Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.
Ülésnapok - 1985-2
55 Az Országgyűlés 2. ülése, 19 különösen a kistelepülések alapellátásának fejlesztését. Folytatjuk a természeti értékek megóvására, a környezeti kultúra kialakítására tett erőfeszítéseket. A szociális gondoskodásban, a településfejlesztésben fokozódik a tanácsok szerepe. Azt várjuk, hogy önállóságuk növelése, nagyobb döntési hatáskörük, a helyi szükségletek kielégítési sorrendjének meghatározásában az eddigieknél jobb feltételeket biztosít e feladatok megoldásához, Itt kívánok szólni arról, hogy a kormány nagyra becsüli és ezúton köszöni a társadalom tagjainak, a szocialista brigádoknak, a lakóközösségeknek, az egyéneknek azt az önzetlen munkát, amivél hozzájárulnak a rászorulók gondjainak enyhítéséhez, a közösségi igények kielégítéséhez, nemzeti vagyonunk gyarapításához. Bízunk benne, hogy ezekre az értékes erőforrásokra a jövőben is számíthatunk. Tisztelt Országgyűlés! A tudomány egyre növekvő fontossága arra ösztönöz bennünket, hogy a kormány és a tudomány műhelyeinek már eddig is gyümölcsöző együttműködését még szorosabbá tegyük. Jó érzéssel szólhatok arról, hogy ez a törekvésünk találkozik a Magyar Tudományos Akadémia és intézményei, a kutatóműhelyek, a tudomány jeles személyiségei egyetértésével, s hogy a kormányzati feladatok megoldásában mindig számíthatunk alkotó közreműködésükre. Ami a jövőt illeti, a tudomány fejlődéséhez fűződő egyetemes társadalmi érdek bői kiindulva, biztosítani fogjuk, hogy a kutatásra és a fejlesztésre fordított eszközök a nemzeti jövedelemnél gyorsabban növekedjenek. Ezzel együtt, — figyelembe véve a kutatómunka sajátos természetét — folytatjuk olyan érdekeltségi, finanszírozási módszerek bevezetését és hatókörük bővítését, amelyek ösztönözve és támogatva az alkotó emberi tehetség és cselekvés minél szabadabb és teljesebb kibontakozását, mindenekelőtt a társadalom számára legsürgetőbb, a fejlődés fő irányaihoz illeszkedő tudományos munkát és az ennek során születő eredményeket honorálják. A közelmúltban a kormány részéről is megerősítést kaptak a hosszú távra szóló kutatási irányzatok, s előrehaladott fázisba jutott a középtávú kutatási terv kidolgozása. A tudomány művelői és a kormány egyetértenek abban, hogy az előretekintő tervezés és a célt legjobban szolgáló érdekeltségi rendszer alkalmazásával és továbbfejlesztésével kielégítő feltételeket biztosíthatunk az eredményes kutatómunka számára. Természetesen arra is szükség van; hogy a szellemi és anyagi erőket helyes arányban osszuk el az alapkutatások, az alkalmazott, valamint a természet- és társadalomtudományi kutatások között, ezzel együtt kellő figyelmet fordítsunk a nemzetközi együttműködésről nyerhető ismeretek hasznosítására is. Ami pedig a gyakorlattal való kapcsolatot illeti, a tudomány joggal elvárja, a kormány pedig elő kívánja segíteni, hogy javuljon az intézmények és a vállalatok fogadókészsége, váljék céltudatosabbá a kutatási eredmények hasznosítása. Mai, gyorsan változó világunkban aligha kell külön hangsúlyozni ennek a jelentőségét. . október 10-én, csütörtökön 56 Kedves Elvtársak! Társadalmi fejlődésünk szempontjából nagy jelentősége van az oktatás fejlesztésének. E meggondolásból dolgoztuk ki és fogadtuk el az elmúlt esztendőben a közoktatás és a- felsőoktatás fejlesztési programját, ezért alkotta meg az Országgyűlés az oktatási törvényt. Ügy ítéljük meg, hogy az elfogadott programok alkalmas keretet biztosítanak az oktatás minőségi, tartalmi megújítására. A kormány kötelességének tartja, hogy a népgazdaság lehetőségeinek arányában gondoskodjon az oktatás eredményes folytatásához szükséges személyi, intézményi és anyagi feltételekről. Külön is figyelmet fordítunk az általános iskolára és a nagy létszámú korosztályok oktatási feltételeinek, elfogadható biztosítására. A következő öt esztendőben újabb, mintegy háromezer általános és mintegy kétezer középiskolai tanterem felépítését tervezzük. Intézkedéseket teszünk a pedagógusképző intézmények fejlesztésének meggyorsítására, és ezzel együtt a pedagógushiány csökkentésére. Mindebben számítunk a tanácsok öntevékeny kezdeményezésére is. A felsőoktatásban a jóváhagyott programra alapozott tartalmi korszerűsítést tartjuk a fő feladatnak. Nagyobb támogatást szándékozunk adni az egyetemi kutatásnak, szorgalmazzuk és segítjük az egyetemek, a tudományos intézetek és a gyakorlat műhelyei közötti kapcsolat szervezettebbé válását. Az irányítás eszközeivel is segíteni kívánjuk az öntevékenység kibontakoztatásának lehetőségét. A felsőoktatás anyagi, technikai feltételeinek javításával egyidejűleg folytatjuk az egyetemi rekonstrukciókat, a kollégiumi férőhelyek számának növelését. - Meggyőződésünk szerint egész társadalmunk érdekét szolgáljuk, amikor mint fontos feladatot tartjuk számon az esélyegyenlőség jobb érvényre jutásának, a tehetségek kibontakozásának elősegítését. Bármennyire is nagy felelőssége van az iskolának, önmagában nem képes megoldani ezt a feladatot. Abban, hogy a felnövekvő nemzedékek magukévá tegyék mindazt, ami az életre való felkészüléshez szükséges, pótolhatatlan szerepe van a családnak, azoknak a kisebb és nagyobb közösségeknek, amelyekben a fiatalok élnek. A törvényelőkészítés szakaszában, széles körű, helyenként és időnként szenvedélyes vita folyt többek között az intézményi demokráciáról, a pedagógusok és a tanulók viszonyáról, a diákok jogairól. Mindez természetesen fontos; a demokráciának az iskolai életben is megvan a maga szerepe és jelentősége. Amikor azonban a demokrácia gyakorlásának módszereiről van szó, figyelembe kell venni, hogy az iskola alapvető funkciója a tanítás, a diák legfőbb kötelessége pedig a tanulás. A kulcsszerep a pedagógusé. Véleményünk szerint csak ebből az alapállásból kiindulva lehet helyesen formálni az iskolák belső életét, meghatározni a pedagógusok és a diákok egymáshoz való viszonyát, csak így válik lehetővé, hogy teret kapjon a kísérletező, iskolateremtő pedagógus-egyéniségek kibontakozása.