Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-2

47 Az Országgyűlés 2. ülése, 1985. október 10-én, csütörtökön 48 célokat népünk magáénak vallja, s azokat cselekvően támogatja. Kedves Elvtársak! A kormány a folytonosság jegyében, és szem előtt tartva a növekvő igényeket, továbbra is azt tartja a legfőbb kötelességének, hogy eleget téve népünk akaratának, a lehető legjobb hazai és nemzetközi feltételeket biztosítsa szocialista céljaink eléréséhez. Arra törekszünk, hogy irányító munkánkban kellő aranyban kapjanak helyet a társadalmi viszonyok, az államélet demokratizmusának fejlesztését, a gazdaság teljesítményének növelését, az életkörülmények javítását, a tudomány, a kultúra fejlesztését szolgáló programok kidolgozása és végrehajtásának elősegítése. Figyelmet fordítunk a központi és a helyi államigazgatás színvonalának növelésére, a belső rend, a haza védelméhez szükséges feltételek biztosítására A kormány a jövőben is fontos feladatának tartja, hogy külpolitikai tevékenységével is népünk békéjét és biztonságát szolgálja, és hozzájáruljon a nemzetközi feszültség mérsékléséhez, a normális államközi kapcsolatok fejlesztéséhez. Az előttünk álló feladatok — az élet minden területére kiterjedő megújulás igénye — a kormány munkájával szemben is magasabb követelményeket támasztanak. A vállalatok és a tanácsok döntési hatáskörének bővülése, az önkormányzati elemek erősödése lehetővé teszik a társadalmi-gazdasági fejlődés adott szakasza pedig azt kívánja, hogy figyelmünket az operatív tennivalókról egyre inkább a fejlődest megalapozó konoepciók és megvalósításuk feltételeinek kidolgozására, a fő folyamatok összehangolására és ellenőrzésére fordítsuk. Miközbeh irányító munkánkat céltudatosan ebbe az irányba fejlesztjük tovább, méginkább építeni akarunk a tudomány eredményeire és a gyakorlati tapasztalatokra, tovább kívánjuk szélesíteni a döntés-előkészítés és a végrehajtás ellenőrzésének társadalmi alapjait. Ezt szolgálja az a törekvésünk is, hogy a már meglevő gyakorlatot folytatva még rendszeresebbé tesszük a kormánynak a társadalmi és érdekképviseleti szervekkel, mindenekelőtt a szakszervezetekkel való kapcsolatát. Erre most annál inkább szükség van, mert a közös célok és az alapvető érdekek azonossága mellett napjainkban erőteljesebben jelentkeznek azok a sajátos csoportérdekek, amelyek egjyidejű és teljes kielégítéséhez nincsenek meg a szükséges feltételek, ezért a korábbinál is nagyiobb fontossága van a rangsorolásnak. Az érdekek összehangolásának, az igények sorolásának viszont természetes velejárója, hogy gyakoribbá és nehezebbé válnak a döntést megelőző viták, s az esetek többségében — érthető módon —| csak kölcsönös kompromisszumok árán jutunk el a megoldásig. A magunk részéről mégis igényeljük és vállaljuk az együttműködést és a vitát, mert ez következik a szocialista demokráciáról vallott felfogásunkból, és mert a gyakorlati tapasztalatok meggyőzően mutatják e módszer hasznát. Kedves Elvtársak! önök előtt és a tájékozott közvélemény előtt is jól ismert, hogy folyó ötéves tervünk teljesítésének feltételei a vártnál is kedvezőtlenebbül alakulnak. Mégis arról adhatok számot, hogy az elmúlt években is előrejutottunk a szocialista építésben. Hja nem is a tervezett mértékben, de öt év alatt mintegy 9 szászázalékkal növekszik a nemzeti jövedelem és a magunk elé tűzött legfontosabb gazdaságpolitikai célt sikerült elérni. A hetvenes években megbomlott egyensúly helyreállítására tett erőfeszítések eredményeként a konvertibilis valutában számolt külkereskedelmi forgalom 1982 óta minden évben aktívummal zárult, eleget teszünk fizetési kötelezettségeinknek és megkezdtük az adósságállomány csökkentését. Ezt a fontos célt sikerült nagyobb megrázkódtatás nélkül elérni, alapvető társadalmi vívmányainkat megvédtük. Országunk gazdaságának teljesítménye, pénzügyi viszonyaink külföldi megítélése érezhetően javult. A helyzet reális értékeléséhez azonban az is hozzátartozik, hogy a termelési szerkezet és az exportképesség javítására tett intézkedések, — bár kézzelfogható eredményeket hoztak —, mégis kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a nemzetközi piac egyre szigorúbb követelményeivel. Főleg ennek tudható be, hogy az egyensúly helyreállításában nagyobb szerepet játszott a behozatal és a belföldi falhasználás korlátozása, mint a hatékonyság javítása, a kivitel növelése. Mivel a számítottnál kisebb nemzeti jövedelemből évről évre 2,5—3 százalékot a hitelek törlesztésére és a kamatok fizetésére kellett fordítani, a tervezettnél kevesebb jutott a fogyasztásra és a beruházásokra, lelassult a műszaki fejlődés, ezzel együtt a gazdaság strukturális átalakulásának üteme. Nem tudtuk elkerülni a reálbérek és a pénzbeli társadalmi juttatások reálértékének csökkenését sem. Mindezt látva, sokan felteszik a kérdést, — mi is feltettük magunknak — vajon nem fizetünk-e túlságosan nagy árat az egyensúly helyreállításáért. A belső felhasználás és főleg a beruházások erőteljes visszaszorításával járó kétségtelen negatívumokat szembeállítva az adósság esetleges átütemezésének — felmérhető, a termelés és az életszínvonal radikális csökkenéséhez vezető következményeivel — határozott meggyőződésünk, hogy az átmenetileg nehezebb, de messzebb tekintve az ésszerűbb utat választottuk. Az adósság átütemezése ugyanis valójában nem a probléma megoldását, hanem csak elodázását jelentette volna, míg fizetési helyzetünket viszonylag rövi idő alatt konszolidálva, kiinduló alapot teremtettünk egy ismét felfelé ívelő fejlődés számára. A nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve ez nem kis dolog, ahhoz azonban, hogy az egyensúly megszilárduljon és tartós legyen, hogy lendületet kapjon a gazdaság, ennél többre, arra van szükség, hogy fordulatot hajtsunk végre a jövedelem-termelőképesség növelésében. Ez nem könnyű, de teljesíthető feladat, ha tartalékainkat mozgósítva meggyorsítjuk a gazdálkodás hatékonyságának javítását és aktívabban kihasználjuk a szocialista gazdasági integráció lehetőségeit, ha a versenyképes, jó áron értékesíthető termékek termelésének és kivitelének növelésével megállítjuk, de legalábbis mérsékeljük a cserearányok romlását. Ehhez viszont arra van szükség, hogy szellemi és anyagi erőinket jól megválasztott fejlesztési célokra összpontosítsuk, a gazdálkodási feltételeket még inkább olyanná