz hiányzott a kellő szakmai előrelátás. Sajnálatos módon különösebben nem tudtunk előre lépni a talajok szervesanyag utánpótlásában, azaz a talajok szervestrágyázásában. Szinte kuriózumnak számít manapság, ha a határt, az országot járva olyan tábla mellett megyünk el, ahol szerves trágyázást folytatnak. Ennek nagyon sok oka van, amelyet nem egy ilyen jellegű hozzászólás keretein belül illik boncolgatni, de azért engedje meg a Tisztelt Ház, hogy példaként mégis hadd említsek meg egyet. Sajnos, hazánkban nem teljesen megoldott, illetve nem teljesen kiforrott az alacsony beruházás-igényű, olcsó szervestrágya kezelés és kijuttatás. Ezért az üzemek vezetői a szervestrágyát drágának tartják és nem is számolnak vele. Pedig minden földdel foglalkozó ember tudja, hogy a szervestrágyázással szinte pótolhatatlan anyagokat juttatunk vissza a talajba, amely nemcsak a talaj tápanyagutánpótlását jelenti, hanem a talaj termőképességét is fokozza azáltal, hogy jobb tápanyagfeltáródási körülményeket biztosít . Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Amikor a talajok termőképességéről beszélünk, nem kerülhetjük el a műtrgyázás, a talajjavítás és a komplex melioráció kérdését. Véleményem szerint ezen a területen sem vagyunk helyzetünk magaslatán. A gond az, hogy az elmúlt években, de jelenleg is, Magyarországon döntő többségében olyan műtrágyák kaphatók, amelyek a talajok savanyosodását segítik elő. Ez gyakorlatilag rendkívül nagy hátrány, mert a talajok termőképességének a csökkenését eredményezi. Ezen természetesen lehet segíteni talajjavítással, azaz meszezéssel, vagy pedig korszerű műtrágyázás hasznosításával. A mezőgazdasági nagyüzemeinknek jelentős része véleményem szerint - részben azért is, mert a korábbi földtörvény nem foglalkozott ilyen kiemelt módon a termőtalajok védelmével, elkövették azt a hibát, hogy amikor drága pénzen és jelentős állami támogatással elvégezték a talajjavítást, és ezáltal, hogy kedvező talajkémhatást értek el, a későbbiek folyamán nem gondoskodtak annak megőrzéséről, illetve szinten tartásáról. Ennek következtében- előállt egy olyan helyzet, hogy a már javított, illetve meliol március 19-én, csütörtökön 980 rált talajok kémhatása az eredeti kiinduló értékre esett vissza. Azt hiszem, nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy ez mennyire káros volt az üzemeknek és a népgazdaságnak egyaránt. A magam részéről helyesnek tartanám, ha a jövőt illetően olyan műtrágya-választék állna rendelkezésre, amelyeknél az előbbiekben elmondott következményekkel nem kellene számolnunk. Ugyanakkor a mezőgazdasági üzemek pedig nagyobb gondot kell, hogy fordítsanak a szakszerű tápanyag utánpótlásra és talajművelésre. Hosszú távon és tartósan véleményem szerint csak ez az út járható. Tisztelt Országgyűlés! Röviden még egy talajvédelemmel kapcsolatos, általam problémának minősíthető gondot szeretnék felvetni. Ez pedig a rekultiváció kérdése. Én a magam részéről úgy látom, hogy a jövőt illetően ezzel a kérdéssel hangsúlyosabban kell foglalkozni, és meg kell találni a közös nevezőt az ipari üzem és a mezőgazdasági üzem között. Különösen ellentmondásos az a kép, amikor külszíni bányaművelés után rekultivált területet újból hasznosítunk, illetve újból hasznosításba veszünk. A bányaüzem a rekultivációt nem kis pénzért végzi vagy végezteti el. A rekultivált terület művelését, illetve az azon való mezőgazdasági termelést a bányaüzem nem végzi, de nem is végezheti, hiszen ez nem tartozik feladatkörébe. A mezőgazdasági üzemek pedig, legalábbis eddig, vonakodtak ilyen területeket viszszavenni, mert azon a termelés bizonytalanabb és eredménytelenebb, ugyanakkor nagyobb ráfordítást igényel. Ennél fogva a mezőgazdasági üzemeket nem lenne célszerű kötelezni ilyen területek átvételére. Nemcsak azért, mert gazdaságtalan, hanem azért is, hogy az ilyen intézkedés sértené a vállalati önállóságot . Az utóbbi időben tapasztalható, hogy megnőtt az érdeklődés, különösen az olyan mezőgazdasági üzemek részéről,- amelyeknél az elmúlt években jelentős termőföld kivonásra került sor a rekultivált termőterületek újbóli hasznosítására. A rekultivált termőterületek termőképességéről, azaz minőségéről szakmai körökben elméleti, gyakorlati síkon egyaránt élénk vita alakult ki. Ebben a vitában szélsőséges álláspontok is kifejezésre jutottak. Az én véleményem szerint az ilyen területet alapvető szakmai okok miatt nem lehet olyan értékű talajnak tekinteni, mint rekultiváció előtt. Ahhoz, hogy ezek a területek termőképesség szempontjából teljes értékűek legyenek, több évnek, esetleg évtizednek kell eltelnie. A probléma gyakorlati lényege tehát ott van, hogy a mezőgazdasági üzem hogyan és milyen feltételekkel vegye vissza úgy, hogy az számára biztonságos és jövedelmező legyen. A megoldást szerintem az jelentené, ha helyszínen, egyedüeg döntenénk el azt, hogy az adott területet egyáltalán érdemes-e rekultiválni, ha igen, akkor annak érdekében mindent megtenni, hogy mielőbb teljes értékű rermőtalaj legyen. Ha nem, akkor pedig nem kell erőltetni.